Fáklya, 1955 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1955 / 10. szám - Milan Lajčiak: Jáva és Bali. Indoznéziai utijegyzetek
A hegyek között hűvös az éjszaka, hi dege csontig hat. Nem készültünk fel rá, dideregve ülünk félkörben az egymáshoz si muló férfiak és asszonyok között Vállukon tarka meleg kendők, fehér foguk kivillan barna arcukból. Két kis táncosnő kering előttünk, a tánc neve „Angyaljárás a Kinta- manin.“ A félkör közepében két lámpa ég. A táncosnők kis székeken ülnek, két bambusz bot mellett, amelyek közt zsinórt feszítettek ki. A dobok ütemére a botokat két férfi mozgatja. A zsinóron két bábu közeledik egymáshoz, majd ismét eltávolodik. A tán cosnők lehunyják szemüket, révületbe esnek, felállnak a székről és pontosan egybehan golt, egybeszabott mozdulatokkal járják a táncot. A félkör közepéin a férfiak fával és kókuszdió héjával tüzet, szítanak. Olajat ön tenek rá, hogy hamar lángra kapjon. A tán cosnők mozdulatai egyre gyorsulnak, két fér fi bokájuknál fogva a vállára emeli őket. A táncosnők keze, válla, feje tovább mozog a tánc ütemére, majd nyújtott derékkal és térddel leugranak a férfiak válláról és a tűzbe rohannak. Meztelen lábukkal beleszán- < tanak a parázsba ott, ahol a legforrób az izzás. Értetlenül nézzük, bár hallottunk már ilyesfajta táncokról, a többiek nevetnek, mert kísérőnknek tüzet fogott a nadrágja. Ujjún kat a parázshoz közelítjük — éget! A tán cosnők feleszmélnek révületükből, az asszo Búcsúzunk a szurabajai kikötőtől. Szótla nul ülünk a Csendes-óceán partján, a közeli Madura szigetét nézzük. Az ibolyakék hullá mokon vitorlások hintáznak, a messzeségben sejtelmesen ködlik a gőzösök füstje. Lemenőben a nap, már szinte érinti a ten ger szinét. A vendéglőben Beethoven mu zsikáját hallgatják — AusztriábóL Tőlünk jobbra fehéren csillog az olajvezeték, balra a homokban ezüstfényű kagylók. Egyszerre kicsi lett a világ. Belefér a szívünkbe. De öröme és fájdalma százszorosára nőtt. Mé lázva csodáljuk a tenger örök színjátékát. A kikötő kacskaringós utcáin idegen ten gerészek nyüzsögnek, izmos testükön csíkos trikó feszül, kerítőnők kínálják a jávai, német, holland, spanyol és kevertvérű lányokat, lépten-nyomon koldus nyújtja eléd kezét. Szertefoszlanak a romantikus álmok. Az el esett szabadságharcosok emlékét őrző obe- liszken kigyúl a fény és a halottakra emlé keztet, akik küzdelmükkel1 feltörték az új élet kapuját. De ez az új élet nehezen szü letik meg itt, a buján sarjadó és napról napra újjászülető természet ölében. Mégis meg kell születnie, hiába igyekeznek ezer szer is elvetélteim két világ üzletemberei. A Ramajána szerint Kintamani az igazi, legszebb éden. Hullámos kebelként tűzhá nyók kúpja rajzolódik az égre. Tövükben csillo gó fekete tükrü tő — 700 méter széles, 12 ki lométer hosszú. A Kintamani nyergéről látod a tengert és a szerteszét elterülő zöldelő tá jat. A trópusok éjszakájában a hold nem felálló sarló alakú, hanem olyan, mint a víz színén himbálódző csónak. Kintamani mint ha egyenesen a tűzhányó kráteréból szállna fel. A nap váratlanul bukik le a láthatár mögé és szürkület nélkül köszönt be az éj szaka. Mielőtt a nap korongja beleveszett volna a tengerbe, vérvörösre festette a hul lámokat. Sokáig álltunk itt, csodára tágult szemmel ittuk magunkba ennek az álomszerű szigetnek a varázslatos szépségét. százaléka idegen ültetvényesek kezében van. Csodálatos élmény egy alkonyati séta az it teni földeken — mindenfelől csengő madár- dalt hallasz, a terraszos rizsföldek felől apró vízesések csörgedeznek, tücskök ciripelnek, valahonnét dobszó hallik és magas, torok hangú ének. Tetőt sem kell keresned a fejed fölé — a föld oly meleg, hogy szinte csábít, heve- redj le, pihenj meg. Sötét este a pálmaiigetben. Az égő szent fa körül százötven félmeztelen férfi kupo rog. A „majmok táncát“ járják. A Ramajána szerint a világ minden majma egy helyen gyűlt össze, hogy azt a helyet megszentel je. Szukrito herceg vezetésével felkereked nek, hogy Indiába repüljenek... A férfiak meztelen vállukkal egymáshoz dűlnek, kezü ket kinyújtják, ujjaikat szétterpesztik. A táncot nem kíséri zene- vagy dobszó. A tán cosok karban, véget nem érően dúdolják, szi szegik: bzzz, psss, csukcsa... Az ütem egy re gyorsul. A mozdulatok hevesek, szenvedé lyesek, haragosak és tombolők, amikor azon vitáznak, melyik úton induljanak Indiába. Fel-felugrálnak, a majmok lépteit utánozzák. A táncosok misztikus révületbe esnek, amely egy óránál tovább tart. Ez volt a legrémüle- tesebb érzés, amely tánc nézése közben el fogott. Szinte megdermedtünk, a lélegzetün ket is visszafojtottuk. Müyen erős, milyen hatásos és varázslatos ez az egyszerű mű vészet, amely egy a nép életével. nyok száraz batik-kelmébe burkolják őket. Arcukat elönti a veríték. A férfiak letörül- getik a táncosnők lábát — seb nincs rajta, csak szürke hamu. Egész éjszaka alig huny tuk le a szemünket, vártuk, hogyan kel fel a nap a gyönyörűséges Kintamani fölött.
