Fáklya, 1956 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1956 / 10. szám - Komáromi R. János: A fecskék elrepültek
amelyből a tákolmányt összeállította, nem akarta egyenesre levágni, mert a deszkákat az építkezéshez tartogatta. Ezért aztán a viskó oldaláról kiadottak a deszkavégek. Ahány volt, annyifelé. Míg az utcaajtón lévő lakattal bíbelődtem, — pedig átléphettem volna az össze-vissza tekerődzött, lefelé lógó tüskésdrótot is, — kutyám már a házikónál járt. Örömében kö rülfutotta. Az árnyékban hűsöltek a szom szédok csibéi. A hirtelen odafutó kutyától megrémülték és hangosan kot kodácsolva, ri kácsolva szerte-szét futottak. — Mért zavartattad él a kutyáddal azo kat a csibéket, — kiáltott át a szomszédból egy kócos, foghíjasszájú asszony. — Ott voltak a bódénk mellett, — mutat tam bátortalanul arrafelé. — Ott voltak, de okos vagy, azért nem kellett volna így megijeszteni őket, — riká csolta az asszony. Haját lobogtatta a szél, olyan volt, mint a mesebeli boszorkány. Kinyitottam a bódé lakatját is. Bemene kültem az asszony kiabálása elől. Kutyám kíváncsian körülnézett, megszaglászott min dent. Ezalatt a csibék újra visszaszóllingóz - tak a házikó tövében lévő kényelmes homok fürdőjükbe. Morzsa meghallotta csipogásukat, kirohant és ismét elzavarta őket. A tyúkok ijedtükben felreppentek a levegőbe. Hangos szárnycsapkodásokkal, ahány veit, annyi félé repült. Ez még jobban felbőszítette a szom szédasszonyt. — Hiába beszélek én ennek a büdös kö- lyöknek. Az a ronda dög álandóan szétzavarja a tyúkjaimat. A fene ott egye meg, mikor egy szomszédja is van az embernek. Éppen most fogdossa a sintér a kutyákat, majd szólok neki, vigye el azt a ronda dögöt. A bódéból ki sem mertem mozdulni. Előbb azt hittem, a sintér csak olyan ijesztésféle volt, améüyél anyám is mindig rámpirított. De egyszer csak láttam, amint az úton egy kis lovacska ketrecszerü kocsit húzott. A rács mögött visítottak a kutyák. A sintért nagy gyereksereg kisérte. Hamarosan behajtottam a bódé ajtaját, madzaggal megkötöttem a kilincset és ház tam befelé, ahogyan csak tudtam. A kocsi egyre közeledett. A gyereksereg készségesen segített a sintémek. Nevetve figyelték, amint a hosszú rúd végén lévő hurkot a menekülő kutyák nyakéba akasztja. Mikor közvetlen előttünk főutak, a résen kilesve, remegve láttam, hogy a sintér is, meg a gyermekek is, a bódé jelé tekintgetnek, Közben a tyúkok ismét visszahúzódtak a há zikó tövébe s kaparni kezdtek. Morzsa ész revette őket. A legkritikusabb pillanatban el - vakkantotta magát. Ijedten néztem az ut cára, vájjon meghallották-e? Ezután ismét elkezdett kutyám orrán remegni a bőr, amint a kaparó tyúkokat figyelte. Ijedtemben elő
