Fáklya, 1956 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1956 / 8. szám - Mózsi Ferenc: Még egyszer népi kultúránk jövőjéről
együtteseknek a helyi, saját népdalaikat, népi szokásaikat hajszálcsövek módjára szétvinni, erősítve a szépet, a jót, terebélye- síteni kulturális forradalmunkat. Fokozni ezáltal népünk éneklő kedvét — végső fo kon munkáját és teljes emberségének ki bontakozását. így felfrissítve falvainkcn, de városaink ban is a paraszti éneklés szellemi értel mét, megalapozva dolgozóink magyar zenei anyanyelvét rátérhetnénk a következő fel adatra: ismertető előadásokkal, elemzések kel összekötött hangversenyekkel eljutni a magyar nép szellemi kenyerének, az új ma gyar műzenánek élvezetéhez, megértéséhez. (Ne felejtsük el, hogy törekvésünknek ez a végső célja!) Másik tennivalónk: a rendszeres gyűjtési munkának megkezdése tudományos intéze teink bevonásával. Párhuzamosan azonban a falun élő intelligencia és a pedagógiai is kolák növendékeit . is fel kell készíteni a gyűjtési munkára. Ugyanis nem valószínű, hogy a Gyüre Lajos által javasolt vándor- gyűjtők — még ha oly ügyesek is — érté kes anyagra lelnének. „A falusi munka hosszabb helybenlakást kíván, állandó érint kezést ugyanazon emberekkel. A vándor- gyűjtő típusa régebben volt időszerű, mikor rövid idő alatt is sok anyagot talált. Egyes különlegességek kutatója ma is igyekezni fog minél több helyen megfordulni. De a legfontosabb kérdéseinkre választ elsősor ban az egy-egy helyet hosszasabban megfi gyelő kutatástól várhatunk.” (Kodály Zol tán: A magyar népzene.) Tehát ezért a falun élő intelligenciánk anyagi (fonográf) és szel lemi (nyelvi, fonetikai, néprajzi, népzenei ismeretek) előkészítésének kérdésével igen alaposan kellene foglalkozni Bartók Béla: „Miért és hogyan gyűjtsünk népzenét” cí mű tanulmánya (mely éppen ezekben a napokban ünnepelte kiadásának huszadik évfordulóját) alapján. Felbuzdulásban, szalmaláng lelkesedésben sosem volt nálunk hiány. De mikor a pusz ta célkitűzésen túl kellett volna jutnunk s hozzálátnunk a megvalósításhoz — bizony sokszor elakadt a lelkesedés. Erre figyel meztet minket a magyar folklorisztika tör ténete ! Nem szabad azonban megelégednünk a leíró zenefolklórral, hanem el kell mihama rabb jutnunk az összehasonlító zenefoliklór- hoz. Ennél az összehasonlító kutatásnál, • akárcsak édes testvérénél, az összehasonlító nyelvtudománynál, igen meglepő jelenségek járulhatnak elénk. Ha módunkban állna (és módunkban állhatna!) pl. Zsére községben Kodály gyűjtötte dalok után nyomozni, min den valószínűség szerint kézzelfogható bi zonyítékát kapnánk annak, hegy népzenénk ma is virágzásban van, és kincseink kiak názásához állandó, rendszeres gyűjtésre van szükség. Martos! (alkalomszerű) népdal gyűjtésem tapasztalata arra enged követ keztetni, hogy a falu dallamvilágát az új stílusú dallamok jellemzik és sok régies tí pusú dal szövegét ma már űj stílusú dal lamra énekli a nép. Érdekesség kedvéért meg kell említenem az ú. n. „oknyomozó zeneíolklőrt”. (Bartók kifejezése). Ez a fiatal tudomány az egy mástól messzire került népek ősrégi kul turális kapcsolatait mutatja ki; települési és történelmi kérdésekre vet fényt. A mi ese tünkben azonban nagyszerű bizonyítékokat szolgáltatna ez a kutatás a magyar és a szlovák nép érintkezési formáira, lelkületűk rokonságára. A két szomszédos — és ép pen ezért egymásra utalt nép — sok-sok dala a közösen megvívott osztály harc ugyanazon talajában gyökerező népművészei gyönyörűséges fájának ízes gyümölcse. E kérdések boncolgatása minden igazi tu dományos munka végső céljához vezetne el minket: a forradalmi nemzeti öntudat és a népek közötti igaz barátság érzését mélyí tené el az emberek szívében, igazolva Zsdá- nov elvtárs tanítását: „A nemzetköziség ép pen ott születik meg, ahol a nemzeti mű vészet virágzik.” Mózsii Ferenc
