Fáklya, 1955 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1955 / 2. szám - Nagy Lajos: A három éhenkórász (rajzolta Harmos Károly)
ketté a kés, mint kard a koponyákat; a narancsokat, melyekbe mint eleven nyakba harap /bele az ember; azután magába szíttá a sajtok lelkét, az emen táliét, az ezüstös lemezen is kelleme sen keresztülbűzlő camembertét, de úgy, hogy az illatokat és erőket fölszippant va, képzelete szerint merő szivacsok maradtak a tálcákon — végül hirtelen elfordult a pulttól, maid hogy föl nem lökte a kis kopaszt. Ebben a pillanatban látta meg a há rom éhenkórászt. Hát ezek kik és mik? Mit keresnek itt? Ezeknek ilyesmire is telik? Csak nem? Micsoda viszonyok! Micsoda felfordulás! Miért nem lókol bászt esznek? Talán még isznak is?! Fennhangon szerette volna kivetni ma gából e kérdéseket, indulattelten, elso dorva és megsemmisítve a három éhen kórászt, mert hiszen ő a másik pulthoz akart átlibegni és a három éhenkórá szok, amint ott lógtak és rágcsáltak, éppen útját állták. De a nagytestű po hos, aki utolsókat szívott egy füstölgő cigarettacsutkán, nem szólt, csak egy keveset fútt, s úgy döntötte ki magából a füstöt, mint egy víziló az orrán, szá ján a párát. Az italospult előtt a sze me a friss sajtos rudacskákon akadt meg. Két ujjával nyakonfogott egy ár tatlan rudacskát, fölemelte a tálcáról, meglógatta, beleharapott s a falatot minden idegszálával érzékelni kezdte: az ízét, a szagát, a halmazállapotát, a hőfokát, tészta és sajt elkeveredését, ó, talán még a talpa is bizsergett — Ugyebár, finom? — kérdezte ' együttérzően a kis kopasz. — Jó. Ámbár nem eléggé porhanyós. Az ilyennek, tudja, omlania kell, mint egy elalélnia az ember szájában, mi előtt nyelv, szájpadlás és ínyek össze- Toppantanák. Az íze különben jó. Kipusztította a sajtosrudacskát. Szegény sajtosrudacska, szörnyű átala kulás után néhány gramm zsírlerakó dás lesz belőle a nagytestű pohos ha sán. Egyéb gyalázatos futamról nem is szólván. Azután megszagolta a nagytes tű pohos az olajbogyós ringlikkel telt dobozt, egy pohárkából fogpiszkálót hú zott ki, beledöfte egy ringlibe s a ring- lit bekapta. Még egy ringlit és még egy harmadikat. — Egy korsó világosat! — vezényel te a csaposnak. A nagytestű pohos megragadta az üvegkorsót, kicsit várt, hogy a habzó fehér réteg megfogyjon, azután szájá hoz, sőt ha szabad ilyesmit mondani, ajkaihoz emelte, fölhajtotta, lenyelte a sör kétharmadát. Mialatt ivott, azalatt csak úgy a korsóból kifelé, félig lehunyt
