Fáklya, 1956 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1956 / 8. szám - Mikus Sándor: Tanulságok és emlékek
és Moszkva, ahol egy-egy villamosjárat tíz meg tízezres forgalmat bonyolít Is napjá ban. S nem vétene a moszkvai, leningrádi vagy kijevi ember legsürgősebb elintézni valói közepette sem ez ellen a rend ellen! A művelt ember másik sajátságát is meg kellett tapasztalnunk a szovjet embereknél: az udvariasságot. Személyes élményeim kö zül egy-két esetet meg kell említenem. Moszkvában a Nagy színház előtt állva a 4- ss trollibusz megállójánál udvariasan közlik velem, hogy a Lenin-hegyre — ahová menni szándékoztam —, nem a 4-es trollibusz, hanem a 4-es autóbusz megy. Amint ott tanácstalanul álldogálok, hegy melyik irány ban is keressem a nevezett megállót, egy- szercsak mellém áll egy közepes korú férfi és zuhogó esőben két-három' utcán keresz tül karonfogva elvezetett a megállóhoz, hogy ett kezetadva s elhárítva hálálkodáso- mat olyan észrevétlenül tűnjön el a szaka dó esőben, mint ahogy mellém állt. S én most is csak bámulni tudok tűnő emléke után, mint akkor távozó alakja után, mert be kell vallanom, szokatlan gesztus volt ez előttem. A nálunk kialakult „középeurópai” udvariassági normák szerint egy-álltáhely- ből szoktuk eligazítani a jámbor érdeklődőt, annyi fáradságot sem véve magunknak, hogy a keresett hely felé csak égy lépést is tennénk. A másik esetben a leningrádi Nyevszkij Proszpekten postabélyeg-elárusító felől érdeklődtem. Egy munkáskinézetű ember nemhogy csak megmagyarázta volna, hogy hol kaphatok, hanem személyesen ho zott nekem bélyeget a szomszéd utcában levő postafiókból, miközben sűrűn moso lyogva magyarázgatita, hogy ne érdeklődjem senkitől tovább, hanem várjak rá türelme sen. S hogy ezek a jelenségek nemsritkák, mindennaposán előforduló esetek, erről al kalmunk volt mindannyiunknak meggyőződ ni. Ezzel az udvarias magatartással talál koztunk mindenütt, villamoson, utcán, üzle Az utcai forgalom irányítása Moszkvában Szovjet ballerínák próba közben tekben, vendéglőkben. A moszkvai GUM árúházban például egy naigyon rokonszenves elárusítónő — mivel nem tudtam megmon dani, mit keresek, s ő már alaposan kifag gatott kívánságom felől franciául, angolul és németül —, udvariasan elnézést kérve vevőitől, kivezetett az üzlethelyiségből a hatalmas árucsarnok utcáira, és az együk elárusító részlegről a másikra vezetve jár tunk úgy tizenöt percig, míg ráakadtunk arra, amelyiket kerestem. Erről szólva nem szabad említés nélkül hagynom az áruház méreteit. Pontosan nem tudom, hegy ihány részlege van ennek a hatalmas árucsarnoknak, de képet alkothat magának az olvasó róla, ha a sorok írója egy félnapot bolyongott, s még nem is né zett meg mindent rendesen benne. Két emeletes az áruház, valóságos utcákkal,, amelyek hidakkal, átjárókkal vannak egy mással összekötve, s rájuk felülről bolt- hajtásos üvegezett mennyezeten keresztül jön a fény. Sokan talán látták is már film híradóban, de az megközelítő képest sem nyújt arányairól, mert nem az a nevezetes benne, hogy egy nagy szökőkút működik a közepén, hanem az, hogy egyszerre, egy- ideben többezer vásárló fizet az áruház pénztárainál. Azt már említeni sem kell, hogy minden közszükségleti árucikket meg lehet vásárolni benne, s azt hogy nemcsak közszükségleti cikkeket vásárolnak elősze retettel, hanem ú. n. luxus-cikkeket is. Szemem láttára percek alatt 7 televíziós rádiókészüléket, három-négy vég kínai sely met, valami 4—5 hűtőszekrényt s nem tu dom hány perszívógépet árusítottak el egy- egy részlegen. (Ámbár nehéz lenne megál lapítani, hogy tényleg luxus-cikkek-e ezek az élet mostani menete szerint.) Nagy forgal mat bonyolít le ez az áruház, állítólag több mint kétszázezer vevő fordul meg benne naponta. Meglepően ízléses és tiszta ez az áruház, csakúgy, mint a Kijevben látott nagy állami áruház vagy a leningrádi Nyevszkij Proszpekten levő (most éppen
