Fáklya, 1956 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1956 / 1. szám - Dénes György: Január
resztény társadalmi körök házassága miatt bojkotáltak, de aki zseniális zenéjével idők múltával minden nézet és álláspont felett diadalmaskodott, jobban szemügyre vettük volna barátunkat, s több figyelmet szen teltünk volna neki. így legtöbbünk szemé- mében Kodály nem volt több, mint egy jól tanuló tanuló, jeles diák, amilyen minden osztályban akad. Egyet azonban biztosan merek állítani: ha Kodály nem keveredik közénk, nem jár a dóm kórusára muzsi kálni, ha nem kvartettezik velünk, s nem lép be zenekarunkba, nem ébredt volna fel benne a muzsikus lélek. Amilyen visszavo nult és magányszerető ember volt, ma le het, hogy valahol „eltemetkezve” élne, mint nyugalmazott gimnáziumi tanár vagy igaz gató, avagy ami még valószínűbb, mint egyetemi tanár. Megírtam tehát Kodályról mindent, amit tudtam, Megírtam róla — ha hézagosán is — azt ami életrajzíróját leginkább ér dekli: milyenek voltak testi és lelki tulaj donságai, milyen volt a miliő, amelyben ne velkedett, a körülmények, amelyek között élt. Ezeket írtam meg tárgy'lagosan — „sine ira et stúdió”. Sajnálom, hogy nem tudok Kodályról többet közölni. Szófukarsá ga miatt sokszor nem tudtam milyennek véljem barátomat; sohasem veszekedett, so hasem hencegett, nem volt stréber. Intim barátja nem volt, soha senkitől nem kért semmit, soha senkit nem ócsárolt, de nem is dicsért, ma úgy látom, hogy minden te kintetben superioritásának tudatában erre sem szüksége, sem hajlandósága nem volt. Egy verset írt, az is az önképzőkör arany könyvébe került, egy akvarellt is festett, azt is mindenki Inegcsodálta. Budapesti együttlétünk után csak körül belül húsz év elmúltával találkoztunk Salz burgban a Musik Festspielen. Azóta nem láttam Kodályt. Hébe-hóba meg írtunk egymásnak. Utolsó levelében azt írja, hogy ő is még jól bírja az élet iramát és a munka érdekű, s most csak arra kíváncsi, melyikünk „küldi” el előbb a másiknak a gyászjelentést.. Eddig a levél. Ami ezután következ het, nem lehet más, mint az őszinte tisz telet és megbecsülés hangja, az ősz szlovák zeneszerző mélyen emberi megnyilvánulása iránt. Mert csak nagy művész és igaz ember nyilatkozhat egy másik művész nagyságáról oly őszintén és melegen, mint e levélben tette Mikulás Schneider-Trnavský Kodály Zoltánról, művész akitől távol áll irigység és sovinizmus, aki a zenét a világ népeinek, de elsősorban a szomszédnépek békés, test véri együttélésének szolgálatába állította. E levél nem . csupán Kodály tehetségéről való tanuságtétel, — dokumentuma írója emberi és művészi nagyságának, dokumen tuma a csehszlovák-magyar testvériség lét- jogosultságának és törvényszerűségének, s — Európa szívében — a szocializmus sike res építése alapjeltételének is. B. I. JANUÁR Hideg. Síró szél. Január. A hegyek havas vánkosán elnyujtózík )a holdsugár. Vacognak a falu felett estbe virradó csillagok, a holdsarló s a szekerek. Most minden {tető: bóbita és szerte bomlik füsthajuk. Tüzes a kémény orrlika. Puszta, zordon iaz út, a park, éhes ordas az éjszaka és minden árnyék haza tart. Lámpaláng pislog a téren. Sietek. Kis, \morzsa szelek bujkálnak ruhám zsebében. S amíg az árnyék egyberoskad gondokat őrlő magammal, szuvas ágak tcsikorognak. Hideg. Síró szél. Január. Este nyolckor, a sötétben csáklyázik a híg holdsugár. Dénes György. Az 1956-os Népnaptár megrendelhető közvetlenül a Csehszlovákiai magyar könyvkiadónál
