Fáklya, 1956 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1956 / 8. szám - Mikus Sándor: Tanulságok és emlékek
Ez a sokat sejtető cím ne tévesszen meg senkit egy ilyen írás előtt, mert nem kö vetkezik utána monstre-cikk, csak őszinte beszámolás féle. Ismerőseim első kérdésére mit láttam a Szovjetunióban? — jobban él nek-e ott az emberek? —, én olyan habozva fogok hozzá írásban is elmondani ezt, mint amilyen zavarban álltam kedves, s a leg apróbb részletekre is kiváncsi ismerőseim előtt. Aki először jár a szovjet földön szin te ellenállhatatlan kényszer hatása alatt folyton a hazai viszonyokkal hasonlítgatja össze az útjába kerülő látni- és hallamiva- lót. De ez is csak rövid ideig tart, mert nagyon hamar rá kell jönni, hogy semmi haszna itt a hazai mértékeknek, hiszen egé szen más világ szemlélője lett a Szovjet unióban ez a barátságos szemléletű ember: más történelem forralta ki ezt a társadal mat, aránytalanul nagyobbak a méretek mint odahaza, s az emberek is másak. Azért is, hogy közel négy évtizede szocialista állam- alakulat polgárai. Főképpen azért másak. Véleményt alkotni, ítéletet tenni róluk csak hosszabb köztüktartózkodás után lehetne. Utcákon, tereken járva azt az összbe nyomást kapja az ember, ami eleve eldönti a további szemlélődés sorsát is. Az utcák rendkívül tiszták, rendezettek, s este szin te pazarló módon kivilágítottak. Míg Po zsonyban vagy Prágában többnyire csak a nagyobb terek vagy utcák lámpái öntenek elégséges fényt, a szovjet nagyvárosok mellékutcáiban is hatalmas ívlámpák füzé rei égnek. De nemcsak ez a figyelemkeltő, hanem az a másik jelenség is, amely kü lön karaktert ad Kijev, Leningrád, Moszkva (s valószínűen a Szovjetunió minden nagyobb városa) utcáinak. Az ember megy-megy az , utcákon s folyton érzi, hogy másak ezek az utcák, valami különlegesség van bennük — nem az utcák orosznyelvű feliratai, sem az oroszul beszélő és öltözködő emberek —, s egyszeresek meglátja az utakat szegély- ző, s tereket betöltő virágágyak tömegét, parkokat, szökőkutak sorait. így nyár ele jén nagyon gyönyörködtetőek ezek a vi- “ágparkok illatokkal s lángoló színekkel töltve be a sétányokat, utcákat, tereket. S aztán észre sem vesszük, hogy a Gorkij parik sétányaitól a Virág-bulváron keresztül a Gorkij utcán levő Puskin térre jutva már órák óta sétálunk és gyönyörködünk ezek ben a virágágyakban. Milyen kár azonban, hogy az üzletek, árú házak kirakatai híjjával vannak az ilyenfajta ízlésnek. Általában egyszerűbbek, ötletnél- külvalóbbak. mint mondjuk a prágai vagy budapesti kirakatok. (Ennek az okait nem tudom, de úgy hiszem nagyon összefügg Bulganyin elvtársnak a XX. kongresszuson tett megállapításaival s azzal a bírálattal, amellyel a kereskedelmi élet vezető ténye zőit illette, elmarasztalva az itt-ott meg nyilatkozó kereskedelmi szellem tunyaságát. De — amint azt mondták is sok helyen — az utóbbi időben már sókat tettek, hogy íz lésessé tegyék az üzletek utcai oldalát is.) Az utcai közlekedés viszont mindenben példaadó lehet számunkra. Jóval nagyobb forgalmat bonyolítanak le a moszkvai vagy leningrádi utcákon mint amilyen fogalmaink egyáltalán lehetnek róla, Autók hihetetlen tömege halad a nap minden órájában egy forma tempóban az utcákon anélkül, hogy az utcai forgalmat irányító „müezzin” (utcai rendőr) legcsekélyebb beavatkozására szük ség lenne. (Tőlük vehettük át az utcai for galmi rendőri bódék használatát.) Pedig nekik annyival is nehezebb lehetne a köz lekedés, hogy az utcai jelzőlámpák csak a járművek irányítására szolgálnak — a gya- lagos járókelők teljesen szabadon kelhetnek át az átjárókon minden szín mellett, s még sincs tülekedés, izgatott egymásttaposás, udvariatlan rohanás, mint nálunk nem egy szer csúcsforgalmi időben a villamosok és trollibuszok környékén. Ezeken az utcákon járva kezdtük mi, csehszlovákiai újságírók megismerni a szovjet embereket. Elsősorban is fegyelme zettségüket, higgadtságukat kellett megbá mulnunk. Bevett szokás üzletekben, villa mos- és buszmegállóknál a sorbanállás. Nem eléggé méltányolható eljárás ez olyan ha talmas tömegű városokban, mint Leningrád Tanulságok és emlékek
