Fáklya, 1956 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1956 / 5. szám - Vadász Ferenc: Tóth Simon párttag lesz
zád ... Nagy kérés ... Legjobb lesz, ha ma ga Simon. mondja el... És Tóth Simon beszélni kezd: — A múlt nyáron egy éjtszaka ők ket- ten, Irén és Ede eljöttek hozzám. Akkoriban kezdődött el a háború. Anyám siránkozott és imádkozott... Rettegtem... Ma már szégyenlem is egy kicsit, de bevallom, úgy vinnyogtam félelmemben, mint a kutya, ha rájár a kocsikerék. Azt éreztem szinte, hogy egyetlen nagy fekete koporsó az egész világ. Reménytelennek, vigasztalannak lát tam mindent. Apám meghalt. Kis földünk után olyan magas a haszonbér, hogy majd nem összenyom bennünket. Alig telik ke nyérre. Ráadásul minden percben ott lesel kedik az ember feje felett a halálos vesze- detlen: a háború... ágyútűz, gránát, pus- kagolyó az ember szívébe, hasába... ott álltam már a legvégső elkeseredés szélén, úgy éreztem, legjobb volna felgyújtani, fel robbantani mindent, hogy pusztuljon, égjen az egész ha nekem pusztulnom, vesznem kell... Aztán ... akkor jöttek ők ketten, majd utánuk a többiek... Felemeltek ma guk mellé. Sok mindent megtanultam az óta, sok mindent megértettem,.. Nem is kell, hogy -válaszoljon Simon bátyám arra, amit az imént Irén kérdezett. Tudom, iga zat ad nekem. Ügy döntöttem, hogy bevo nulok. Hova szökhetnék? Elfognának, el ítélnének, talán főbe is lőnének. A háború vége még nincs közel. Ha bújkálnék, nem biztos, hogy több is telne az erőmből, mint a puszta életem mentése. Megeshetne, hogy meghalnék anélkül, hogy használni tudnék a mi ügyünknek ... Bevonulok ... Miért is ne mennék ? Már nem félek a háborútól, gyűlölöm a háborút, de már tudom, hogy kétféle háború van, az egyiket az urak folytatják a nép ellen, a másikat a nép az urak ellen. Odakint mindegyiket meg találom. Ezt az innenső oldalon, amazt a túlsón. Hát majd átmegyek a túlsó oldalra. Nem is ez az, amit én most mondani akar tam. Amit mondani akarok az az, hogy sze retném, ha a párt tagja lehetnék. Párttag ként szeretnék bevonulni. Ügy szeretnék odakint viselkedni, ahogy az párttaghoz méltó. Ügy szeretnék harcolni az ellenség gel, ahogy az egy párttagtól elvárható, úgy, hogyha meghalok, elmondhassák rólam, a kommunista párt katonája esett el, aki a békéért, az emberek szép életéért harcolt, fegyverrel a kezében ... Ez a kívánságom... Ezért jöttem el, Gogh elvtárs. Irén és Ede felbátorítottak, hogy nem utasítják el majd a kérésemet. Hiszen már eddig is a páit- hoz tartoztam, a párt fogta a kezemet.. Várakozva néz Tóth Simon Gogh elvtárs ra, arra az emberre, aki most a sorsáról dönt. Ő a pártszervezet vezetője, s ha igent mond, akkor holnapután úgy hagyja el a falut, büszkén, bátran, erősebben, mint ami lyen bármikor volt életében, úgy, mint egy vöröskatona, akinek az ellenség frontján kell magát áttörnie, hogy eljusson nehéz kül detésének helyére, a csapattestéhez, az övéihez. Gőgh Simon arcán látszik, hogy gondol kozik. Kis ideig hallgat, aztán csendesen megkérdezi: — Olvasod az újságokat? Simon legyint a kezével: — Olvasom. Hazudnak kivétel nélkül___ — Hallottál-e arról a hazugságról, hogyha a Szovjetunió győz, akkor az egész magyar népet áttelepítik Turkesztánba ? Mit gon dolsz, miért találnak ki ilyen gyalázatos meséket ? — Nyilván ezzel szeretnék a népet ma guk mellé állítani. Azt akarják, hogy a nép ellenséget lásson a Szovjetunióban — vá laszolja Simon. — Nos, próbáld kitalálni, hová telepíte nék a magyar népet, ha győznének? — Ha győznének ? ... Győzni _ fognak — mondja keményen Simon és Gőgh elvtárs szemébe néz. — Győzni fognak, biztos va gyok benne... Hogy hová telepítik a né- .pet?... Én azt hiszem, akkor telepítik majd be igazán a maga hazájába, az ezer holdakra, a bányákba, a gyárakba, az is kolákba, mindenhová, ahonnan a bitorló urak kiszorították. Mindenhová, ahol jussa van élni, mert az ő munkája teremtett mindent. — Gyűlölöd a háborút — mondja Gőgh elvtárs. — Ha sikerül átjutnod a Vörös Had sereghez, akkor vajon mit csinálsz? Hogyan várod ki a háború végét? — A partizánokhoz állok... Tudom, mire gondol Simon bátyám... — mosolyog. — Mondtam már, nem minden háborút gyűlö lök. Az a háború, amit a Szovjetunió vív, az más. Megtámadták. A nép szabadságáért harcol. Minden háború jogos, ha a szabad ságért folytatják. Mindenkinek, aki gyűlöli a rablóháborút, aki szereti a békét, az ilyen háborúban fegyvert kell fognia! Ki minél jobban szereti a békét, annál nagyobb hős lesz az üyen harcban! Hiszen a béke ellen ségeivel áll szemben, azokkal, akik az egész világra szerencsétlenséget zúdítanak. Ha gyáva, akkor a béke ellenségei lesznek bát rabbak, ha gyenge, akkor ők, az ellensége ink lesznek erősebbek... Átállok a parti zánokhoz és minden csepp véremmel a mi ügyünket szolgálom. Nem az ellenséghez állok át, hanem az ellenség k^ze közül a
