Fáklya, 1956 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1956 / 9. szám - Kaposi Edit: A színpadi néptáncművészet problémái
A színpadi néptánc - művészet problémái A Fáklya ez évi áprilisi számában Dobos László fejti ki gondolatait „Népi kultúránk jövőjéről” c. cikkében. Sok helyes megálla pítása közben azonban tesz olyan kijelentést is, mely tájékozottsága hiányosságát mutatja, így például a magyarországi színpadi törek vésekről ezt írja: „No és mit tettünk a fel- szabadulás után? Magyarországon egyszerűen elővették a legkésőbbi, a századforduló és az első világháború konzerválta népi kul túrát és azon melegében — persze múlt szá zadbeli formájában — színpadra vitték, azt remélve, hogy ez természetszerűen az egész nép közkincsévé válik majd.” így, ilyen formán ezzel a megállapítással nem érthetünk egyet. Még a felszabadulás előtt is voltak a Gyöngyösbokrétával szem benálló helyes törekvések, melyek a népi táncot, dalt és szokásanyagot művészi for mába (Hitve s magasabb színvonalra emelve igyekeztek bemutatni. Itt Molnár István, Sza bó Iván és Muharay Elemér ezirányú helyes törekvéseit kell kiemelnünk. Ezek a törek vések természetesen, a Horthy rendszer hi vatalos müvészpolitikájával szembenálltak s ugyanakkor beleestek az úgynevezett .né piesek” hibájába is, ugyanis a társadalmi változást kizárólag kulturális forradalommal akarták megoldani. A felszabadulás után azonban éppen a Mu haray Együttes és Molnár István tánccso portjának művészi erdeményei segítették a városi munkás és diákcsoportokat, hogy ho gyan nyúljanak az eredeti tánc- és szokás anyaghoz. S akkor, amikor művészi célkitű zésük az volt, hogy népi kultúránkat a le hető legmagasabb fokra fejlesztve, a mai nézőt is kielégítő táncalkotásokat hozzunk létre, korántsem kívántunk megragadni a múlt századbeli tartalomnál és formánál s egyáltalán nem akartuk ezeket a múltbeli formájukban szőrőstűl-bőröstül népszerűsí teni. Hiszen zenében ott volt előttünk Bar tók és Kodály példamutató munkássága. Leginkább világossá válik ez a fejlődés, ha a régebben dolgozó, élvonalbeli amatőr együttesek munkájáról számolok be. Annál is inkább ezekről és nem a hivatásos művé szetről, mert a megtett út tanulságos lehet a csehszlovákiai magyar tánccsoportok ré szére is. Nehéz a választás, hogy melyikről írjak, mert ma már közel 30 körül jár a legalább 6—8 éve rendszeresen dolgozó, ma gas művészi színvonalat elért csoportok száma s mind-mind más színt és tanulságot rejt magában. De úgy gondolom talán köze lebb kerülünk a kérdés tisztázásához, ha elsősorban azokkal az együttesekkel foglal kozom, amelyek az utóbbi évben Csehszlo vákiában jártak. így az Építők Központi Együttese, a Közgazdasági Egyetem és a bé késcsabai Balassa DISZ eddigi útját fogom kissé behatóbban tárgyalni. Egyik legnagyobb szakszervezetünk, az Építőmunkások Szakszervezete 1949 óta nagy gonddal építi ki központi együttesét. 1952- ben a tánckar vezetésére felkérte Falvay Károly sztahanovista mérnököt, minthogy ő évekig volt Molnár István érdemes művész asszisztense az említett amatőr együttesben. Alapos technikai tudás, a népi táncok széles körű ismerete és művészi alkotó fantázia jellemzik a fiatal koreográfust. Munkája kez detén a csoport elsősorban a különböző nép táncok sajátos visszaadásában tűnt ki. „48-as verbung”-ja a rábaközi, „Karádi mulatság”-a pedig a somogyi embereket idézte elénk. A „Rábaközi legénybúcsúztató” és a „Csürdün- gölő” egy-egy népszokás művészi megkom- ponálása volt. A régi szokásokat felelevenítő művekben azonban érzett, hogy mai fiatalok táncolnak és az előadás értékét emelte a csoport magasszínvonalú technikai tudása. „Üveges tánc”-a friss, ügyes leányait és a virtuóz „Botoló tánc” kemény, harcias le gényeit is a mai életérzések méltó kifejezői nek érezzük. Igen komoly lépést tett a ko- reografikus a „Héjjá” c. kompozícióban. Az ismert gyermekjátékban a tyúkanyó mellől erejével, agresszivitással fölényben levő héj já sorra elviszi a kiscsibéket. Falvay Károly a kis mesén úgy változtat, hogy a tyúkanyó körül összefogó csirkék ügyessége, ébersége még a héjját is el tudja űzni. Ebben a szám ban már mind a mondanivalóban, mind a tánc felépítésében túllép az eredetin és a népi hangvételt megőrizve, a mai ember- és gondolatvilágát adja vissza a néptáncművé szet eszközeivel. Más úton jár a Közgazdasági Egyetem tánccsoportja. Vezetője: Szász Béla egyik minisztériumunk dolgozója. Még mint egye temi hallgató, az egyetem központi csoport jában táncol és Rábai Miklós, az Állami Népi Együttes Kossuth-dljas koreográfusának ta nítványa volt. Nyolcadik éve vezeti a Köz- gazdasági Egyedin tánccsoportját. Egyéni táncélményeit dolgozta fel a „Perenyei mu- latság”-ban és a „Gencsi lakodalmas"-bán. Ezekben a számokban már kibontakozik a koreográfus és az együttes sajátos színe és nagy erénye: a legegyszerűbb táncot is szé Néhány magyarországi tánccsoport mnnkája tükrében
