Fáklya, 1956 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1956 / 5. szám - Réthy elvtárs elmondja…
tozták is, mint az 1929-es decemberi mun kanélküliek tüntetése idején. Házkutatások is zaklatták életét, még a kalapja belsejé be is benéztek a bérelt legények. Atrocitások és öklözések s a család ria- dozó félelme kísérték a pártépítés éveiben, de a legkeserűbb, legrémísztőbb tanulsá gokat az 1938 utáni időkből tudja. — Engem letartóztattak visszacsatolás után vagy négyszer. Először 1938 november tizenharmadikán jöttek értem. Valami Sze- csői nevezetű detektív állított be egy má sikkal hozzám, elfogatási paranccsal. Me gyek aztán velük, hát a kapuban már ott állt az én Dóbi elvtársam két rendőr között bilincsben. Azért hozták oda, hogy vajon, hogy reagálunk egymásra. Rám is rámtet ték aztán a vasat. No, jó, mi lesz ebből? Ahogy aztán megyünk keresztül a volt Tompa-téren, hát csak kérdezgeti az egyik detektív: „Hát a rubelecskék jönnek-e még?” Mondom azt^n erre: „Mi saját mun káskeresményünkből élünk.” Mire ő: „Szó val szolidaritásból? Abból építettétek ezt a szép pártpavillont is, mi, marhák?” Er re nem lehetett mit szólni. De a megye háza kapujában találkoztunk egy térdnadrá- gos anyaországival, aki aztán azt kérdezi: „Ez az a nagy legény? A híres Réthy? No vigyétek csak a .császárszékbe'!" Én már akkor hallottam, hogy van valami villamos kínaőszék, mindjárt erre gondoltam. De bent más nem történt, csak egy napon át áll tam két fegyveres rendőr között bilincsek ben a megyeháza folyosóján étlen-szomjan. Utána cellába csuktak — hivatalszoba, de erős ablak keresztfákkal. Hát aztán ott már megtudtam, hogy miért vagyok ott. Három napon keresztül különféle lelki tortúráknak vettek alá. Folyton ütlegeléseket hallottam az ablak irányából, meg kiáltásokat, jajga tásokat, suttogásokat: „Jaj, ne bántsatok! Vallók! Ne öljetek meg! Jaj, végem! Hagy jatok élni!” Ez ment, meg papírokat szag gattak, meg olyan sercegést is hallottam folyton, mint amikor a konnektorral babrál valaki... Mintha az a viiiamosszék lenne. Ezzel rémisztgettek. Három naptól nem bír tam tovább, kiszakítottam az ablak kereszt fáját, ki akartam törni, mert attól féltem, hogy ezek vagy megölnek, vagy meg akar nak tébolyítani. Erre aztán összeszaladt egy csomó fegyveres rendőr s elkezdtek szur- kálni. Ide szúrtak a combomba, a térdem alá, meg a talpamba. A lapockámról meg le akarták fejteni, a bőrt. S mindjárt mutogatja is a szúrások, vá gások helyét, még a sötétszürke ruhát is, amelyiken már bestoppolták a szakadásokat. — Ezzel voltam két hónapig rabkórház ban, aztán kiengedtek, de előbb kihallgatott Suda kémelhárítő őrnagy, Réthy István elctárs. — De negyvenben újra letartóztattak — folytatja a megdöbbentő történetet —, még hozzá tanúkihallgatásra vittek Losoncra, a járásbíróságra. Ott Denkmayer László neve zetű elvtársamra kellett volna rávallani, de hogy nem ment, hát jól összeverték a gyomrom, meg a szívgödröm. Ott is Suda őrnagy hallgatott ki. Mikor aztán az úti költségem akarták visszatéríteni, azt talál tam mondani, hogy adják az árvízkárosul taknak. Mert akkor volt a nagy tiszai árvíz. Erre még csúnyábban belémökiöztek. Szinte mosolyogva mondja el ezeket a hát- borzongató dolgokat. Hogy ebben az időben a Szíjjártó-utcabeli lakásában öngyilkossá got is követett el a folytonos provokációk hatására, összevagdalta az ereit, nyakán, kezén, mert lélegzeni sem tudott a besú góktól és hivatalos spicliktől. Mellette la kott egy rendőrségi szolga. A másik szom szédja egy detektív volt, a ház első részé ben meg egy csendőr-törzsőrmester lakott. — Harmadszorra elvittek Miskolcra, a 7. hadtest államügyészségi fogdájába, egy hu szárlaktanyába. Itt hat hétig csákányoztam fegyveres rendőrök őrizete mellett, mint an tifasiszta és kommunista politikai fogoly. — A negyedik stáció már negyvennégy ben volt. Itt volt a legborzasztóbb. Ápri lisban tartóztattak le, mikor a németeknek nyíltan odajátszották Magyarországot. Elvit tek Budapestre a Mosonyi-utcai gyűjtőfog házba. Ott csak pár napig voltunk, mert vittek Nagykanizsára. A Nagykörúton csu kott villamosokban vittek keresztül, voltunk valami hétezren politikai foglyok ott. Nagy kanizsán aztán a pótkávégyárba internáltak. Hát az már olyan volt, mint Kistarcsa vagy Auschwitz. Tele voltak poloskával a deszka- priccsek, de legtöbbünk szalmazsákon he-
