Fáklya, 1956 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1956 / 8. szám - Mikus Sándor: Tanulságok és emlékek
Egy tárlatlátogató Kramszkoj: „Ismeretlen” című festménye előtt a Trciyjakov képtárban sem. Fiatalemberekről nem is szólva. Kü lönben ettől a szegénysorából felverekedett mezőtárkányi fiatalembertől tudtam meg azt is, hogy a legjobb anyagi feltételek mellett tanulnak a külföldről Szovjetunióba küldött ösztöndíjas főiskolai hallgatók. A szovjet diákók 350 rubelt kapnak havi ösztöndíj ként, míg a külföldiek (magyarok, cseh szlovákok, bolgárok, románok, kínaiak, al bánok, lengyelek, koreaiak stb.) 750 rubelt. De az elégséges tanulmányi eredmény az ösztöndíj elvesztését vagy korlátozását je lenti. Ez említett számok nagyfokú gondos kodást tükröznek, ha csak azt vesszük szá mításba is, hogy egyedül a moszkvai Lomo noszov intézetben több mint 4000 külföldi főiskolás tanul. Cikkem vége felé járva nyugtalanító gon dolat motoszkál a fejemben: úgy érzem, nem sikerült megmutatnom a szovjet em ber igazi lényegét, nem sikerült felidéz nem az orosz tájak és városok jellegzetes ségeit, természetes képét. Pedig, váltig hiszem, mindenki számára maradandó emlék lenne az a rövid találkozás, ami köztem és két szovjet repülős között esetit hazafelé jövet Moszkvából. Lemberg táján járva két • napja s egyben utolsó esténket töltve a nagyszerűen berendezett, s hálófülkékkel felszerelt távolsági gyorsvonaton, említett ismerősömmel, Cseh Bélával, a hálókocsi folyosóján- elmerülve beszélgettem, kölcsö nösen meséig et ve egymásnak fiatalságunk élményeit. Ő többnyire árva gyereksorát em legette s szovjetunióbeli élményeit, én Csehszlovákiáról beszéltem neki. A mellet tünk lévő ablaknál már ismerősként álldo gált a szovjet repülős hadnagy és barátja az őrmester. (Valamiért nehezteltek rám, mint később kiderült azért, mert nem fo gadtam. el tőlük a két csésze teát, amit fülkéjükben kínáltak nekem.) Beleunva a beszélgetésbe is, újdonsült ismerősömmel, Cseh Bélával átmentünk az étkezőkocsiba megszabadulni akarván utolsó rubeljeinktől, mivel már csak párórás út állt előttünk a határállomásig. Talán két perc múlva köve tett a két repülős is és mellettünk helyet foglaltak az étkezckocsi asztalánál. S itt ért az az élmény, amit nehéz elfelejteni: idő közben megrendelt két üveg sörünket va lósággal . leseperte az asztalról hadnagy is merősünk s' olyan formán nevetett hozzá, mint aki egy jó tréfa szerzője. Legnagyobb megrökönyödésünkre csak azt hajtogatta: nyicsovo, nyicsovo! Pillanatnyi ijedelmünket azzal honorálta, hogy egy üveg vadkát ál lított az asztalra, s gazdag terítékét rendelt hozzá. A második meglepetés számomra az volt, hogy barátságunkra 250 gramm vod kát egy hajtásra kellett kiinnoijj, ha nem akartam két repülős barátom őszinte meg vetését és haragját magamra venni. Ivás és evés közben sűrű mentegetőzésemre, hogy nekem nincs módomban viszonozni vendéglátásukat, két falat halsaláta között bölcselkedőre beállított arccal, de pajzánul mosolyogva csak ennyit mondott: — Csak a hegyek nem találkoznak, az emberek igen. Mikus Sándor
