Fáklya, 1955 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1955 / 10. szám - Veres János: "Halandók, merjetek!"
Tompa Mihály lakóházának tornáca. látóm és az istálló tetejére mutat. Va lóban, ott van a fészek s benne azoknak a qólyáknak ükunokái, amelyek Tompát ..A pólyához” című vers megírására ih lették. „Neked két hazát adott végzeted, 'Ne künk csak egy volt, az is élveszett!” — írta versében. Mikor a versnek híre szállt, Rimaszécsről két osztrák zsandár jött érte. A két zsandár meglátta a tor nácon álló bikaerős embert. Megfordul tak és visszasiettek Rimaszécsre. Ma gukkal hívták méq néhány társukat s úgy jöttek el a költőért másodszor. A kassai katonai börtönbe került. Egy év re ítélték el a versért. Tompa a börtönben politikai rabtár sait buzdította, vigasztalta. Ferenc Jó zsef fővizsgálatot tartott a börtönben, szóbaállt a költővel iis. Megkérdezte, nem szégyenli-e, hoqy be van zárva? Tompa azt válaszolta, dicsőségnek tart ja, hogy a politikai foglyok között lehet. — Mindig a kiegyezés ellen volt — mondja a lelkész, — az volt a vélemé nye, hogy Ferenc József örökre a nép ellensége marad. Súlyos szívbaj vitte el 1868-ban. Gon dos felesége halála pillanatáig ápolta. Ötven éves volt, amikor meghalt. Ha lálát siettette a bensőjét perzselő bá nat. Már ifjúkorában sok megpróbálta tásban volt része. Úgy járt pataki diák társai között, „mint búskomor holló a verebek közöttn. Egy Bihari János ne vű egyén taníttatta, de ennek fejében Bihari fiának a cipőit kellett tisztítania. A már említett két halálos seb égette gyerekkorától érzékeny szívét. Állunk a tornácon, amelyről Tompa Mihály egykor ledobta Hanvay Károly főgondnokot, mert részeg fővel botrá nyosan viselkedett. A tornácon, melyen a költő merengett és írt. Az, akivel Pe tőfi évődött Bején s akit „öreg Miská- nákn nevezett. Nézzük a gólyafészket. Két gólya ül, a harmadik begörbített nyakkal áll. Pi ros esőre a begyéhez ér. — Hamarosan útrakelnek — szól a lelkész, — nagy út áll előttük. A Fokföldre szállnak, érintve a Kon gó völgyét. Útközben többször megpi hennek. Legelőször a Hortobágyon. A lelkész, a természetrajz régi búvára, jól ismeri a madarak életét. A tornácon nevetnek a petúniák, lent az udvaron a tátogók. Aranyfénybe ta- karódzott a táj. „Tűnődve nézek a tájon végig-végig, Távol hegyek, halmok láncolata kéklik...”
