Fáklya, 1955 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1955 / 11. szám - Sas Andor: Vörösmarty élő erejű szava
bennünket, ez mindig jól esik, a nap bár mely órájában, az év hármely napján pezsdít és magával ragad, mdnt a Kárpát-vidék so ha el nem pihenő, mindig frissítő és frissen áradó forrásvizei. A forró bensőség és a szilaj kedv meg szólaltatása Vörösmartvnál nem öncél és nem marad meg a nusztán érzelmi hatás szférájában, hanem bátor és magas eszmei- ségű s a nemzetért végzendő munka és az emberiesség nagy törekvéseit hirdető huma nizmus olyan távlatait tárja föl, hogy ebben a tekintetben egyedülálló jelenség a forra dalmi megmozdulások eltiprására alakult szent szövetség idején, amelyről Vörösmarty kimondja, hogy szentségtelen és szabadság- pusztító létére is merte magát szentnek nevezni. Vörösmartynak légies könnyedséget el mélyülő eszmeiséggel összekapcsoló drámai alkotásában, a mesejátéknak és bölcselő drá mai költeménynek egyaránt nevezhető Cson gor és Tündében fordul elő. hogy egy fiatal ember, a boldogságot keresve, vándordíján összekerül a kalmárral, a fejedelemmel és a tudóssal. A kalmár a telhetetlen vaqyonhalmozás és pénzsóvárság megtestesülése, hajói kikötnek a gyarmatok partjain s ő arra vár, hogy kizsákmányoló üzletességével megkaparintsa magának a fél világ kincsét, közben pénzé ből annak juttat nyomorúságos munkabért, aki izzadva dolgozik számára. A fejedelem sorra hódít országokat, hogy népeiket azután rabszíjra fűzze s azzal biz tatja a vele találkozó Csongort, ha seregébe beáll katonának, mily szép, halált hal majd a fejedelmi érdekekért vívott, harcokban. A tudós mondvacsinált, ködös Drobíémákon töri a fejét, vagy üres és lelketlen tényhalmozást kínál tudományul Csongornak. íme a pénzimádó kapitalizmus, a földet — hódító terveihez mérve — ielentéktelennek tartó imperiatlizmus és a társadalom dolgaival nem törődő áltudomány képviselői. A fiatal Vörösmarty 1830-ban alkotta meg ezeket a szimbóükus sötét alakokat és oda állította őket a boldogulásáért küzdő ember útjába. Tíz évvel később a Gufctentoerg-al bum számára írt epiprammaszerű költemé nyében azt írja, hogy a föld népe dörögve követel igazságtételt a népzsaroló dús, a bé két gyilókkal cudarító erőszak, tehát a nyilt parancsuralom és a hazuq álmok papjai el len, akik áltudomány hirdetésével terjesz tik a sötétséget. Ahogy Vörösmarty az építő békét a né peket szétszaggató, városokat elhamvasztó pusztítással szembeállítja, ahogy az em ber megbecsüléséért és az emberi jogokért síkra száll, megbélyegzi a rabszolgaságot és minden fajta rabságot, ahogy elítéli az em ber lenézését bőrszíne miatt s ezzel együtt a fajgyűlöletet, ahogy a nemesi nemzet nek népi nemzetté való kiszélesítését köve teli, ahogyan az újtípusú dolgozóemberről be szél, mindebben egy dicsőséges korszaknak, a XIX. század második negyedébe eső reform kornak a szavát halljuk Ennek a kornak fia volt ő, a pozitív al kotás és a gyakorlati munka sikereire szom jazik és mindemellett romantikus. A ro mantikus szó Vörösmartyra alkalmazva egé szen sajátszerű értelmet nyer. Nála a ro mantika nem kapcsolódik össze múltat-ál- modással s önmagába merüléssel. Vörösmar ty romantikus és reformer, képzelete a je lennek a szebb jövőbe való átnövésével fog lalkozik s mint a nemesség tagja teszi ezt. őt nem kötötte azonban a nemesi va gyonnal együttjáró önzés, mert nem örökölt jószágot, amelyen uraskodva gazdálkodni le het, nem szedett jobbágyoktól kilencedet, ingyenes robot nem állt a rendelkezésére, hanem ő maga ismerte azt a munkát, amely akkor az értelmiséghez tartozó írónak csak épp a puszta megélhetést tette lehetővé. Vö rösmarty polgárként élt, Pesten a mágnások látogatta Nemzeti Kaszinó nem volt az ő társas szórakozóhelye, szívesebben ült együtt a régi Pest dolgozó iparos polgáraival az El lenzéki Kör valamelyik zöld asztalánál, vagy a Csiga-vendéglőben fehér asztal mellett. Ahhoz a középnemességhez tartozott, amely tudta, hogy az „egyazonos nemesség“ \una eademgue mobilitás) Werbőczytől szár mazó elve hamis, hogy a földi javakkal mosto hán felruházott vagy egyáltalán el nem lá tott kisuraknak nem a főrangúik csatlósai között van a helye, hanem azon a széles nemzeti egységfrontom, amelyet a kor sza vát értő haladó középnemesség tízmillió job bággyal együtt alkothat a gyarmati függés és a hazai feudalizmus elleni küzdelemben. A feudalizmus jelentette azt a szellemet, amely Vörösmarty koráig — ahogy ő mond ja — „eggyé lenni nem hagyott“, ellenben osztálykorlátokat emelt a népesség egy tize dének javára és kilenctizedének jogtalan ságban tartására. A nemesi szabadságról tudja Vörösmarty, hogy ,-,dicső, de magtalan“, mert keveseknek a szabadsága. Hogyan lehet ezt a bajt or vosolni? Helyt adni másnak is A jog terén S nem tűrni a jogot Bitor kezén. Tervezetes munkát sürget a hagyományos esztelen pazarlás helyett, melyben „idő, ész. pénz elszóratott“. Dús a föld és ínség dúl, éhség pusztít, pe dig a föM bort, búzát- és aranyat ad. Vörös marty az ő nemzedékére váró feladatok lát
