Fáklya, 1956 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1956 / 7. szám - Kaposi Edit: Amiről a népművészeti seregszemlék beszélnek…
énekszóval kisérhető leánykarikázó, lassú és friss csárdás bemutatásával maguk is meg tanulnak táncolni és a jól rendezett, szín padi formában bemutatott, erejüknek meg felelő rövidebb tánccal élményt adnak a né zőknek is. Rendszeres munkával eljuthat nak oda, hogy gyűjtésük alapján, vagy az eddig ismert táncokból több kisebb számot összefűzve és művészi módon nagyobb egy ségbe foglalva szvitet mutathassanak be. Vezetőnek és a csoportoknak is nagy él ményt és új feladatot ad a helyi, vagy kör nyékbeli népszokások színpadra vitele. A lakodalmasok, fonók, szüret, májusköszön tés, stb. színrevitelénél már fontos követel mény, hogy az ének, a tánc, a játék s a rigmus arányosan és szervesen üleszked- jék egymáshoz. Fontos a művészi rendezés és megfelelő tömörítés. Ha a csoport erre a fokra eljutott, táncosabb, jól komponált számokat is élménnyel tud előadni. Több évre tervezett munkánál fontos, hogy a tánccsoport tagjai rendszeresen pró báljanak, gyakoroljanak és lehetőleg ebben a művészi ágban fejlődjenek. Igen helyte len az, ha a fiatalok lelkesedését arra hasz nálják fel, hogy hol színjátszásba, hol tánc ba, hol énekkarba vonják be őket s mind három területen örök kezdők, örök dilettán sok maradnak. Jó szervező munkával tu dunk annyi aktív kultúrmunkást toboroz ni, hogy ki-ki tehetsége szerint a neki legjobban megfelelő művészeti ágban évekig tudjon dolgozni és fejlődni. S minthogy a tánccsoportban jórészt csak fiatalok vesznek részt, akik ha férjhezmen- nek, vagy katonák lesznek kimaradnak, elő re gondoskodjunk minden évben az iskolá ból kimaradtak közül az utánpótlásra. A „kicsik“ csoportja tanulja meg folyamato san az együttes repertoárját és — hogy kedvüket ne szegjük — az egyszerűbb szá mokba egy-két hónap múlva állítsuk is be őket. Együttes-vezetőinknek meg kell még ta nulni a műalkotások tiszteletbentartását is. Ne változtassunk meglévő koreográfiákon. Ez éppen olyan követelmény, mint az, hogy Petőfi, vagy József Attila verseit ne költsük át. Előadás esetén pedig mindig mondjuk be a mű szerzőjét, a tánc címét és a tánc betanítójának nevét. Ezzel magunkat is, a közönséget is a műalkotások alaposabb megismerésére és a pedagógiai munkával együtt azok megbecsülésére neveljük. A csoportot a színpadra készülésen túl is fogjuk össze. Minden próba legyen egy úttal meleg baráti összejövetel, a közös szó rakozás, sőt művelődés alkalma is. Ha nem készülünk közvetlenül fellépésre, a Vezető beszéljen a táncosoknak a népművészetről, mutasson hozzá képeket. Beszéljék meg a közösen látott filmet, vagy egy-egy nép A pozsunypüspökiek bemutatójából művészeti bemutatót. Keressenek kapcso latot a környék többi tánccsoportjával is. Hívják meg egymást, szervezzenek cse- reműsort, és ezek után beszélgessenek a közös művészeti kérdésekről. Sokat tanul hatunk egy-egy régebben dolgozó szlo vák együttes munkájából, módszereiből is. Sőt tanuljunk tőlük szlovák táncot s ta nítsuk meg mi is egy-egy számunkat. Egy más művészetének megismerése nemes alapja lehet az igazi barátságnak is. A fej lődés motorja azonban a jól szervezett és a csoportot állandóan foglalkoztató fellépé sek. Erről a kerületi és járási szerveknek az eddiginél fokozottabban kell gondoskod- niok. A fellépésen kívül a közös olvasás, egy- egy cikk megvitatása is segíti a csopor tokat, hogy a művészeti munkát tudato sabban, tehát eredményesebben végezhes sék. S hogy jő munkát végeztünk-e, azt nemcsak a közönség tapsa mutatja majd meg, hanem az is, hogy a csoport a népi táncot már nemcsak a színpadon akarja be mutatni, hanem a hazai mulatságok savát- borsát adó, s korunkban eléggé mostohán kiszorított, lekopott csárdást is „szalon képessé“ teszi. S ha már a nép tánca nem csupán „produkció“ az együttes számára, hanem saját érzelmeinek hű kifejezési fór
