Fáklya, 1956 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1956 / 6. szám - Mojzes Ilona: Negyven pengő
Anyám még nem gyújtotta meg a lámpát. Kicsi alakját csak a tűz fénye adta vissza. A haja olyan volt, mint az ^az ezüstös hő- mező délután. — Csakhogy itthon vagy, már úgy féltem. Egész sötét van. Nem fejezte be, miért félt, de nem kér dezett semmit. — Mit is mondjak neki? villámiott át raj tam a kérdés. — Az igazat? Azt nem le het! — S az a pimasz könny megint csak ott ólálkodott a szemem körül. — No még csak az kéne! — gondoltam és nyeltem egy hatalmasat. Idejében, mert éppen sercent a gyufa anyám kezében s a petróleumlámpa fényénél elém tete a párolgó krumplipap rikást. Csak most vettem észre, hogy mi lyen éhes vagyok. Egész nap nem ettem. Nevetve mondtam, hogy egy hét múlva ke nyérkereső elé teszi az ételt, mert kinevez nek valamelyik körjegyzőségre. A főszolga bíró megígérte. Megkönnyebült sóhaj hagy ta el az ajkát. Talán ő hitt is benne. Elő ször hazudtam akkor az anyámnak. Az igazságra azonban úgylátszik ráhíbáz- tam, mert pontosan egy hét múlva utaztam új állomáshelyemre. Az úton megfogadtam, hogy soha nem kérem senki közbenjárását Magam megyek utána, ha lesz minek. Egy hete dolgoztam új helyemen, főnö kömet, a főjegyzőt még nem ismertem. Szabadságon volt. A segédjegyző, egy nagy bajuszú agglegény volt, aki egész nap dör- mögött, mert nem szerette a hivatását ép pen azért, mert nem érezte hivatásának, s csak akkor engedett fel jéghideg közönyé ből, amikor eljött az este s az emberek el hagyták a kilincselést. Akkor aztán íróasz talának egy rejtett zugából mindig előkerült a színültig telt szilvóriumos fiaskó s bo szorkányos ügyességgel mindennap ki is ürítette. Hogy hogy nem, de este újra csak teli lett, s ahogy fogyott a tartalma, úgy nőtt az én szomorú főnökömnek is a kedve. Nem is a kedve, inkább csak a szava sza porodott. Egy ilyen alkalommal esett meg, hogy szólásra nyílt az ajka és elpanaszoíta nekem, hogy őt hogy megcsalta a szerelem, hogy megcsalta az élet. Soha nem akart ő jegyző lenni, csak véletlen az egész. A szín ház volt minden álma és szépen is kezdő dött minden, amíg egy nagy bolond szere lem el nem rontotta az éleiét. Kimenekült falura és azóta ínv tengődik. — Tudja, ebben a sárfész.ekhen rothadok.
