Fáklya, 1956 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1956 / 8. szám - Vitězslav Rzounek: Karel Havlíček Borovský
Hazaárulással vádolták, de a bíróság előtt a vádlottból vádló' lett... A bírósági te remben az egész közvélemény előtt lelep lezte a kormány politikájának reakciós vol tát, aljasságát és erőszakosságát. A bíró ságnak fel kellett mentenie Havlíčeket. Ezért a kormány elhatározta, hogy ítélet nélkül hallgattatja el. Az élestollú újságírót és költőt 1851-ben egy tiroli kisvárosban, Bri- xenben internáltatta. Hazájába a számki vetésből csak évek múltán, 1855-ben tér hetett vissza, megrendült egészségi álla potban, csak azért, hogy övéi között hal hasson meg. Havlíčeket a számkivetés súlyosan meg rendítette, de meg nem törte. Erről tanúskodnak brixeni száműzetésében írt költeményei: Tiroli elégiák, Lávra király és a befejezetlen Szent Vladimír kereszt- sége. Hazájától távol, egy isten hátamö- götti hegyi helységben a maga módján válaszolt az abszolutisztikus önkény durva tettére: a szatíra fegyverével. Már jóval azelőtt így írt barátjának: ...„az a szoká som, hogy súlyos körülményeim között csak tréfálkozom, mert legjobb, ha nevetéssel küz dők a baj ellen”. És akkoriban is, felhá borodva a rajta elkövetett jogtalanságon, mélyen megrendülve szeretett családjától és hazájától való eltávolítása következtében — hiszen éppen ebben az időben volt a leg nagyobb szükség minden harcosra — vá laszként szatirikus verseket írt, melyek nemcsak Bach abszolutizmusát tették ne vetségessé, hanem mindenfajta reakciót, papi uralmat és sötétséget a pellengére állítottak. Havlíček letartóztatásának közvetlen vissz hangja a Tiroli elégiák. Brixeni száműze téséről írt művében értékes nyíltsággal és férfias őszinteséggel ad számot családjától és hazájától való eltávolítása felett érzett fájdalmának. Költészetének ereje és nagy sága abban rejlik, hogy életének még oly súlyos perceiben sem feledkezett meg a hazafi és harcos kötelességeiről és politikai földönfutó sorsának képét az abszolutisztikus államgépezet ironikus, borotvaéles szatírája, maróan gúnyos képével kötötte össze. Havlíček nevetése, a gogoli „könnybe lá badt nevetés” az elnyomott néptömegek szívéből fakadt. A Lávra királyról szóló ír népmese cso dálatosan szép átdolgozásán kívül, melyben a „jóságos” király méltóságát célzatosan tette nevetségessé, Brixenben a Szent Vla dimír keresztségie című szatirikus költemé nyének végső szövegezésén dolgozott. Ere detileg ebben a műben történelmi köntösbe burkolva azt az orosz cári önkényuralmat akarta kígúnyolni, amelyet oroszországi tartózkodása idején (1843—44) tanult meg esztendőben nyilatkozott meg a maga tel jességében. Havlíček akkoriban a feudális abszolutizmus, a nemesség és az egyház elleni ellenszenve dacára azok oldalára ke rült, akik nem az egész nép, hanem csak saját osztályuk szabadságáért harcoltak. Azok mellé állt, akik a nép forradalmától való félelmükben az ellenforradalommal szövetkeztek. Egyben azonban Havlíček kü lönbözött. politikai barátaitól: a néppel élt és dolgozott. És végül is a nép volt az az erő, amely Havlíčeket. minden vereségen keresztül a cseh politikai élet élére állí totta. Amidőn a reakció győzedelmeskedett és a burzsoázia nyíltan elárulta a forra dalmat, Havlíček elfordult politikai bará taitól és minthogy a radikális demokraták, a nép szószólói fogságban szenvedtek — 1849 után egyedül kezdte meg a harcot a fellépő abszolutizmus ellen. Új szellemtől áthatott cikkeket ír, harcba veti néhány évig parlagon hevertetett költői tehetségét. A haladószellemű sajtó betiltása után versei váltak Havlíček egyetlen, de rendkívüli ha tékony fegyverévé. Havlíček harca a kormány ellen, az ab szolutizmus elleni népies versikéi széleskörű visszhangra találtak. Ezért az osztrák kor mány megkísérelte, hogy Havlíčeket meg vásárolja. Havlíček nem adta meg magát.
