Fáklya, 1955 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1955 / 12. szám - Tóth Tibor: Nagymegyeri jelentés
Éliás Csiri olvasnivalót keres a könyvtárban. hanem teremtsék meg a feltételeket ahhoz -Is, hogy éreztesse hatását az egész járás ban, dúsítsa, szellemi tartalommal’ lássa el a falvak életét, hisz erre vágyik egész dol gozó parasztságunk. A kultúrotthon első emeletén van a nép könyvtár. Vezetője, Nyáry Ferenc törékeny termetű, értelmes arcú ember, fiatal szoba tudósnak néznéd, ha találkoznál vele az utcán. Az első kérdésünk persze az, hogy mit olvas nak leginkább az emberek. Tucatnyi könyv tárban föltettük már ezt a kérdést és szin te előre tudjuk a választ: Jókai, Mikszáth, Gárdonyi, Móricz. Pedig de szeretnénk más feleletet hallani, de örülnénk, ha megemlí tenék valamelyik hazai, szlovákiai magyar írónk munkáját is! Az ismert négy név hal latára csalódottan cigarettára gyújtok, de úgy látszik, korai volt az elszontyolodásom, mert Nyáry Ferenc folytatja: — Igen szeretik az olvasóink Bubennov Fehér nyírfáját és Drda könyvét, az Űrkeze városát. És hogy el ne felejtsem, egy hó napja kaptunk öt példányt Szabó Béla köny véből, a címe „Marci, a csodakapus“, hát csak annyit mondhatok róla, hogy két-há- rom hét múlva új példányokat kell venni, mert í. Idigra tönkreolvassák. Egyszerre mintha erősebben csillanna a lámpa fénye a szemeikben, különösen Mács Jóska barátom szemében, amikor hallja, hogy könyvéből, a „Végnélküli gyűlés“-bői további két példányt rendeltek. Megvan itt a könyv tárban hazai magyar íróink minden műve. olvassák, forgatják is, a versköteteket ugyan főleg ünnepi alkalmakkor keresik, amikor szavalnivalóra van szükség, de annál többen kölcsönzik ki Fábry Zoltán esszéit, a „Gon dolat igazá”-t és Egri Viktor könyveit, a Mártont, az Ártatlanok igazságát, a színda rabokat. Éiményfákasztó volt ez a látogatás a kis, alig hétezer kötetes könyvtárban, végre érez zük, 'hogy egymásra talált szlovákiai magyar író és olvasó. A nagymegyeri népkönyv tár munkája különben is elismerésre méltó: 609 állandó olvasója van, ez év február közepe és október vége között 10626 köny vet kölcsönöztek, ebből 2250 kötet szép- irodalmat és 7694 kötet ifjúsági irodalmai. Különösen az utóbbi számot szívleljék meg azok, akik felelősek könyvkiadásunk prog ramjának összeállításáért! f Marke Rudolf ma a járási nemzeti bi zottság közoktatásügyi osztályának vezetője. Szlovák ember. Nagytapolcsányban született,