Fáklya, 1956 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1956 / 5. szám - F. X. Šalda: Kosút - Gyurcsó István: Az emlékezés jegyében
— A háború után Sinka Gyula őrizte. Aztán már nem kellett félteni, olyan szép volt, mikor május elsején szépen kivasalva lobogott a menetben. Még búcsúzóra szétnéztem özvegy Boldis Jánosné lakásában. Régi bútorok között a falakon, mint valami szentélyben, régi em lékeket őrző képek függnek. Egy-egy má jus elsejét megörökítő csoportkép, Varga Gyula demonstrációs temetésén készült fénykép, egy másik kép meg a losonci mun kászenekart örökíti meg. Maga az öregasz- szony még kőnyomatos képeket, fénykép- reprodukciókat mutogat olyan ünnepélyesen, mintha személyesen küldött, dedikált képek lennének: — Ez itt Sztálin, Lenin, nézze, ez meg Luxemburg Róza, szegénykét kivégezték ... Rákosi elvtárs ... Harmincötben aláírásokat gyűjtöttünk, hogy megmentsük. Ahogy elbúcsúzok“ tőle, még a fülemben cseng a szomszédasszony hangja: — Tavaly eltörte a lábát, de ő volt, aki a legszebben mosott és vasalt az egész városban. Mondtam is, hogy a teknő mel lett fog meghalni. Az ura meg olyan ember volt, hogy nem a családjáért, hanem min dig másokért élt. Bizony, a zászlóőrző emberpár fele itt ma radt, hogy Boldis János örökségét ilyen formán továbbadja. A vasmunkásé t, a kom munistáét , a pártelnöké t, aki nem ment a szociáldemokraták Ígéretei után a munka- nélküliség nehéz éveiben sem, a genfi se gély kedvéért sem, ha sáncot kellett ásni vasmunkás létére, akkor sem. Mert mint ő mondta: „A proletártestvérekért ki kell állni!” „A zászlót meg kell őrizni!” F. X. SALDA: KO SUT Csak csöndesen! Igaz, puskák ropogtak Radotínban, Duchcovon, Kosúton. Csak csöndesen! Ne halljék jaj és sóhaj: mind mérföldkő csak egyazon úton. Ma szólt a puska; holnap talán ismét Trencsén, Kassa, Surány az állomás. Ha kóbor eb a puska elé téved, ki vétke? Tán a csendőr a hibás? Csak csöndesen! Szorítsátok a puskát vállatokhoz biztosan, keményen! Csak csöndesen: hadd csattanjon a lövés s a távolban majd visszhangja kéljen! Fordította: BABOS LÁSZLÓ Az emlékezés jegyében (KOSŰT TEGNAP ÉS MA) írta: Gyúrcsó István Az emberek emlékeznek. Idézzük a múl tat és golyóütötte sebek bizonyították a véres nap emlékét Kosúton. — Édesapámnak meghegyesedtek az uj jat. — Egy asszony emlékezik így. Izomlö vés. Idegbénulás. Van akinek huszonöt évé merev a lába, dereka, karja. Hordozzák az eleven emlékeket és a behegedt sebek sza vak nélkül is hirdetik a történelmet. Behegednek a golyóütötte sebek. Változ nak az emberek, a környezet. Az utódok szeme jelméri a huszonöt év távolságát; folytatják a megkezdett munkát. Változik az élet. Egy marad változatlan és örök: az igazság. A kosúfi főtér is megváltozott. Nem hir deti ugyan emléktábla az elvérzett mun kások nevét és az egyszerű szemlélőnek első látásra nem ötlik szemébe a változás, de ott, ahol az igazságot próbálták meg ölni, mégis formálódik az élet. Alig szólnak az emberek, máris tárul kozik a múlt: — Seregestül voltak itt a nyúzok; Es- terházyk, Fekete bárók, Forgách grófok,
