Fáklya, 1956 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1956 / 9. szám - Duba Gyula: Kritikagyártó n. v.
DUBA GYULA: ЖТ Ш é 0 t ^ ' É. * Kntikagyarto n. v. Napjainkban időszerű lesz bemutatni Önöknek, tisztelt olvasők, egy nagyon szo lid és fontos üzemet, melynek áldásos mű ködése óriási hatással van közéletünkre. Úgy van kérem, eltalálták, az „Első Kritikatom pító és Nemesítő Vállalatrőr’-ről van sző, melynek országos hírű készítményei közis mertek és feltétlenül megbízhatók. Felté telezem, hogy ebből a kiváló árubői Önök is fogyasztottak már, anélkül, hogy tudták vol na, hol készült és miért olyan, amilyen. Itt vagyunk tehát az EKNV főbejárata előtt. Hatalmas impozáns épületet látunk, melynek homlokzatán kétméteres betűkkel ez a fel irat ékeskedik. „Jól kidolgozott kritika az építés alapja!” Mielőtt belépnénk az üzembe, vegyünk szemre egy, a gyár készítményeit népsze rűsítő prospektust, milyet az udvarias ka pus bocsátott rendelkezésünkre. íme: „Figyelem! Figyelem! Kritika az élet sója! A tudomány meg állapította, hogy jelentős mértékben elősegíti az anyagcserét és kellemesen izgatja a vér keringést. Fogyasszon minél több kritikát! Vigyázat! A nyers kritika méreg! öli a tes tet, a lelket és a fizetést. Rontja a bizton sági érzetet. Emeli a személyeddel szemben érzett közundor hőmérsékletét. Fogadja meg díjmentes tanácsunkat és vásárolja készítményeinket. Használat után garantáltan kitűnő közérzet. Fejrekoppintás lehetősége kizárva. Nagy választék! A, B, C, és D fokozatú nemesített kritikák. Pácolt önkritika könnyfakasztóval ízesítve. Tompí tott kritika talpnyalók részére — Janus-arcú kritika, két éle van és egyik se vág. Neutrá lis bírálat, kényes dolgokhoz való hozzá szólás alkalmával fogyasztandó. Vásárlás előtt 40 000-szeres nagyítású elektronmik roszkóppal győződhet meg róla, hogy abszo lút semleges és igazán nincs benne semmi. Különlegességeink fogyasztása szürke hét köznapjait bearanyozza! Vegyen! Vegyen!” Ezek után azt hiszem, olvasóink a legna gyobb kíváncsisággal lépnek be velem együtt az üzembe. Legszemléletesebb lesz talán, ha elcsípünk egy kritikát születése pillanatában és végigkísérjük az egyes üzemrészlegeken. Itt vagyunk a válogató osztályon, körülöt tünk pokoli zaj és zúgás közepette hatalmas sziták mozognak. Ezek osztályozzák a jöven dőbeli kritika kifejezéseit. Van egész apró szemű rosta, melyen csak a legfinomabb, szinte bársonyos simogatású szavak hullanak át, aztán fokozatosan mindig érdekesebbek és acélosabbak, de a legkeményebb sem lép heti túl az előírt normákat. Az osztályozó rosta tetején fennmaradt használatlan és túldarabos törmeléket kosarakba gyűjtve ju tányos áron eladják termelőszövetkezeteink nek hétköznapi használatra. Innen az osztályozott nyerstermék a gyú róba kerül. Tekintélyes hengerek forognak itt méltóságteljesen, közöttük őrlődik tin tával felhígítva a nyers kritikamassza. Nagy a meleg, egy félmeztelen újságíró formájú alak ügyel a gépre és a massza tökéletes képlékenységére, hatalmas töltőtollával unot tan megkeveri néha és papírgaluskákat dobál bele. — Mi készük majd ebből a szimpatikus la tyakból? — kérdezem tőle kíváncsian. Fitymálva néz rám, láthatólag mérlegeli, hogy érdemesítsen-e feleletre. Ebből egy nagyon kényes és sikamlós ügy höz gyártunk hozzászólást — válaszol aztán mogorván. És miért kell ennek ilyen tejszínhabfinom- ságúnak lenni? — érdeklődöm ártatlanul. Meghökkenve nézett rám, azt hitte, tré fálok, de mikor látta, hogy a kérdést komo lyan gondolom, nagyon dühös lett. — Hol él maga ember — hadonászott az orrom alatt a töltőtollával — ha még ezt sem tudja? Magának talán mindegy, ha azt mondják, hogy a maga nyúltagyának jobb kérgében bizonyos lelki kényszerképzetek folytán beállt fiziológiai változás következ tében az említett szellemi központban az egyes részek kooperációja nem egészen ki fogástalan, vagy pedig egyszerűen tudtára adják, hogy hülye?! Töltőtolla a vita hevében kétszer súrolta a orromat, mire gondolkozás nélkül beismer tem, hogy bizony, nem mindegy, mert a for ma legalább olyan fontos, mint a lényeg, ha nem még fontosabb. Na, látja — enyhült meg erre kiengeszte- lődve. — Éljen tehát az élet koronázatlan királya, forma őfelsége — rikkantott töltő tollát tisztelgésre emelve. Azontúl ügyet sem vetett rám, elmélyülten dagasztotta tovább a latyakot.* Amíg nézelődöm, a massza fortyogva el készült, emberem most az egészet vödörbe rakta és föltette egy futószalagra. Gyerünk csak utána! A következő állomás a mintázó. Jókora terem ez, asztalokkal és állandóan cserélt friss levegővel, mert a beérkezett ragacsos kásaanyag olyan penetráns szagot áraszt, hogy az erős szellőztetés elengedhetetlen. Az asztaloknál fehérköpenyes munkások ülnek, bús tekintetüek, íróknak vélné őket az em ber, ha nem tudná, hogy most egy üzemben van, ahol mindenki dolgozó. A vödrök tartal mából gumikesztyűs kezekkel különböző ala kú és célokat szolgáló nyers kritikákat for málnak. Itt van az üzem lelke, az árú itt nyeri el végleges alakját, ami persze nem azt jelenti, hogy innen kikerülvén már ké szen van. Dehogy! Attól még messze va gyunk. A félig kész kritika innen a hevítő kemencébe jut, ahol tökéletesen kiégetik. Egyidejűleg kiégnek belőle a szervezetre káros szennyező anyagok is, mint gúny, iró nia és az egész szép ropogós és gusztusos külsőt kap, mint egy sült liba. Csak azt az egyet ne gondoljuk, hogy most • már aztán
