Fáklya, 1956 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1956 / 10. szám - Fábry Zoltán: A vén cigány. Versmondás és versértelmezés művészete
légüres tereket, hogy gyengéit áthidalhassa. A verset előbb ízeire kell szedni, hogy egésszé gyúrhassuk. Értékelni kell, hogy ér telmezhessük. Amikor Palotai Erzsi és Horváth Ferenc József Attilát szavalták, nekem, a kritikus nak, a szakmabeli értékelőnek és értelme zőnek is újat mondtak, újat mutattak: a hangszínezés új értelmet adott a szónak, és sorok, melyek felett eddig elsfldottunk, egy felcsattanásra villámfénybe borultak. Nagy művészet és nagy haszon a vers mondás művészete: közelebb hozza a lé nyeget, közelebb hozza a költőt, megköny- nyíti az értelmezést. Ezzel önmagától adó dik a versmondás jövő szerepe. A jó vers mondás kötetekkel ér fel. A jó versmondás a jövő irodalmi pedagógiája. A holnapban én nem tudok elképzelni költő-értelmezést — gramofonlemez nélkül. A nagy versmon dó szavalata lemezre sokszorosítva száz százalékosan könnyíti meg előadók és taná rok munkáját. Akik így hallják, így hallhatják a verset: minden további magya rázat nélkül is megérthetik az egészet: a költőt:-a-névadót, a lényeget: a tudnivalót. A két magyar versmondó oly mély ha tást váltott ki, hogy másnap az írószövet ségben szlovák részről spontán módon komoly és értékes vita fejlődött ki a vers mondás jövőjéről, önállóságáról és a vers mondás intézményesítendő önállósításáról. Oly mély volt a hatás, hogy úgy éreztük, a kritikus e ponton leköszönhet és áten gedheti az értelmezést teljes egészében — az előadóművésznek, a versmondónak. Ez persze csak pillanatnyi kapituláció lehetett, amikor a kritikus a csodálat és hódolat érzetével reagált az új fenoménra, mert a helyes konklúzió így hangzik: az igazi vers- mondó a kritikussal egyenrangú értelmező. Hónapok múltán rá kellett jönnöm, hogy a kritikai értékelés, az analizáló interpretálás a versmondás elengedhetetlen előfeltétele. Egy tavaszi este a Kossuth-rádióban ér dekes kísérletnek voltam a tanúja: a vers különböző értékelésének, felfogásának pél dájául egymás után lejátszották két halott és egy élő színész versmondását. Odry Ár pád, Somlay Artúr és Bessenyei Ferenc Vörösmarty Vén cigányát szavalták. Mind egyik máskép és egy sem kielégítőn, meg győzőn. Odry Árpád a századeleji színész pátosz hangján hamisan intonált és kiful ladt. Somlay egy mindenben csalódott ember rezignált hangját ütötte meg: fájdalma halkszavú volt, indulatát a vég bölcsesség nyugodt monotóniája fékezte. Bessenyei ugyanakkor eljátszotta a verset: Vörösmartyként szerepelt, szerepet játszott, ami versmondásnál zavarosan visszaüt. E három szavalatnál a versértelmezés elsik kadt, a versmondás nem sikerült: a Vén cigány megoldatlan probléma maradt, meg fejteden rejtély, egyértelműséget kizáró mondanivaló. E napokban kezembe került Kotnlós Aladárnak, ennek a Magyarországon oly érthetetlenül és értelmetlenül háttérbe szo rított irodalomtörténésznek és kritikusnak legújabb könyve, a „TEGNAP ÉS MA”, mely újra bebizonyította, hogy Komlós irodalmi kritikánk egyik vezető alakja, kinek mellő zésével csak az egyetemes magyar irodalom vaUhatja kárát. És ebben a tanulmány gyűjteményben szinte pontra, végszóra azonnal felfigyeltem „A félreértett Vén ci gány” című írásra. Minden mást hagyva, ezt olvastam először — 'és a Vén cigány rejtélye, az értelmezés világosságánál egy szerre megoldódott. A Vén cigány hamis értelmezésének for rása Gyulai Pál tévedése, aki szerint Vö rösmarty a verset a krimi háború kitörése kor írta, „mely európaivá gyulladott s melyről Vörömarty azt hitte, hogy befo lyással lesz Magyarország sorsára”. Kotnlós szerint a Gyulai-megjelölte gondolatnak nyomát sem találjuk e versben: „A vers mindvégig másról szól, mint amit Gyulai nyomán keresünk benne.” A Nyugat nem zedéke Gyulaival ellentétben, ezt a verset teszi meg Vörösmarty lírája, „sőt szinte az egész magyar költészet csúcsának... De őket éppen az ragadja el, hogy a vers olyan érthetetlen. Vörösmartybai: saját ősüket ünnepük, a magyar klasszikust, aki már szintén mert a logikától független, homályos verset írni”. Babits nyíltan vallja: „Ez a vers egy őrült verse, de ez szent őrültség.” Komlós e magyarázatokkal szem ben kibogózza a vers reális gondolatmene tét, mely röviden így foglalható össze: „A költő kétségbeesik, mert háború van, s az emberek gyilkolják egymást, az lesz az ün nep számára, ha visszatér a béke.” A Vén cigányban tehát „elsősorban a humanista szólal meg, akit kétségbeejt, hogy ,háború van most a nagy világban”, akinek számára a béke lesz az ünnep, egy a bűn, szenny s ábrándok dühétől megtisztult új világ el jövetelével”. Ha 'Gyulai értelmezését fogad juk el, mely az adottsághoz, egy apropóhoz köti mondanivalóját, akkor a Vén cigány nem hathatna csupán ez elévült aktualitás ból folyón oly megrendítően és máig érőn. A Vén cigány örök mondanivaló, mert té mája a háború és béke, az embertelenség és emberség problémája. Komlós Vajda Já nossal bizonyítja, hogy az országos közhan gulat, mely a krími háborútól „nemzeti sültgalambot remélt”, nem volt az általános érzés kifejezője. De van a Vén cigányban valami, „amely
