Fáklya, 1955 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1955 / 11. szám - Szily Imre: Találkozás szovjet emberekkel
utánam jött a kikötőbe és együtt kó száltunk a városban. Egy másik ismerősömtől megtudom, hogy Azerbajdzsánban bányamérnök. — Apám, nagyavám bányászok voltak, ukrajnai vagyok — mondja. — Soha nem láttamoly tökéletes textilüzemi gé peket, mint a moszkvai csehszlovák ki állításon. Adja át üdvözletemet a cseh szlovák dolgozóknak mindazért a sok szépért. — Átadom elvtársam, örömmel átadom. Batumiban. az Adzsár Autonóm Köz társaság fővárosában megnéztem a sza bad kolhozpiacot. Szinte roskadozott a legkívánatosabb gyümölcsök súlya alatt. Mi is vettünk szőlőt, dinnyét, gránátal mát, de ez meg sem kottyant, alig lett kevesebb a kiállított áruból. Estig azon ban a messziről jött kolhozparasztok mindent kedvezően értékesítettek, mert egy kis vendéglőben, ahol eredetileg tö rökkávét akartunk a zsíros koszt után inni és ahol grúz népi zenekar játszott, négy kolhoztag meghívott az asztalához. Ügy tudták a vendéglátó legények, hogy a prágaiak jobban szeretik a sört, hát sörrel és kolbászfélékkel kedveskedtek, holott szívesebben ittam volna a tüzes grúziai karcost. Meg is mondtam aztán a grúziaiaknák. akikkel egvütt. énekel tük a Szülikót, hogy sohase általánosítsa nak. Bizony sók prágai részesíti előny ben a híres kaukázusi borokat. Zuhogott az eső, amikor Batumiból útrakeltünk. De két napi tartózkodásunk alatt az egyik iskolában megtudták, hogy tanítónő is van köztünk. Kijött hóit búcsúztatásunkra a kikötőbe az egész iskola. A gyerekek elhozták szü leiket is, azok ismerőseiket, előkerült egy fúvószenekar és olyan virágerdővel, annyi pionírkendővel rohantak meg, úgy roptuk együtt a „Péterünk” előtti térsé gen a táncot, hogy ennek a bensőséges, vidám estének az emléke egész életün kön végigkísér, Állítom, hogy ebben a szép városban, ahol fiatal korában Sztá lin elvtárs is megfordult, szintén nem egykönnyen fognak megfeledkezni ró lunk. — Hívjál egész egyszerűen Vityának. Viktor vagyok és én is keresztneveden foglak szólítani — mondta egyszer va csora után hajónk társalgójában az egyik fiatal matróz. Fucik: Üzenet az élőknek című könyvéből egész részle teket ismer. — Szeretem a csehszlovák filmekét. Marvan a kedvencem, álig vá rom újabb filmjét —. Mikor útunk végén Konstancában bú- csúzkodunk, Vaszilej Jevgenovics Kniha, a Nagy Péter Lenin-renddel kitüntetett kapitánya maga is egészen elérzékenye- dett. — Zárkózott ember vagyok, de most meghatódtam. Bocsássák meg ne kem. öreg tengeri medvének. Roppant sajnálom, hogy Csehszlovákiának nincs tengere. Bolgár vendégeinket egész Sztálinig visszük. Mit nem adnék, ha a csehszlovák elvtársakat is hazai ki kötőbe szállíthatnánk. Szanatóriumok a krimi parton
