Fáklya, 1956 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1956 / 3. szám - Szabó Béla: Mindig az embert keresem
Zábrádi Károly rajzai. egész helyzetről neon tehet és ha pár nap pal ezelőtt tudja, hogy ez jelenti az újság írást, akkor bizony alaposan meggondolta volna ... Minderre azonban már nem került sor, mert egy csendes, olajosarcú, fegyelmezett tag egyszerre csak felállt, és Kálmán leg nagyobb megelepetésére kijelentette, hogy a szerkesztőnek tökéletesen igaza van. Ezt ő mint pártelnök tanúsíthatja és most ép pen erről a kérdésről, a hanyag és szerve zetlen munkáról tárgyalt a tagokkal. Olyan kupecek furakodtak a szövetkezetbe, akik a nemrég kizárt kulákofk céljait szolgálják és minden erőfeszítésükkel odahatnak, hogy feibo miasszák a szövetkezetét. Itt a Boros Béni például, a volt mészáros, aki titokban hízókat vásárolt fel és az asszonyok, ugyan csak titokban kötényük alatt hordják el tőle a húst. Minap az ő felesége is szerzett eb ből a zsákmányból. A Boros Bénin 'kívül vannak még a fuvarosok is, akik azzal be szélik tele a tagok fejét, hogy mesés össze geket keresnek. így állt elő az a helyzet, hogy a tagok itt kuporognak az irodában és olyan gondolatokkal foglalkoznak, amitől a lábon álló gabona a határban egyszerűen el ájul és ledől. Ez az igazság. A legrosszabb az, hogy a nemzeti bizottság elnöke bete gen fekszik, ő meg cséplőgépkezelő, egész nap a gép mellett kell tartózkodnia. Most azonban a helyzet tűrhetetlenné vált, ezért szakított magának annyi időt, hogy beszéljen a fejükkel. Ha erélyesen össze nem fognak, akkor bizony nem lesz kenyér. Ezért azt javasolja a szerkesztőnek, hogy az itt lá tottakat feltétlenül meg kell írnia. Ekkor újra felállt az erős ember, habozva a szerkesztő felé fordult és arra kérte, hogy ne írja meg, mert máris kimennek a ha táriba és ha szükség mutatkozik, akkor ka szával is learatják a ledőlt gabonát. E kijelentés után pár percnyi csend tá mad az irodában. Ez a feszült csend későibb a mozgás zajával telítődött meg. Eleinte mindenki felállt és néhány pillanat a készü lődés bizonytalan várakozásában télt el, majd az erős ember határozott léptekkel az ajtó felé tartott, a többiek pedig szótlanul kö vették. Amikor egyedül miaradtak az irodában, az olajos arcú pártelnök megkönnyebbülten felschajtott. — Ha Balogh megígérte — mondotta — akikor biztos, hogy megindul rendesen a munka. Most már nekem is az a vélemé nyem, hogy nem kell ezt megírni, ment hi szen ezzel nem nagyon lehet dicsekedni. Balogh 'becsületes középgazda, hallgat nak rá az emberek. Az a jó, hogy szavát adta ... Eddig mindig hallgatott, mert még tavaly az egyik taggyűlésen mélyen megsér tették. A szerkesztő lehangol tan hallgatott és ak kor ás jó sokáig szótlan maradt, amikor el búcsúztak a pártelnöktől' és gyalog a szom szédos faluba indultak. Kálmán volt az, aki megkezdte a beszélgetést. — [Megírod? — Meg — felelte komoran a szerkesztő.
