Fáklyaláng, 1961. február-október (2. évfolyam, 2-10. szám)
1961-05-01 / 5--7. szám
21-Hivasd a papot, Zsuzsa leiken és hozd be a gyermeket. Nemsokára meghalok. Áronná hirtelen kifutott az udvarra, átkiáltott a szomszédba:-Te Máli, te Mali, fuss a tisztelendő úrhoz, mondd, hogy jöjjön azonnal,- meet az Árön bá kiadja a lelkét! - Aztán Pistához szólt:-Gyere be, lelkem fiókán, az édesapád kiván látni.- És csak mikor benn voltad kezdett el jajveszékelni:-Jaj, édes uram, ne hagyj el', édes jó uram, ne hagyj el!-Tettél komlót a kenyérbe? - kérdezte Szabó Áron.-Nem tettem, dehogy tettem. Az a Szűcs Mózesné még mindig nem adta meg a komlót, akit az ősszel kert kölcsön, hogy az Isten tegye el a dolgát,- mondtaÁronné és csurogtak a könnyei.-Ne sirj Zsuzsa, immár az úgyis minuegy. Üreg ember voltam, mikor hazahoztalak és ime bizonyságot teszek, hogy nem igaz a szóbeszéd:öreg ember, fiatal asszony, kész a kárhozat. Hűséges, jó asszony voltál, Zsuzsa. Csak ezt a kis púját sajnálom. Magához vonta a Pista fejét s hosszú száraz ujjaival végigbabrált az arcán. Azután mondta:-A galamookat szoktassátok ki a házból, mindent összepiszkolnak. Künn nagy jajveszékelés támadt. A szomszéd Máli szétkiabálta a faluban,hogy Áron bá a föld alá készül. Jöttek az asszonyok, az emberek, meg egy csomó gyermek is jött utánuk. Elül jött a hájas Szűcs Mózesné és úgy jajgatott, mint a kárvallott cigány. Felkapta a szoknyáját, még az alsót is odamarkolta és úgy dörzsölte a szemeihez. A kisbiró odabökte neki: Mózsi néne, azért nem muszáj szellőztetni a tisztességtelen részét. • De a Szűcs Mózesné nem látott, nem hallott, ügy hasajgatta a fájdalom.- A népek betódultak'a házba. Szabó Áron szelíden köszöntötte őket: - Adjon Isten jóestét.- Kovács Mihály kérdezte: : r-Mi bajod, Áron sógor? . ,-Az,hogy mindjárt nem lesz semmi bajon. Menj, ott van a dohányzacskó az ablak, sarkában, gyújts pipára. Mihály gazda odamc-nt, előkereste a zacskót, megtömte a pipáját, rágyújtott. Aztán kézről-kézre adták a dohányzacskót. A:meszelő Anna, egy nagy, káplárképü fehérnép, aki hajadonsága. negyvenedik évét taposta, elérzékenyülve mondta:-Áronná asszony, én majd beszegem a fekete keszkenőjét, csak úgy szívességből. -Jó dohány, igen finom egy dohány,- mondta a Balogh Zsiga, köpött egyet és illendőségesen elsikálta a lábával. A Szűcs Mózesné is elcsitult. Szabó Áron feléje fordults egy bágyadt huncut mosolygás ült az ajkára:-Emlókszel-e, Mihály .sógor, mikor a Mózsiné tizennyolc éves volt, milyen akkurátus gömbölyű teste volt? Hogy csurgott a nyálunk, mikor riszálta a farát.-Lám, nem hiába, hogy nagy kakas volt egész életében,.még most is effélére gondol, a helyett,hogy Istenhez készülne, intette szelíd mosolygással Hosszú Mári. Szabó Áron ránézett s nyugodtan mondta:-Isten azért adja a jót, hogy éljünk vele s bizony szép volt a Mózesné testi külsős égé. • ’ A férfiak kacagtak s az asszonyokban is befelé nyílt egy széles mosolygás. Az édes test szelíd öröme lelkükhöz dörzsölte meleg gyapját. Egy percre csend lett. Gyöngyös figyelve ült az ágy lábánál. Me érkezett a tisztelendő ur„ A kis Forró Misi hozta a keresztet meg a szentséget. Jó volt az öreg tisztelendő arca és szelíd megnyugtatás a tekintete. -Tisztelendő ur, meghalok - mondta Szabó Áron. Egy pár percre mindenki kinent, csak a tisztelendő maradt a beteggel. Az öreg pap felauta a sz-entaéget. A vendégek megint bejöttek.-Nyissák ki az ablakot,- kérte Szabó Áron. Pista kinyitotta az ablakot, s a két muskátli közt bejött a tavasz. A nap már a távoli jegenyék közül nézett be s vörös volt a párától. Az udvaron a libák és kacsák fecsegtek, a kakas fel-felkukorékolt. Szabó Áron szólt:-Bizony szép a jó Isten napja . Én már bevégeztem földi munkámat. Mihály sógor, mit izensz az odavalóknak?
