Fáklya, 1955 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1955 / 2. szám - Jiří Marek: Az anya jogán (ford. Tóth Tibor, rajzolta Szabó Gyula)

szótlanul, mert nem értik, mi történik

velük, csak mennek, hosszú menetben,

mintha iskolából jönnének és illedelme

sen egymás kezét fogják. Az ekeik ke

ményen lépkednek vasalt bakancsaik

ban ... Valahogy így írja meg és tegye

hozzá: a halálba mentek azok a gyere

kek.

Akkor láttam meg őket, amikor más

asszonyokkal együtt rácsosablakú va

gonokban indítottak hosszú végtelen út

nak, a halál helyére, melyet ők úgy

hívtak: rendeltetési hely. Irgalmatlan

út volt ez, szomjaztunk és éheztünk,

néhányunk meghalt, de a legnagyobb

kínunk az volt, hogy elvették a gye

rekeinket. A leggyötrőbb a bizonytalan

ság volt; mi lesz velük? Felfogadják?

Talán árvaházakba zárják és embertele

nül meggyötrik őket? Kínzó gondola

tok, de mindegyik mélyén vigasz de

rengett: mindent kibírunk, elviselünk,

csak a gyerekek éljenek. Nekünk már

mindegy...

Aztán a pályatest mentén elhaladt a

gyerekek menete, csendesen maga mö

gött hagyta a régóta ott veszteglő

transzportot, illedelmesen és halkan

mentek előre az ösvényen, amelynek

végén kémények füstöltek.