Fáklya, 1956 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1956 / 5. szám - Vadász Ferenc: Tóth Simon párttag lesz
testvéreinkhez... Mit gondol Simon bátyám, ha megérhetném, nem lenne-e szép, ha azok között menetelhetnék, akiknek léptei nyo mán, minden városban, minden faluban a szabadság, a béke virágzik ki? Hej, ugye szép lenne ?... Velük jönnék haza a fa luba ... Maga lenne, Gőgh elvtárs, a falu vezetője, a népé lenne a föld, nekünk őröl ne a nagymalom... — Az álmodozásból hir telen a mába tér vissza: — A malmos cse metéjének az ősszel jól elrontották a szá- jaízét a leventék. Már akkor eszembe ju tott: a fronton is meg lehet táncoltatni az ilyen ficsúrokat. Lehet, hogy a végén ép pen hozzá kerülök ... — Mit csinálnál, ha éppen ő állná utadat, amikor szökni akarsz? — kérdezi Gőgh Simon. — Lelőném, mint a veszett kutyát, — feleli halkan — az ellenséggel szemben nincs kímélet. — Nincs, — mondja Ede, mint egy tom pa, komor visszhang — vagy ők, vagy mi.., — Nos hát, válaszolok neked Tóth elv társ — mondja komolyan Simon. — Nem most hallok először arról a kívánságodról, hogy szeretnél a párt tagja lenni. Már he tekkel előbb beszéltem erről az elvtársak kal, a pártszervezet vezetőségével. Mi tu dunk rólatok, ismerünk jól téged. Ezért nem nekem kell döntenem a kérésedről. Rám csak az a kötelesség vár, hogy kö zöljem veled: felvettünk téged a párt tag jai sorába. Megilletődött csend fogadja ezt a beje lentést. — Eljön majd az idő, — mondja elgondolkozva, félig önmagának Gőgh elvtárs — amikor egy ember számára külsőleg is ünnepélyes dolog lesz ez: a‘ párttaggá ava tása. Akkor majd vörös zászlók, drapériák díszítik a kivilágított termeket, ünneplő ar cok sokasága ragyog rájuk. A megbecsü lés, a szeretet hullámai fodrozódnak körü löttük. így lesz akkor, — ha megérjük — amikor már szabadok leszünk... Most itt, a mi sötét, földes konyhánkban, ahol rőzsé- vel tüzelünk a kis rozzant kályhában, itt, ebben a cseppet sem ünepélyes környe zetben azt mondom neked: a mi pártunk tagjának lenni, kommunistának lenni, leg nagyobb dolog a világon! A legnagyobb di csőség! .Érzed mit jelent ez? A világkom munizmus katonája leszel, harcosa annak a seregnek, amelyet Lenin alapított. Ez a bé ke, a proletariátus felszabadításának dicső hadserege!... , Megint néhány másodperc telik el néma csendben, aztán ismét ő szólal meg, Gőgh Simon: — Mégegyszer üdvözöllek elvtárs, életed e nagy pülanatában. Bármerre vezetnek út jaid, ne feledd kötelességed — életre-halál- ra a Szovjetunió, az elnyomott nép, a ki zsákmányolt munkások és parasztok olda lán a helyed. Gogh elvtárs megöleli Simont, megcsókol ja jobbról-balról. Irén és Ede lelkesülten, kimondhatatlanul, nagy-nagy szeretettel szo rítják meg a kezét. Olyan boldog Tóth Si mon, hogy szinte szólni sem tud. Csak nagysokára jön meg a hangja: — Én most úgy érzem magam, mintha se- bezhetetlen lennék. Nagyon bátornak, na gyon erősnek érzem magam. Valahogy úgy érzem, mintha vasba öltöztettek vO(lna, amin nem fog a golyó. Magam sem értem egészen, hogy van ez... Minden szó kevés, gyenge, hogy kifejezze ezt az. érzést... Majd kifejezik a tetteim... Hű leszek a kommunista párthoz, megfogadom. Éjfélre jár az idő. — Holnap megint forró napunk lesz — mondja Gogh Simon, amikor a fiatalok már éppen menni készülnek. — tudtok róla, ugye, hogy a <Magyar Élet Pártja gyűlést tart a nagyvendéglőben. Legutóbb a me gyei gyűlésen megemlékezett községünk ről a íőispán. Azt mondja, van néhány fa lu, ahol a lakosság nagy részét lelkiisme retlen agitátorok szembefordították Istennel, hazával, magyarságával. Minket említett a sorban elsőnek. Azt mondja, ki kell ope rálni a bolsevizmussal fertőzött gócokat a Felvidék testéből... A locsogó vén csibész Ambrózy ott volt, elhíresztelte a falu szél- tében-hosszában. Ezt a gyűlést most, ha nem tévedek, azért tartják, hogy megkezd jék az operációt. Csakhogy azt hiszem, me gint hiba csúszik majd a számításba. A mi kubikosaink is felvonulnak a gyűlésre, s ak kor aligha sikerül a szándékolt fertőtlenítés. A kapuig kiséri a fiatalokat. Ügy válik el Simontól, mintha tulajdon fiától búcsúz nék. — Hát most aztán csak bátran előre! Lás sunk viszont mielőbb velük, a mieinkkel együtt! Egyetlen járókelő bolyong az utcán fel és alá: Fonod Pista, ő kiséri haza Irént. Ede jobbra, Simon balra megy. Március eleje van, csípős, hideg az éjtszaka. (Részlet ,,A harcnak nincs vége” című regényből).
