Fáklya, 1956 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1956 / 9. szám - Marton József: Sonkászsemlye
MARTON JÓZSEF A nagyszünet véget ért. A sántikáló iskola szolga abbahagyta a palacktej és a kifli ki osztását, a folyosó végére ballagott és el kezdte vadul rázni a csengőt. A gyermekhad sikcngva, zsibongva egymás hegyén-hátán tódult az osztályokba. Néhány pillanat alatt zümmögő kasokká váltak az osztályok s csak az iskolaszolga egymaga árváskodott a fo lyosón. Dörmögve nekilátott az uzsonna után elhajigált selyempapírok felsöprésének. A IV. C osztályfőnöke, nyurga, életvidám fiatalember, jókedvűen nyitott be osztályába. A fiúk felugráltak. Az utolsó padok egyiké ben éktelen zörgéssel leesett egy tolltartó és nagyot koppant a padlózaton. Elment a pad sorok mellett, megállt a dobogón és az osz tály felé fordult. Negyvenöt szempár riadt és aggódó tekintete fürkészte minden moz dulatát. A magas ablakokon átszűrendő nap fény megfricskázta a kopaszra nyírt fejeket. Az osztályfőnök megköszörülte a torkát, mint mindig, amikor valami fontosat kívánt mondani. — Gyerekek — kezdte el atyai hangon — iskolalátogatásra jött hozzánk a tanfelügyelő úr. Lehet, hogy a mi osztályunkba is benéz. Aztán szégyent ne hozzatok a fejemre. Le ülhettek. Csodálatosképpen a leülés zajtalan volt. Az osztályfőnök a tollszár után nyúlt, hogy be írja az órát, amikor sugdolódzásra lett fi gyelmes. Az első padban két göndörhajú fiú összesúgott, majd az egyik két ujja követe lődzőén a magasba lendült. Előbb gondosan kitöltötte az osztálykönyv rovatait, leitatta a friss írást s csak azután vette szemügyre a jelentkezőt. — Na, mi a baj. Károlyi? Károlyi gondosan begombolta kabátját, il ledelmesen felállt és vékony, de parancsolás hoz szokott hangon kijelentette: — Tanító úr kérem, ellopták az uzsonná mat! Az osztályfőnök meglepődve tekintett a kövérkés gyerekre, akinek szembogarábói ádáz haragvillámok cikáztak. — Ellopták, — ismételte hitetlenkedve — talán otthon felejtetted. — Nem, tanító úr kérem — ismételte Ká rolyi és lábával akaratosan dobbantott egyet — itt volt a padomban és a nagyszünet alatt ellopták! Az osztályfőnök meghökkent. Ilyesmi még nem fordult eíő osztályában. — Ugyan ki lopta volna el, talán valaki tévedésből elvitte. Károlyi szomszédja, aki már eddig is iz- gett-mozgott mint aki nem fér a bőrébe, már nem tudta magát tovább türtőztetni és felugrott. — Tanító úr kérem, ellopták, a Kis Jóska lopta el — darálta sebesen és nagyhirtelen leült. Az osztály felszisszent, mint akit megcsí pett valami. Az osztályfőnök nádpálcájával az asztalra csapott. — Csend legyen! Mintha elvágták volna a morajt. — Valkó — az osztályfőnök hangja ke ményen csengett — ha mondanivalód van, akkor jelentkezz és azután beszélj. Állj fel, ha hozzád beszélek. És most mondd el ér telmesen, honnan szedted azt, hogy egyálta lán ellopták Károlyi uzsonnáját és hogy éppen Kis Jóska volt a tettes. Valkó piroslott akár a pipacs, amikor a szavakat keresgélte. — Ma Kis Jóska a napos. Mindenkit ki kergetett az osztályból, amikor nagyszünetet csengettek, senki sem maradhatott bent, pe dig máskor ő is bentragadt gombozni... — A lopásról beszélj és ne árulkodj. — Az osztályfőnök homloka vészesen ráncoso dott. — Igenis, tanító úr — kapott friss levegő után Valkó. — Mindnyájan kimentünk és nemsokára ő is kisurrant. Csak a csengetés hozta vissza és ekkor már Károlyi uzson nája nem volt a padban. Más nem... — Kis Jóska, gyere ide! A hatodik pádból egy vékonycsontú, kopasz fejű gyerkőc lépett ki. A dobogó előtt, háttal az osztálynak, megállt. Az osztályfőnök végigfuttatta tekintetét a fiú tar fején, agyonmosott rövidujjú ingén, fekete klottnadrágján és megállapodott tor nacipőjén, amelyből kikandikált jobb lába nagyujja. Jóska állta az osztályfőnök tapo- gatődzc tekintetét és soványka arcából ki ragyogott két kitágult, megértést kereső szembogara. Az osztály szeme a tanítón csüngött. Az előbb köhécselt egyet, aztán elkezdte. — Kis Jóska, igaz amit Valkó állít? Jóska szája megvonaglott és úgy rebbent el ajkáról a szó, mint az anyjavesztett csibe csipogása. — Igen. A gyerekek a padokban hajladoztak, mint a szél borzolta jegenyék koronái. Az osztályfőnök arca mozdulatlan maradt, de hangja megszelídült. — Te loptad el Károlyi uzsonnáját? — Csak az egyik sonkászsemlyét, osztály főnök úr! — Tetszik látni — hadonászott karjaival Károlyi — bevallotta, ő a tolvaj... — Károlyi — szakította félbe az osztály főnök — te azt mondtad, hogy az egész uzsonnádat ellopták, Jóska pedig azt állítja,
