Fáklya, 1956 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1956 / 10. szám - Dénes György: Fáj
a háborún való felháborodással nem magya rázható". Ha például ezeket a sorakat ol vassuk: „elfojtott sóhajtás... vad roha nás ... Hulló angyal, tört szív, őrült félek, _ Vert hadak vagy vakmerő remények... A lázadt ember vad keservei... Prometheus halhatatlan kínja", akkor a fenti általános értelmezés légüres térbe jut. Mi már most Komlós szerint a magyarázat? „E szavak, ha burkoltan is, (amit az egykori sajtóvi szonyok is magyaráznak), egy levert láza dásra s az elbukottak égbekiáltó jajszavára céloznak, ez pedig 1854-ben egy magyar költő részéről csak a magyar szabadságharc vérbefojtását és az azt követő önkényural mat jelenthette." Komlós a vers első kéz- irati-fogalmazványával bizonyít, melynek második strófája így hangzik: Hagyd el, hagyd el kellemes nótádat. Fordítsd balra kellemes nótádat. Jég veri most szomorú hazánkat, Légy oly kemény, mint a jég verése. Komlós Aladár végkövetkeztetése most már így szól: „A Vén cigány nem a nemzeti sültgalambvásárt fejezi ki, hanem a felhábo rodást a nagyhatalmak rabló-háborúi fölött, fájdalmat a nemzet bilincsbeverése miatt s a sóvárgó reménykedést egy olyan világ után, amelyben hódító államok nem támad nak rá a gyenge országokra." A Vén cigány tehát kettős indítékú: a magyar költő hazaféltő fájdalma és az em beriség végreménye, a békét táplálja. Az őrületbe átjátszó pesszimizmust a végopti- muzmus tudata gyengíti A kettő egymást tükrözi: Vörösmarty borúlátása végeredmé nyében derűlátásnak ad hiteles hátteret. A Vén cigány a háború és a béke verse. Vörösmartyt a tavalyi emlékezéseken nem véletlenül próbálta e sorok írója mint a béke szóvivőjét a köztudatba ágyazni. „Vö rösmarty élje tét, jövőjét a béke hordozza": hangzott a centenáris megállapítás. A Vén cigányt is a béketudat kihangsúlyozása él teti, és amit e versben őrületnek hiszünk, az nem más, mint a háború adekvát vissza hatása a költőre. Csak a magyar nyelv tudja és mondja a háborút őrületnek, a tőszó bélyegzőn és felfedőn: a .háborgás". Itt, e nyelven és e költőben a béke a csillapító gyógyszer, a háborgás ellenszere, a mindent elsimító gyógyír, ami után a költő és vele együtt minden emberséges ember vágyik. De vissza a versmondás és versértelme zés kérdéséhez. Odry, Somlay és Bessenyei félreértett szavalatai és Komlós Aladár tiszta, logikus értelmezése a mérleget ez esetben az irodalomtörténész és kritikus javára billenti és ezzel helyreáll az egyen súlyi állapot. A tanulságot azonban most már így kell levonni: versmondó nem lehet meg az irodalomtörténész kutatása, a kri tikus értelmezése nélkül és megfordítva: a versmondás a kritikai értelmezést lénye gesen segítheti. Kritikus és versmondó köl csönösen kiegészítik egymást. Komlós Aladár Vén cigány-magyarázata iskolapéldája a helytálló kritikai értelme zésnek és döntő bizonyítéka a kritikai elem zés szükségességének. Aki versmondó a jö vőben a Vén cigányt szavalja, az Komlós értékelésének ismerete nélkül ezt büntet lenül többé nem teheti meg. És e példán túl általánosságban: igaz versmondónak ismernie kell versének és költőjének egész irodalmát. Versmondó irodalomtörténeti és irodalomkritikai ismeretek nélkül homokra épít. Poétanép vagyunk: a líra elkötelezett jei. Ha a vers egészét meg akarjuk érteni, olvassuk el a kritikus cikkét vagy könyvét, szerezzük be a versmondó lemezét és akkor teljesen kivilágosodik a poéta küldetése, a líra értelme, mely nem lehet más, mint az emberséges élet, a béke maradandó mon danivalója. kJ áj Megyek sajogva úton útfélen s csak nézek, nézek és emlékezem. Mint kisfiú az aranyfényű lepkét, a tűnő ifjúságot kergetem még. És néha, néha feltűnik egy rózsa, harmat hull a gyenge porba róla. Megállók, mintha földbe gyökereznék és fáj egy régi szívszorító emlék. Ez a rózsa már, \ez a szép, szelíd nem néz felém és nem nekem virít. Csak áll az úton s néz a napra fel illatosán és szűzi meztelen. Felfelé tartja fehér homlokát s a végtelennek kelleti magát. DÉNES GYÖRGY
