Fáklya, 1955 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1955 / 10. szám - Veres János: "Halandók, merjetek!"
Hanvai utcarészlet Tompa Mihály lakóházával. HierjeteJví" Ha reggel Pelsőc felől Hanvára akarsz jutni, korán kell felkelned, ó vándor. Hogy milyen korán, annak én volnék a megmondhatója, aki öt óra húsz perc kor már a lénártfálai állomás kavicsaira ugróm a vasúti kocsi lépcsőjéről. Az állomásépület sűrű ködfátyőkm Iát mered rám, csípősen hideg a hajnali levegő. A vonat, amelyből kiszálltam, megindul és tovadöcög. Ketten mara dunk a csend fenekén, én meg az a va sutas, aki megmutatja, hogy merre in dulják az autóbusz-megálló felé. Mint ha óriás zsákból lisztet szórnának kö- rém, úgy kavarog a köd. Az egyik sín páron tehervonat vesztegel. Hangokat hallok, de a beszélgető vasutasokat nem látni. Az út jobboldalán, a bokros árokban, meg-megrándul a víz felszíne. A virá gok, a füvek súlyos vízcseppek gyön gyeit viselik. Balra kukoricás szunnyad. A falu is balra esik, de nekem a kis temető mellett jobbra kell térnem. Csak hamar elérem azt az útkereszteződést, ahol a jólismert kerek tábla megnyug tat: itt kell ■várakoznom. Magányos lúd járkál a fűben, a fa luból kószálhatott el. Kaszát vivő öreg ember mellőz el s belemerül a ködbe. Ketten várakoznak itt rajtam kívül. Egy idősebb férfi, aki kis pipából pöfékel és a runyai óvónő. — Ma szép idő lesz, — mondja a férfi. Háromnegyed hat. Félóra múlva jön az autóbusz. A házat, amelynek udvarán ülök, táb lával jelölték meg. A fekete táblás arany betűk hirdetik: itt lakott Tompa Mihály, 1852-től 1868-ig. Az írók szü lőhelyénél mindig jobban érdekelt az a Irta: Veres János