Fáklya, 1955 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1955 / 6. szám - Veres János: Csízi jelentés
EGY GAZDA KUTAT ÁSOTT Körülbelül száz évvel ezelőtt egiy ésízi gazda kútásásba fogott a kertjében. Mikor munkáját befejezte és megízlelte a vizet, csalódottan tapasztalta, hogy a víz sós, iha tatlan. A kutat mégsem temette be, mert arra gondolt, hogy ha már nem ihatja a vi zet, majd főzni fog vele a felesége. Leg alább nem kell sót vásárolniok. Rövid idő el teltével minden csízi asszony erre a kútra járt főzéshez való vízért. Igen ám, de a hivatalnak, mely az állami egyedáruságot képező só elosztását végezte, csakhamar feltűnt, hogy a csíziek nem je lentkeznek többé sóért. Fináncokat küldtek Csízre, járjanak végére ennek a rejtélynek. A fináncok megtalálták a kutat, ittak vi zéből és egymásra néztek. A víz színéből és ízéből azt következtették, hogy nem min dennapi esettel állnak szemközt. Kardjukat csörtetve visszasiettek a hivatalba, hogy feletteseiknek beszámoljanak a tapasztaltak ról. A csíziek ugyancsak elcsodálkoztak, ami kor pár nap múlva art látták, hogy szakál las, pápaszemes városi urak veszik körül a sós kutat s miközben a vizet kóstolgatják, nézegetik, izgatottan magyaráznak valamit egymásnak. A kiküldött szakértők megállapították, hogy á Víz — különféle más ásványi anyago kon kívül — főleg jódot és brómot tar talmaz, amik pedig több betegség gyógyítá sára kiválóan alkalmasak. MEGNYÍLT A FÜRDŐ Többtagú részvénytársaság alakult, hogy a gyógyforrás hasznát kiaknázza. Hamarosan özönleni kezdtek Csíz felé az ország min den tájáról a gyógyulást kereső betegek. A társaság tagjai a betegek részére közvetle nül a falu mellett szállodákat és szórakozó helyet építettek, a maguk részére pedig kastélyt, a falu másik végén. Mondani sem kell, hogy akik Csízre jöt tek, mind tömött erszényü emberek voltak, mert az üdülés pénzbe került. A fürdő jól ment, gazdái cigánybandát szerződtettek, nagy bálokat rendeztek. Később imár nem csak betegek keresték fel Csízt, a jó mu rik hírére mind gyakrabban gördültek a mulató felé az egészséges urakat szállító hinták. A fürdő csakhamar az úri osztály nyári találkozó helye lett. Hírhedt kéjnők, fene gyerek birtokosfiúik, duplato'kás igazgatók ropták a csárdást a hársfák alatt. A vállal- # ' • • / ' tniu jelenten