Fáklya, 1956 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1956 / 4. szám - Marton József: Az idő sodrában
Köröttünk tenger, túlvilágok árnya ,. A dekorátor áll a színpadon, á fény kialszik, a függöny leszáll. Én Rodrigom, élet s halál után találkozunk egy messzi csillagon. A falióra egyet kettyent és félbeszakí totta a csendet. Elszállt az utolsó szavak varázsa. A falon túlról -lépések hallatszottak. Ki jöhet? í Nyílt az ajtó és begurult rajta Feri po < cakos alakja. Homlokáról, kövér verejték- csöppek iharmatoztak nyerges orrára. Li hegett. . i ; j — Itt a szajré, gyerekek, — és egy jól bebugyolált csomagot lökött a biliárdasz talra. A tfiúk érdeklődve állták körül. — Üjalbb szállítmány érkezett 'Becsből? — kérdezte vigyorogva Lajtos. ‘Feri felnevetett. — Frászt! A Magas úton voltam a pucikáknál és gondoltam, felugróm a klubba. Ahogy húzom -a csíkot a Lőrinc- kapiuban, látom, hogy valami manusz beáll egy csomaggal a kapu alá. Megálltam egy pillanatra, hogy rágyújtsak egy csikkre s mire sikerült rágyújtanom, a manusz már kiugrott, de csomag nélkül. Én se vagyok ütödött srác, usgyi utána és a szemetes lá dák mellett meg is találtam, amit kerestem. Onnan cipeltem idáig, fenemód nehéz volt. Bontsátok fel. Jenő odaugrott és zsebkéssel kezdte vag dosni a madzagot, a (burkoló papirost már vagy hat kéz tépte. — -Papiros-, — állapította meg csalódottan Jenő, valami -kiselejtezett űrlapok. Mondha tom, jó fogást csináltál. Az illető biztosan begyújtásra szánta. A fiúk ne-vettek. Feni savanyú képpel tö- rölgette -verejtékét egy lepedő nagyságú kék zsebkendővel. — Ezek nem űrla-pok, — kiáltott fel- vá ratlanul Kázmér és felemelt egy lapot. — Olvassátok! Hat fej hajolt a papíros fölé. „Halál a fasiszta elnyomókra!“ — olvas ta félhangosan valamenyiiik helyett Miklós. Dermedten bámultak egymásra, aztán mintha követ dobtak volna közéjük, úgy ug rottak szét. Szemük tanácstalanságot és fé lelmet tükrözött.-— Kommunista röpirat, — dadogta Lajos és végigfutott a (hideg a hátán. Ha megtalálják nálunk, falhoz állíta nak érte, — tette hozzá Jenő fogvacogva. Ferit elfutotta a -méreg. — Mit vacakol tok annyit, nyálasszájúak. Vágjátok a tűzbe, öt perc.,múlva csak hamu marad belőle. Misi már nyúlt is a paksaméta után, de Imre megfogta a kezét. — Lassan a testtel, ezt így nem lehet el intézni ! Értetlen arcok bámultak feléje, de ő za vartalanul ifolytatta. — Kinek szólnak a ráíratok? A népnek. Mit mondanak? Az igazságot. Hát szabad az igazságot eltüntetnünk? Feri felvakkantott. — Hát mi a fészkes fenét kezdjünk vele? Küldjük el ajánlva Hitlernek? Imre arcán minden izomszál megfeszült, amikor válaszolt. — Nem. Nem küldjük el. Ellenben eljut tatjuk a címzetthez: a néphez. Jenő felhördült: — Ügy gondolod, hogy ... — Igen Pontosan úgy. Szétosztjuk egy más között a röpiratokát és teleszórjuk ve lük a várost. Mi egyebet tehetünk, ha már egyszer Feri jóvoltából hozzánk kerültek. — Helyes, — csapott Imre vállára Káz- mér, — így kell tennünk. — És ha rajtakapnak? — vágott közibe Misi, akinek nem volt ínyére az ajánlat. — Majd vigyázunk, — torkolta le idege sen Imre, — ne vesztegessük az időt, osszuk hamarabb szét. — Énrám ne számítsatok, — jelentette ki Feri. — Tudjátok rólam, hogy nem va gyok szívbajos, szeretem a merész vállalko zásokat, határon innen, határon túl nem szá mít, de ez már politika, ilyesmivel nem fog lalkozom. Zsebébe gyömöszölte kék zsebiken-. dőjét és fejébe csapta seszinű kalapját. — Egyet mindenesetre elviszek emlékül. Ki tudja, . tán hasznát vehetem. Szervusztok, srácok. Az ajtó tompán dörrent mögötte. — Eredj a fenébe, megátalkodott feke tézője,.— szitkozódott Imre, — mindenben1 csak a hasznot keresi.
