Fáklya, 1956 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1956 / 3. szám - Turczel Lajos: Kritika és mű
Kritika és mű (Gondolatok irodalomkritikánk helyzetéről és perspektíváiról) L A kritika és az irodalom közötti kap csolat elemzésének a magyar irodalom ban nagy és értékes tradíciója varn Amióta a tudományos értelemben vett kritika meghonosodott, nagyon sok ki váló írónk és kritikusunk mondott vé leményt arról a múlhatatlanul szüksé ges és fontos szerepről, amelyet a kri tika az irodalomra nézve betölt. A kér dés mai vizsgálójának éppen ezért köny- nyű a feladata. A magyar irodalom és kritika XVIII. századvégi klasszikus nagyságaitól kezdve egészen a ma mű ködő Nagy Péterig köteteket kitevő bölcs vélemények és mély elemzések állnak a rendelkezésére. A sort a felvilágosodás nagy úttörő jével: Bessenyeivel kezdheti, aki hatal mas kultúrpolitikai program-felvetésé ben. a kritika munkásairól sem feled kezik meg. Arra kéri a kritikusokat, hogy „jól meghányják-vessék azt, amit világ elejébe akarnak bocsátani.” Ez az első olyan felhívás, amely a magyar kritikustól tudományos alaposságot és igényességet követel meg. Az elfogulat lanság és igazságosság követelményét a reformkor legnagyobb kritikusa: Bajza József hirdeti meg: „Kritika kell közöt tünk, meg nem kérlelhető és kemény kri tika, de részréhaj lattan, de igazságos!” Arra az átfogó kérdésre aztán, hogy milyen legyen általában a kritika, re formkori 'kritikánk másik nagy büsz kesége: Erdélyi János felelt meg a leg teljesebben. Á „Magyar líra” című ta nulmányának bevezetésében ezt írja: „Szeretettél, mint mindig, aggodalom mal, mint rendesen, szigorúsággal, mint kell, fordulok most is írótársaimhoz ... midőn szólni akarok felölök a közönség előtt. Ha szeretetről beszélek, annyit tesz, hogy a költői műveket folytono san éber figyelemmel kisérve tanulmá nyozom, élvezem, örülök a mutatkozó sikernek, előrehaladásnak, sőt megvil lan bennem az a gondolat is, vajha én írtam volna egy-egy szép dalt, balladát, elbeszélést. Ha aggodalmat említek, azt akarom értetni, hogy a bíráló mester sége nehéz mesterség, nem esik a szív, a lélekismeret tudta nélkül, akár dicsé- rőleg, akár megrovólag mondjon Ítéle tet. S magam részéről szólván mondha tom. hogy hetekig, hónapokig hányom és veteíp untalan elrpé^iét egy író fe lett mondandó vélemény dolgában, re me r vén örökké, nem vagyok-e túlságos a dicsérésben, lehangoló a megrovás ban, mert nem rosszabb a méltatlanság, mint az elkényeztetés. Ha végre szigo rúságról is merek szólani, az nem esik másképpen, mint az irodalmi művek szeretetének és itészi aggódásaimnak alapján, mert ha már e kettő által meg hatva és feltisztulva érzem gondolatai mat, úgy tetszik, hogy valamely fel sőbb hatalomnak estem birtokába, s el lenállhatatlan kényszerűséggel vitetem kimondani, amit ki kell mondanom, s •vájjon niem ez a hódolat-e az, mellyel az igazságnak tartozunk, tartozni észi kötelességünk.” A kritika „hogyan” kérdésére máig sem tudott ennél senki szebb,, nemesebb és felelősségteljesebb feleletet adni Ugyanilyen gyönyörű és erőteljes vá laszokat, találunk a kritika „miért” kér désére is. Legrégibb és legújabb kriti kusainknak egyaránt az a véleménye, hogy a kritika azért íródik, a kritiká nak az a feladata, hogy tájékoztassa, se gítse, támogassa az irodalmi élet két fő tényezőjét: az írót és olvasót. Hogy az író számára mit jelent a kri tika segítsége, arról megintcsak Bajza József ír a leggyönyörűbben: „A szi gorú, de alapos kritika hasonlít a ter mékeny záporhoz. A gyöngék eleinte lehajlanak alatta, de csakhamar általa erősödve ismét felemelik a fejőket na gyobb elevenségben, mint előbb. Oly literatúrai mező termeszthet csak érett, ízes gyümölcsöket, melyet a kritikai zá porok rendszerint járnak.” Arról, hogy az olvasót hogyan segíti a kritika, a kitűnő kor társ-kritikus, a magyarországi Nagy Péter a következő iket mondja: „Hozzásegíti ahhoz, hogy ha még nem olvasta, helyes eszmékkel Vegye a kezébe a művet, attól azt várja, 'amit az valóban adhat, s azt kérje szá mon tőle, amit számonkérnie minden Olvasónak joga és kötelessége: a benne foglalt alapeszme maradéktalan kifej tését, a nép. a haza, a haladás ügyének művészi szolgálatát, az író művészi ere jének, kifejezésbeli képességének, a ma gyar nyelv elevenségének, fejlesztésének újabb lépését. S ha már olvasta a mű övét, a kritika — ugyanaz a kritika — jzintén segítségére siet: segít az olva sónak megérteni a művet, elsősorban ónnak tendenciáját, távolabb fekvő cél
