Fáklya, 1956 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1956 / 4. szám - František Kubka: Az SZKP XX. kongresszusa és íróink
pártnak!" Ellenségeinkhez így szólt: „Élhet egymás mellett két gazdasági rendszer. A jövő majd megmutatja, ki kerül ki győz tesen ebből a versenyből. A szocializmus hoz vezető útnak nem kell á háborúk lö vészárkain keresztül vezetni és a szocia lizmus — mint azt példák igazolják — megvalósítható a nép akaratából fájdalom nélküli, ha úgy tetszik parlamentáris mód szerekkel is." Mindez a vüág valamennyi jóakaratú em berét derűlátással töltötte el. Derűlátás lett úrrá a mi országunkban is. Derűlátás és büszkeség. Mert Moszkvában felhangzott a mi hazánk neve is és Februárunk s minden épitő erőfeszítésünk a legelhivatottabb hely ről részesült elismerésben. Megörültünk. Mi, írók is. Mint a népi de mokratikus Csehszlovákia polgárai és épí tői. Meghallgattuk, hogy mit mond á XX. kongresszus a művészetről és főképp az irodalomról. Lenini szavak voltak. Munkánk eredményességének elengedhetetlen feltéte léről, tehát az elmélet és gyakor lat, az irodalom és az élet szo ros kapcsolatáról szóltak. Hruscsov elvtárs szerfelett tapintatosan és kedvesen megkérdezte, jvajon az írók nem távolodtak-e el túlságosan az élettől. Solohov elvtárs pedig egyenesen és kemé nyen azt felelte, hogy sok író elszakadt az élettől. A vita során, amely a felszabadító sza vak után folyik nálunk, már megmondtuk és még alaposabban megmondjuk, hogy mi is elszakadtunk országunk, dolgozóink éle tétől. Hogy egyenesen bürokratikusán kezd tünk nézni írói feladatainkra. Hogy nem él tünk együtt úgy népünkkel, ahogy együtt kellett volna vele élnünk. Hogy elvtársun kat, a dolgozó cseh és szlovák embert, nem ismerjük úgy, ahogy ismernünk kellene. Fegyin szovjet író a múlt év nyarán finom iróniával mondotta nekünk: „Olyan gyönyörű városaik vannak, mint Krumlov. Ezeket a városokat megmutat ják nekünk. Megmutatják, hogy milyen nagy építkezésekbe fogott a szocializmus ez ős régi város tőszomszédságában. De nem ta lálkoztam még olyan íróval, aki Krumlov- ban élt, és regényt írt volna a régi épí tészet e csodája melletti nagy vízműről.“ A XX. kongresszus megmondta nekünk, mit kell a legalaposabban megvitatnunk. Az író részvételét az államot építő munkában. Kötelességét, hogy vezesse a népet a mű vészet ösvényein — a múlt és jelen igaz ságának felismeréséhez. Harci feladatát nap jaink közéletében. Annak szükségét, hogy mind önmagát, mind művét szocialista né zetek és gondolkozás hassa át. Hogy sze resse az igazságot, amely élő, nedvdús, teli van szépséggel és színekkel. Hogy szeresse az embereket és a népet. Hogy szeresse, tanuljon tőle és tanítója legyen, mert gyö nyörű és azért emlékeket állítson fájdal mának és örömének s ezzel egész és igaz emberi alakjának ... Ez nem jelenti azt, hogy írásainkat isko lásán ipari, mezőgazdasági, történelmi, a megszállásról szóló, történelem előtti és is tentudja miféle irodalmakra fogjuk oszta ni, hanem azt, hogy mindegyikünk arról fog írni, amihez ért és amiről tud és nem fogunk erőnek erejével olyan anyaggal fog lalkozni, amelyben laikusak vagyunk. Lehet szocialista és marxista módra írni éppúgy a piramisokról, mint a traktorállomásról, de jobb, ha a máról írunk, mint ha a kő- korszakról írnánk. De a ma, az nemcsak az esztendő, amelyet írunk, de az egész korszak — a tegnap, a ma és a holnap — amelyben született, születik és szü letni fog a szocializmus. És itt szeretnék valamit mondani, amely sokunknak a szívén fekszik, de amihez minden jószándékunk ellenére sem jutunk el. Szlovákiára gondolok és nemzeteire. Jobbára Prágában éjünk — mint a szov jet írók Moszkvában. Néha ellátogat va lamelyikünk Szlovákiába. Ügynevezett kul- tur-látogatásra, szabadságra, a Szlovák írók Szövetségének pozsonyi ülésére. De nincs művészi riportkötetünk Szlovákiáról. Jilem nický volt az utolsó jcseh író, aki regé nyeket írt Szlovákiáról. Pedig olyan föld ez, amely kiáltva hív, hogy örökítsük meg mű vészileg természetét, sorsát és népét. Szlo vákia még az ú. n. történelmi országrészek nél is nagyobb mértékben alakul át mező- gazdasági országból ipari országgá. Szlová kia építésének drámája érdekfeszítő bo nyodalmakkal teljes. A szlovák ember ezt a drámát önmagában éli át. Dramatikusan nő, dramatikusan változtatja át országát, szocialista emberré válik s emellett önma ga, szlovák marad. Szlovákiának van még egy különlegessége. Magyar polgárai, a szlovákok munkatársai az íjlet új formáinak megteremtésében. Mennyi gondolkodásra és megörökítésre váró anyag! Mennyi téma a fiatal cseh író számára, aki egy időre le akarna telepedni a szlovák nép között, könyvet, könyveket írna, amelyek ott te remnek nekünk a hegyekben és a síkságon, mint különleges virágok, amelyeket azon ban még senki sem szakított le közülünk. Az SZKP XX. kongresszusának nagy fel hívása azt követeli, hogy ne népünk jnellett éljünk, de együtt vele. Hogy ne csehek- ként, szlovákokként és magyarokként él jünk egymás mellett, de együtt, szocia lista hazánk egyetlen, hatalmas boltozata alatt s közös hazánkról együtt énekeljünk és írjunk,
