Fáklya, 1956 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1956 / 8. szám - Kovács Endre: Magyarok, szlovákok és lengyelek az 1848-as szabadságharc előestéjén
Magyarok, szlovákok és lengyelek az 1848-as szabadságharc előestéjén A magyarországi nemzetiségi kérdéssel foglalkozó polgári történetírás a múltban sokoldalúan világította meg a Habsburg - monarchia népeinek belső ellentéteit. A mai olvasó a forrás-kiadványok és feldolgozások egész tömege alapján képet alkothat ma gának arról a történeti folyamatról, amely nek során a közös államkeretben élő ás szinte egyidcben öntudatosodó népek egy más terveit keresztezve iparkodnak érvé nyesíteni a nemzeti függetlenség, a polgári átalakulás igényeit. A magyar népnek a monarchia többi népeivel való tragikus szembekerülése mindamellett olyan törté nelmi probléma, amelynek előítéletektől mentes tudományos megvilágítása távolról sem tekinthető lezártnak. A kutatómunká nak különös súlyt ad az a körülmény, hogy a múlt gyűlölködő, nacionalista történet- szemlélete az érdekelt népek viszonyában többnyire az egymástól elválasztó vonásokat emelte ki. Népeink mai barátsága viszont arra kötelez bennünket, hogy mindenkor te kintettel legyünk azokra a történeti ten denciákra is, amelyek e népek kiegyezését és barátságát voltak hivatva elősegíteni. Amellett, hogy nem kendőzzük el a nem zetiségi kérdés alapvető ellentéteit, a múlt történetírásánál sokkal erőteljesebben fi gyelmeztethetünk azokra a belső összefüg gésekre, amelyek a nemzetiségi mozgalma kat egymással rokcnítják és amelyek vizs gálata során nem ritkán találkozunk az együttműködésre és a megegyezésre irányu ló szándékokkal valamennyi érdekelt nép vezetői részéről. Elvileg leszögezhetjük, hogy bár a tör ténelmi fejlődés tanuságtétele szerint a Habsburg-Dirodalom elnyomott népeinek vezetői 1848 előtt nem ismerték fel azt, hogy közös érdekeik vannak a bécsi elnyo mással szemben és hogy e közös érdekek egységes csatasor kialakítását írijik ele számukra, mégis az ilyen Habsburg-ellenes egységfront terve hol több hol kevesebb realitással mintegy nyomon kísérte a nem zetiségi mozgalmakat: olyan erő volt, mely — ha nem sikerült is puszta velleitas-ból voiuntas-szá nőnie — indokoltan foglal koztatta a korszak politikai vezetőit, re ménységgel töltette el azokat, akik jól látták, hegy a dunai népeknek elsőszámú közellensége az a Habsburg-monarchia, amely egymás ellen játssza ki a kereteiben élő népeket, hogy annál tökéletesebben uralkodhasson rajtuk. Egészen természetes, hogy az elnyomott né pek összefogásának lehetősége a legnagyobb nyugtalanságot Bécsben keltette, hiszen egy ilyen összefogás Metternich egész rendsze rének összeomlását jelentette volna. A bé csi kormánypolitika agyafúrtságának nincs ékesebb bizonyítéka, mint az a mód, aho gyan a kamarilla a maga hírhedt egyensúly- politikáját a gyakorlatban végrehajtotta, ahogyan a nemzetiségek vezetőit s ezek politikai törekvéseit körmönfont ügyesség gel a maga szekerébe fogta, hitegetésekkel a maga oldalára állította. A nemzetiségek és a magyarság kiegyezése kihúzta volna a talajt Bécs elnyomó politikája alól, a népek forradalmi lendülete az európai reak ció egyik legfőbb támaszát gyengítette vol na meg és ennek nyomán kinyílt volna az út a többi elnyomott nép — elsősorban a lengyelek és olaszok — felszabadulása felé is. A múlt század 30—40 éveiben a Monar chián belüli népek megegyezését a legna gyobb eréllyel és legtöbb kitartással a len gyel em.igjrácijĎi szorgalmazta. Ennek az emigrációnak nagy szerepe volt a kelet európai események alakulásában, befolyá sa éppúgy megnyilvánult Konstantinápoly ban, mint Londonban vagy Párizsban. Az európai diplomácia sakkhúzásai mögött a lengyel probléma mindenkor az egyik fősze repet töltötte be. A Szent Szövetség-elle nes erők táborában súlyra is a lengyelek jelentik a legnagyobb tényezőt. A lengyel emigráció politikai szempontból nem volt egységes, a Czartoryski Ädám herceg ve zetéke alatt álló monarchista szárnyat éles elvi ellentét választotta el a lengyel de mokraták táborától, a két csoport heves harcot vívott egymással és e harcok érin tették mind a bel- mind a külpolitika kér déseit, de a cárizmus és Ausztria gyűlöle tében végső fokon megegyeztek egymással. A két emigrációs tábor közti ellentét lé nyege az volt, hogy Czartoryskiék az 1772-es felosztás előtti Lengyelországot akarták visszaállítani monarchisztikus formában (Czartoryski Ädámmal mint királlyal!) és nem mutattak elég megértést a lengyel pa rasztság felszabadításának kérdése iránt. A A Fáklyának írta Kovács Endre Kossuth-díjas, Budapest
