Fáklya, 1956 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1956 / 5. szám - F. X. Šalda: Kosút - Gyurcsó István: Az emlékezés jegyében
A sortüz utcája Kosúton Ábrahámfiak, Diamant, Ádler, dáser és a fő-fő bérlő, Kuffner, Szinte kézzel érinthetjük a múltat. Ál lunk a templom mögött. Utcatorkolat. Fő tér. — Itt sorakozott a kordon, magyaráz zák. Előttünk a kishíd nyújtózik át az árkon. Mellettünk a vendéglő kapuja. — Innen jöttek ki a csendőrök, amikor Major elvtárs beszélni akart. Hézem a járda hepehupáit és nem me rem behunyni szemem. Öten is magyaráz zák, idézik a szuronyok villogását. Az Esterházy akt ól a Kuffnerekig hosszú a sor. Csendőr, botos ispán, alintézó, főintéző mind őket szolgálta a nép ellenében. Duch- covtól Kosútig villogtak a szuronyok a ha talom szolgálatában. Csák az emberek elbeszéléséből tűnik ki, mennyiben változott a környézet. Szemben velünk az iskola. A délutáni napfény visz- szaverődik az ablakairól. Azt mondják, föld szintes volt. Most emeletes. — Itt, ahol vagyunk, akácfa állott. — Kivágták ? — Nem. Azaz kivágták, mert nem tudni miért lassan elszáradt, Behunyom szemem és látom, amint az embereknek irányzott golyó az élő fát is átlövi. Évről-évre szomorúbb és valamelyik tavaszon már nem hajt zöldet. — Miért nem ültettek helyébe másikat? Maguk sem tudják. Kenyér kellett és a kenyérért harc folyt. Nem volt idő faülte tésre. A hely is senki földje — mondják — kocsmatér. A fát is talán dühajkodók fa ragták össze bicskával. Nem a fának szán ták a bicska élét, dehát a bérlőkre, a gró fokra vigyázott a szurony. A szurony pedig hosszabb volt mint a zsebkés. Hosszabb volt. Hegyesebb, élesebb is. Turzó István sírkövét hiába kérdeznék. Nem tud felélni. — Ki látta? Ki emlékszik?! A templom háttal állt akkor is. Mintha az isten elfordult volna, hogy ne lássa a bűnt. A sekrestyeajtó ide nyílik a térre, Mondják, hogy Váradi Béla, a pap ott ál lott az ajtóban, de nem szólt semmit. Ta lán azt számolta, hogy mennyi uzsoraköl- csönt is adott Turzó Istvánnak és ki fogja azt most megadni. — Az egész falu tartozott Váradinak. — Turzó István is? — Nem tudjuk. Biztosan. Szegény ember volt. Ha a kamatot tudta fizetni... Látták! — Még csak nem is kiáltott az István. A csendőr kirántotta a szuronyt belőle és egy fehér zsebkendővel megtörülközött. Meleg volt. Aztán megtörölte a szuronyt is. Talán arra is tanították. Az emberek rágyújtanak. A szél szemük be kergeti a füstöt. Egyik-másik ököllel próbálja a füstokozta könnyet szétkenni a szeme sarkában. Jó barátjuk volt Turzó. Jó kapás, jó ka szás. Hallgatunk, a kövek sem beszélnek a lábunk alatt. A vért porba áztatta az eső,
