Fáklya, 1956 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1956 / 5. szám - A proletár szolidaritás zászlaja
mindig kivittük a zászlót s az uram hor dozta. Ahogy így beszél, új meg új vendég jön hozzá, szomszédasszonyok, inkább időseb bek, s leülnek és hallgatnak csendben. Ami kor jöttem, akkor is ott ült egy ember ná la, egy öreg nyugdíjasforma. — Hát aztán ólyan szabadon lehetett hor dozni? A hatóság eltűrte? — Azt? Valósággal hajszolták a zászlót. Nem engedték azt meg, hogy kivigyük má jus elsején sem. Mindig engedélyt kellett szerezni a rendőrségtől, meg a városházáról a felvonulásra, aztán azt mindig kirendel ték, hogy csak milyen zászlóval szabad men ni. Az uramék meg csak azért is! Elöl vit te mindig, az élen, körüle meg vagy har mincon mentek a Búza-térre, a gyűléshely- re, akkor lehúzták a levegőből, összecsavar ták maguk közt a tömegben, oda senki sem fért idegen, osztán tudják meg, hogy kinél volt, no? Olyan kedvesen, cinkosan nevet hozzá még most is, mintha az játék lett volna, ő meg fiatal lányka. — Akkor aztán legtöbbször én, vagy va lamelyik szomszédasszony hozták haza, de a rendőrök sohasem tudták meg, hogy kinél van. Volt itt egy szomszédasszony, Gregor Annuska, az is sokat őrizgette. így aztán nem is tudták meg soha, hol van, mert mindig más hozta haza. Veil Bélánál is volt elégszer. S hogy aztán nem tudja nekem máskép bemutatni a szóbanforgő személyeket, egy fényképet hoz elő egy almárium-forma szek rényből a szobából. A kép 1945-ben készült a zászlóról, s a körülötte álló vasasokról Ez már akkor készült, amikor a szovjet had sereg tisztjei is megnézték a zászlót és Pavol Szímonov írt róla egy cikket a „So vietske informačné zprávy” 1949-es évfolya mába. Neki csak annyi emléke van róla, hogy „jött ide valami magas tiszt, mert kisebb tisztecskék kísérték, és azt kérdez ték, hogy: mama, hol a zászló?" — No, ez itt Boldís a zászlóval, mellette én, ez meg Teleki, ez itt Sinkáné, ez meg Szántorisz Jóska, Gertner, Máj Béla, ezek meg itt Nagy, meg Sinka ... — mutogatja a fényképet. — Még itt élt Boldis, szegény jó uram, most halt meg negyvennyolc jú nius nyolcadikén. Még május elsején, ez a Máj Béla, itt ni, a zenekar vezetője volt. eljött a zenekarral az udvarba és zenét adott Boldisnak, aki betegágyban volt már akkor. Még az Internacionálét is eljátszotta. Ez volt az utolsó neki. — Szép volt az a május elseje akkor. — Szép. A legszebb negyvenötben, de az előtt is voltak szép május elsejék. Ezt az udvart ünneplőbe tettük, a kaput kidíszí tettük, a zenekar mindig idejött először Özvegy Boldis Jánosné, köszönteni, korán reggel. Mi asszonyok főz tünk, mert délután mindig vigadalom volt a ligetben, vagy gyerekdélután. Sokszor az tán verekedések is voltak, mert a rendőrök folyton abajgattak. De még mindig jó volt ez is, mert aztán a magyarok harmincnyolc után ezt se engedték meg. — Mi volt akkor a zászlóval? —- Hogy mi? Hm. Kivégeztek volna érte, ha megtalálják — rémisztget, mint ahogy akkor érezték a zászlóvivők. — Én nagyon féltem, de az uram azt mondta: — Ezt a zászlót meg kell őrizni. Amikor a magyarok bejöttek, már Horthyék, hát keresték a zászlót, mert tudtak póla. De senki sem tu dott semmit mondani, csak hárman tudtuk, hogy hol van: én, Boldis meg Sinka. A töb bieknek is azt mondtuk, hogy elvitte Stei ner Gábor magával. Akkor már napfényt se láthatott a zászló. Először a farakás alá dugtam, oda ástunk egy gödröt, és abba. De nem nyugodtam, aztán kivittem a te-' metcbe a testvérem sírjához, ott meg a pad alá ástam, de mindig kimentem meg nézni. Már még a kriptában is volt. Aztán rongyos zsákba varrtam, mert ott kint is nagyon féltettem. Mikor a németek jöttek, a párnába tettem, még német is aludt raj ta. Mert minket zsidók házába vittek, aki ket a nyilasok gettóba csuktak. Az meg itt volt a mi udvarunkban. Hát aztán meg rémültem, mert ha észreveszi a német, még lelőttek volna. Utána osztán beszögeztem egy ládába, arra megágyaztam Boldisnak, ő meg ráfeküdt, de ott is csupa rongyok közt volt a zászló. Őrizni kellett, köztünk kel lett lennie, hogy tudjunk róla. így érte meg a felszabadulást a moszk vaiak vörös selyemre hímzett üzenete és szolidaritása. Benne van a tizenkét év tör ténete. a polgári demokráciának és a fasiz musnak hadat üzent munkásság reménysé ge, felszabadulásvágya és az utolsó, békében töltött tíz esztendő ereklyeőrző tisztelete.
