Fáklya, 1955 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1955 / 11. szám - L. Szamoljov-Virin: Goncsarov őrnagy (ford. Fendt Pál)
— Ez az — ez a legfontosabb, amire rá akartam mutatni. Nem történt itt csoda. Megvizsgáltam az ablakot; csak az alsó re tesz zárja, amely kissé rozsdás, ezért ne hezebben jár és nem csúszik le magától. A legkisebb ütésre könnyen lecsúszik vi szont. Mikor a tettes becsapta maga mögött az ablakot, a retesz lecsúszott és ez a kö rülmény vezette félre önöket. Goncsarov kis szünetet tartott, majd is mét megszólalt: — Szerintem így történt az eset: Orlov meggyilkolása után Gracsev és Marcsev- szkája nem tértek haza mindjárt. Félelem gyötörte őket. Azt kell föltételeznünk, hogy amikor Marcsevszkája ráeszmélt, milyen ör vénybe rántotta őt a kedves barátja, ő is rájött, hogy Marcsevszkája — veszedelmes tanú. Szóváltásra került sor, összevesztek és a végén Marcsevszkája örökre elnémult. Az eső reggel öt felé állt csak el, ez az em ber tehát később ugrott ki Marcsevszkája ablakán, mert a zápor különben elmosta vol na a nyomokat. A tettes azt a látszatot akarta kelteni, hogy a gyilkos az utcáról hatolt be Marcsevszkája ablakán és mi arra a következtetésre jussunk, hogy valami is meretlen emberről' van szó. A visszatért Kovalenko asszony bejelen tette, hogy a bejelentő hivatalban Gracsev Vagyim Alekszandrovics, harmincötéves sofőr nem szerepel a nyilvántartásban, de az ab laküvegen, meg a Marcsevszkája szobájában talált ujjlenyomatok alapján fény derült Gracsev kilétére. Visszaeső bűnöző, akit már a háború előtt is sokszor ítéltek el lopásért. Gracsev a háború után se adta föl bűnös ténykedését, újra bíróság elé került, s csak nemrégen szabadult a börtönből büntetésé nek kitöltése után. — Gracsev — az igazi neve? ;— érdek lődött Goncsarov. — Nem — válaszolta Kovalenko asszony. — Gracsev Vagyim Alekszandrovics Ogurcsi- kov Szergej Ivanoviccsal azonos, azelőtt meg Borozgyin Nyikolaj Sztyepanovics néven tar tották nyilván. — Nem rossz, — mosolygott az őrnagy. — Ugyancsak tarka múlt van mögötte. No de nem soká örülhet az aranyszabadságnak. — De hát egyelőre semmi adatunk rá, merre van a gyilkos, hol rejtőzött el, — jegyeztem meg én. — Bizonyos adataink vannak — vetette el len Goncsarov. — Hiszen Gracsev egészen az utolsó napig nyíltan mutatkozott Mar csevszkájával, nyíltan járt hozzá... — Gon csarov váratlanul a kertajtó felé sietett. — Jöjjön, Kovalenko elvtársnő, szükségem lesz önre. Goncsarov és Kovalenko asszony több mint egy órahosszat voltak távol. Mi azalatt be mentünk Fagurnova házába, az ügyész még egyszer megvizsgálta Marcsevszkája szobá ját, részletesen tájékozódott Drozdovnái a nyomozás állásáról. Búcsúzásnál megkért bennünket, szóljunk Goncsarovnak, hogy vár ja jelentését. Goncsarov egyedül jött vissza. Kíváncsi tekintetünket figyelemre sem méltatva az asztal mellé ült és rágyújtott. De csakha mar ő maga törte meg a csendet, s mintha csak a félbeszakadt beszélgetést folytatta volna: — Önök azt mondták, nincs adatunk ... Az étterem igazgatója és Fagurnova is, élet vidám, víg kedélyű teremtésnek jellemezték Marcsevszkáját. Voltak ismerősei, barátnője, aki Fagurnova szavai szerint gyakran eljárt Marcsevszkájához. Valószínű, hogy Mar csevszkája kebelbarátnője előtt feltárta szí ve titkát. Legalábbis a Gracsewal kötött ismeretség első napjaiban... — S megtalálta ezt a barátnőjét? — kér deztem türelmetlenül. Goncsarov vállat vont. — Az utóbbi időben Marcsevszkáját mint ha kicserélték volna. Kerülte az embereket, tartózkodott ismerőseitől. Feltevésem sze rint valószínűleg azóta, amikor rájött ud- varlöja igazi mivoltára... Ettől az időtől fogva, ha Marcsevszkája el is mondott va lamit a barátjáról, csak hazugság lehetett. Engem azonban az első időszak érdekel, ami kor Marcsevszkája még nem volt beavatva Gracsev bűnös terveibe ... Goncsarov kis szünetet tartott. — Marcsevszkája barátnője, Duszja Pre- obrazsenszkája, nem messze lakik innen. Igaz, hogy az utóbbi időben alig találkozott Marcsevszkájával, no de mindegy. Kovalenko asszony most Preobrazsenszkájánál van. Az őrnagy figyelmesen végighordozta raj tunk tekintetét. — Gracsev röviddel kiszabadulása után is merkedett meg Marcsevszkájával. Lehet, hogy valami kérés ürügyével férkőzött hozzá. Igen fontos, hogy fényt derítsünk erre a körül ményre. Kovalenko asszony lépett a szobába. — Nos, mi újság? — kérdezte Goncsarov. — Minden rendben, — válaszolta Ko valenko asszony — Duszja ismerte Gracse- vet. Marcsevszkája mutatta be neki. Nem nagyon nyerte meg tetszését. Vagy «két hét tel ezelőtt Marcsevszkája megkérdezte Dusz- ját, nincs-e valami ismerőse a város kör nyékén, aki ideiglenesen szobát adna bérbe. — Világos, a lakásbejelentés Moszkvában a tettesnek nem volt ínyére. — Bizony nem. Lina, a tejesasszony, aki tejet szállít Duszjának, talált neki a lakóhe lyén, Loktyevóban egy ilyen szobát. — És tudja Duszja a tejesasszony veze téknevét ?
