Fáklya, 1956 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1956 / 4. szám - Dobos László: Népi kultúránk jövőjéről
— Igaza van, — védte Misi, aki már a sálját keresgélte, — uraiknak való a politi ka, magunkfajta legjobb, ha a fai mellett jár. r Akkor csak eredj te is utána, még utol éred a sarki bárban, — mondta Kázmér, hogy megelőzze a kitörni készülő Imrét. — Én is megyek, —• szólalt meg szepeg- ve Lajos, — otthon megígértem, hogy tízre otthon leszek. Már úgyis elkéstem, — és sietve kifordult az ajtón. — Hullik a férgese, — jegyezte meg meg vetően Imre és legyintett. — Ne itéld el őket, — szőlt Kázmér csendesen, — gyerekek még, tószévesek. Olyanok akár a facsemete, támaszra szo rulnak. Még nem verték gyökeret. És te veled mi lesz? — fordult a Ibarettsapkáját gyűrögető Jenőhöz. Jenő zavartan pislogott. — Szívesen veletek megyek, fiúk, — nyögte ki nagynehezen, — nem akarlak benneteket cserbenhagyni, dehát... [hisz tudjátok, az anyám és a kisöcsém... de ha kívánjátok... i — Nem kívánunk semmit, nyugtatta meg Kázmér, csak eredj haza békességben és holnap gondoiM azt, hogy álmodtad az egé szet. Jenő valami köszönetfélét mormogva ki osont. — Akkor (munkára fel! — ragadta meg a paksamétát Imre és három részre osztotta. — Tudtam, hogy benned nem csalódom, — mosolygott a mellette ácsorgó Miklósra, — Gyerünk! A ház előtt búcsút mondtak egymásnak, — Én a gyámegyedbe megyek, — mondta Imre és elvigyorodott. — Tudom, holnap át- kozódni fog egy-két igazgató. Szervusztok. — Ha ugyan marad addig röplapod, vagy el nem csípnek a kopók, — gondolkodott hangosan Kázmér és könyökével oldalblabök- te barátját. <— Odanézz. Miklós utánatekintett, de már csak Imre elmosódott alakját látta, mielőtt beleveszett a sötét éjszakában. — Jó fiú, csak túl heves, — csóválta a fejét Kázmér, — most van forrásban, de ha kiforr, olyan bor lesz belőle, hogy... No, indulok én is. Hát csak vigyázz magadra. Miklós megvárta, mig barátja alakja be leveszik a sötétségbe, aztán ő is befordult az előtte nyíló kis macskaköves utcácskába és halkan fütyörészni kezdett. Népi kultúránk jövőjéről Irta. DOBOS LÁSZLÓ Gondolatban idézzük magunk elé az el múlt évek „kultúrprogrammal“ egybekötött falusi vagy városi mulatságait. Érdekes ket tősségnek voltunk és vagyunk tanúi. Van az ilyen alkalmaknak egy „hivatalos“ bevezető „kultúrprogramjuk“, amikor is a színpadon egy villanásnyi időre megelevenedik előttünk a népi kultúra néhány gyöngyszeme: csárdá sok, hívogatők, verbunkosok, pásztortáncok, népdalok, mesék formájában. És a műsor után? A szereplők igyekszenek minél előb megszabadulni népviseletüktől és — kezdőd dik az igazi vígság: a tangók, keringők, fo- xok, rumbák, szambák rikoltozó mulatsága. így aztán a távolság állandóan csak nő a színpad és a nézőtér, a színpad és a tánc terem, az ünnepi konvenció és a mindennapi szórakozás között. Engem már egynéhány éve szomorít, hogy szépséges táncaink, dala ink, nemzeti lelkünk kincsei muzeális for mulákká válnak műkedvelő színpadjainkon. Más hosszabb idő óta foglalkoztat az a je lenség, hogy ugyanazok a népi táncosok. akik a színpadon kállai kettőst vagy verbun kost járnak, kötetlen szórakozásukban, vagy akár próbaszünetekben is, nem hajlandók egyetlen népitánc lépést sem tenni lábukkal Meghökkenve látom, hogy az ifjúság sza kít a csárdással. (Sajnos ez alól nagyon ke vés fiatal és kultúrcsoport képez kivételt.) Kulturális tömegmozgalmunk és a népi kultúra kapcsolatáról, illetve differenciáló dásáról van itt szó. Kulturális tömegmoz galmunk, tartalmában elsősorban a népi kul túrára támaszkodik. De hát mi haszna a kulturális tömegmozgalomnak, ha alig van hatással az ifjúság mindennapi szórakozásá ra? Hovatovább egyre szembetűnőbbé vá'ik a különbség a nép évszázadokon át érlelt kultúrája és a kulturális tömegmozgalom, illetve a mindennapi szórakozás között. Mi ennek az oka ? Egyáltalán mivel ma gyarázható a népi kultúra és a kulturális tömegmozgalom közt mutatkozó szakadék ? Vegyük például a kultúrának olyan ágát mint az öltözködés, Parasztságunk körében
