Fáklya, 1956 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1956 / 5. szám - Vadász Ferenc: Tóth Simon párttag lesz
roska, jó pedagógusok, kiválóan vezették a fiatalokat. Még élénken emlékezetünkben vannak Ilku elvtárs szavai, melyeket a fel lángoló tábortűznél mondott: „A tábortűz nek régi hagyománya van. A tábortűzbe meredtek szabadságra vágyón Dózsa harco sai, Rákóczi kurucai, és a negyvennyolcas honvédek. Az éjszakai tűz melegített év századokon keresztül a puszta népének. So ha nem volt olyan sötét és reménytelen az éjszaka, hogy a vigasztalan sötétséget ne töir- te volna meg itt-ott a szellem pislákoló tábortüze, amely irányt mutatott mindig a pirkadás, a reggel felé. Szétvisszük ennek a tábortűznek a szikráját lelkűnkben és vi lágítani fogja az utunkat, hogy soha le ne térjünk népünk szeretetének, a szabadság, a béke szeretetének és megvédésének út járól!" A táborozás részvevői a fasizmus elleni nagy kassai manifesztáción és kultúrakadé- mián is szerepeltek, ahol öt nemzetiség if júsága találkozott. Búcsúzásul még felhívás sal fordultak az ifjúsághoz: „Aggódó szív vel, de elhatározó tettrekészséggel térünk vissza közétek, mert látjuk azt a hatalmas veszedelmet, amely a pángermán fasizmus részéről fenyeget bennünket." És ezután valóban eljött a szégyenteljes diktátum, széjjelszakadtunk, eljött a för telmes vérzivatar. Az ifjak, a Magyar Fia talok Szövetségének és a Kommunista párt nak neveltjei nem szegték meg adott sza vukat. A szürke sorkatonák: az Osztrih Ban dik, Vrábel Jancsik, Róna Böskék, Svéd Jós kák, Simon Ferik, Homyákok, Jaskp Gyulák, Jaskó Gézák, Kolin Bandik, Prerau .Margi- tok, Müller Jóskák, Jakubovics Nándorok és a többi névtelen hősöjc Madrid alatt, a Duklai szorosban, a börtönökben, kencent- rációs táborokban, a Szlovák Nemzeti Fel kelésben egyaránt megállták a helyüket. Sokan elestek közülük. Elhullott vérük és emlékük arra kötelez bennünket, hogy a' szocializmus megkezdett építését lankadat lanul folytassuk és annak eddigi vívmányait mint szemünk fényét őrizzük és minden támadástól megóvjuk. Grek Imre. Tóth Simon párttag lesz Az őszi havasesők után hirtelen, szinte átmenet nélkül, beköszöntött a sarkvidéki hideg. A Moszkva felé törő német nehéz tüzérség és a páncélosok befagytak a mo csarakba. A dermesztő hóviharokban meg- gémberedett a gyilkosok keze, gonosz, ér zéketlen szívüket összeszorította a rémü let. Mintha az ég és föld minden ereje zú dult volna rájuk, úgy lendült támadásba a hatalmas szovjet nép rettenthetetlen hada: a bosszúállók, az igazságtevők áradata. Az egész front feldübörgött és az elbizakodott, könnyű zsákmányhoz szokott hódítók elő ször találkoztak azzal a végzettel, amely előbb vagy utóbb minden támadót utolér. A hazáját védelmező hősi nép lesújtó ökle acélzáport, sistergő lángot, halált zúdított rájuk. A téli hadjárat kiragadta a betolakodó kezéből a keresi félszigetet, Rosztovot, a Donyec nyugati partját, Tulát, Kalinyint, a valdai magaslatokat, megfosztotta őket ren geteg fegyvertől, hadianyagtól. A főparancs nok maga Hitler, az őrült ámokfutó lett. „Megrövidítette" az arcvonalat, de nem a maga jószántából: a Vörös Hadsereg fer geteges rohamai, csapásainak ereje kénysze rítették rá. A villámháború reménye ezen a télen szertefoszlott. Az urak kétségbeesetten eről ködnek, hogy eltitkolják. De nem tudják el titkolni. Budapesten a kormánypárt érte kezletén azt mondta a miniszterelnök: „A bolsevizmus elleni harcban reánk magya rokra is, komoly feladat vár”. Mintha bi zony mostanáig semmi veszteség sem érte volna az országot. Mintha az egészet csak most kezdenék. így akarják a gaz, lelki- ismeretlen politikusok félrevezetni a népet. A búza, a vaj, a hús mellett a friss ember vér hektoliterjeit is szállítják a háborúnak. A megyei újság — növendék sakál az állatseregletben — azt írja „A csodavárás nak vége! Senkise higgye többé, hogy ez a világháború kidühöngi magát a magyarság érdemleges részvétele, áldozathozatala nél kül!” A faluban már eddig is mind kevesebben ' hitték ezt. ,Mind többen lesznek, akik tud ják, hogy a háború hónapról hónapra több értéket nyel el, több kincset, több emberi életet. Mit tehetnek most már ellene ? — kérdezik sokan önmaguktól. A háború ellen sokkal korábban kellett volna elkezdeni a harcot. Sokkal keményebben, elszántabban, bátrabban. Érzik: olyanok voltak, mint ,a mészáros keze alá terelt jámbor jószágok. A harc most már sokkal nehezebb ... Ahogy közeleg a tavasz, minden nap új behívók, minden nap új búcsúzkodók. Milyen szánalmasan tehetetlenek és sajnálatraméí- tók külön-külön - egymagukban. amikor ÍRTA VADÁSZ FERENC
