Fáklya, 1956 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1956 / 6. szám - Turczel Lajos: Egy költő útja
Bábi a szívszorító fájdalomnak és rész vétnek valóságos arany és ezüst fonalaiból szőtte ezt a balladát, azon a szövőszéken, amelyen ismeretlen népi elődjei is szőtték ezt a csodálatos műfajt. A „Mónika” több sora méltó legjobb balladai hagyománya inkhoz. Sokszor szinte az Arany-balladák hangjait véljük hallani: „Áztattam a kendert, futó hab alattam, mint a kender áztam a futó habokban.” Kompozícióban és hangban egyaránt mű faji remek, hibátlan szőttes lenne ez a köl temény, ha a költő gondatlansága a rit musban nem hagyott volna néhány „far kasfogat” (1., 5., 6., 7. sor). A „Bogár száll a fűvek felett” ciklus, Bábi kötetének ez a legjobb és a költő fej lődésének új irányát mutató része, több kitűnő és elemzésre kínálkozó verset tar talmaz még. A hagyományos terminológiá val élve, leginkább életképek és jellemképek ezek, tehát azokba a verskategóriákba tar toznak, amelyek műfaji hovatartozását az irodalomelmélet sem tudta eddig még pon tosan eldönteni. Jánusarcú, kettős jellegű, az epikába és lírába egyaránt bevonható költemények bújnak meg- e műfaji elneve zések mögött. Bábi életképeire és jellemképeire is ez a műfaji kétarcúság a jellemző. Rövidségük ben is sorsokat mutatnak be, történeteket görgetnek le és jellemeket mintáznak meg ezek a versek, ennyiben tehát már az epi ka tarthatja rájuk az igényt. A csontozatot és izomzatot alkotó epikai elemeket azon ban gazdag lírai ideghálózat szövi át to vábbra is bennük, ami viszont a líra ér dekszférájába vonja őket ismét vissza. Azt is mondhatnánk, hogy ezekben a versek ben a téma epikus érce a költő egyéni ér zelmeinek a lírai kohójában olvad fel szen vedélyes mondanivalóvá. Az eredendő műfaji határozatlanság el lenére mi úgy tekintünk ezekre az élet- és jellemképekre, mint az epika erős és hasz nos előtérbenyomulását mutató és fejlődés- jelző példákra Bábi költészetében. Elzárt ne veztük már az előzőkben is epikusnak azt az utat, amelyet ezek a versek szegélyez nek. A „Szilke Péteren” és a „Mónikán” kívül a „Hela néne”, az „Egymaga volt” és a „Jó úr, szép úr” tartoznak például ide. Érzésünk szerint Bábi itt, ezen a te rületen lel majd végleg önmagára és vers művészete itt fog egyre gazdagabbá és teljesebbé érni. Ehhez persze még több esz mei és művészi fogyatékosság leküzdésére van szükség. Eszmei fogyatékosságnak számít Bábinál többek között például az, hogy ezen az új epikus útján, ebben a formálódó, nekivalő műfajban alig nyúlt még mai életünk fon tos kérdéseihez és előremutató, jövőt je lentő jelenségeihez. Eddig főleg zord har cot, viaskodást láttunk tőle, amelyet a múlt fantomjaival hősiesen, imponálóan vívott. Szeretnénk azonban már itt is a múlt el leni küzdelemnek azt a győzelmi harsoná ját, hajnalt jelentő kakasszavát haliam, amelyet a közös szlovák—magyar sorsról zengő új énekekben már megszólaltatott.. A múltban való időzés — a múlttal való számvetés szükséges megtétele után — to vább már egyoldalúvá, feleslegessé válna és csak a költő szemlélet-módjára amúgy is jellemző komorságot fokozná. Füröd jön meg Bibi és fürdesse meg az olvasó lelkét is életünknek azokban a vercfényes mozzana taiban, amelyeket a szocializmus építése úton és útfélen feltár. Mutassa meg mun kásaink, dolgozó parasztjaink és értelmisé günk munkájában azokat a szépségeket és erőket, amelyeken boldogabb jövőnk épül. Azt a komor és mély erkölcsi töltésű kriti kai erőt pedig szintén ne pazarolja már a múltra, hanem zúdítsa azokra a hibákra, amelyek kellemetlen örökségként a mi éle tünkben is felburjánzanak, mint a „dudva és lapulevél” abban az előttünk sem is meretlen határban, amelyről a költőnek „Csak az ember” című verse beszél. A „Mónika” elemzésénél felpanaszoítunk már egy bántó művészi fogyatékosságot is: a ritmusnak az ütem és a szótagszám ke rékvágásából való helyenkénti kidöccenését. Ez olyan hiba, amit egy kis gondossággal el lehet kerülni, s ha már megvan, ki le het küszöbölni. Előfordulása viszont az olyan pompás költeményekben, mint a „Mónika” is, művészi lomposságnak számít és az ol vasóból a gondatlan költővel szemben jogos bosszúságot' vált ki. Egy másik eszmei-művészi hibaként buk kan' fel a kötet néhány helyén a közért hetőséget zavaró, a konkrét tartalmat el homályosító szimbolista kifejezésmód. Ilyen nel találkozunk például a „Bűntelen várta lak” című versben, amelyben csak néhány konkrét sor, meg a ciklus-cím segítségével értjük meg, hogy mit is akar tulajdonkép pen mondani a költő. Ma a költészetben csak akkor látjuk szívesen a szimbólumot, ha az a költő gondolatainak szinte szárnyat adva, az egész eszmei mondanivaló hatását jelentősen felfokozva — egyúttal kulcsként is szolgál a vers könnyebb megértéséhez. A „Bűntelen vártalak”-ban az olyan sorok, mint a „szatócs álmait sorra megelőztem", •éppen az ellenkező eredményt, a tartalom elködösítését érik ei, nem beszélve arról, hogy úgy hatnak, mintha a' költő valame lyik Ady-versbői vágta volna ki őket nagy
