Fáklya, 1955 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1955 / 10. szám - Veres János: "Halandók, merjetek!"

Hanvai utcarészlet Tompa Mihály lakóházával.

HierjeteJví"

Ha reggel Pelsőc felől Hanvára akarsz

jutni, korán kell felkelned, ó vándor.

Hogy milyen korán, annak én volnék a

megmondhatója, aki öt óra húsz perc

kor már a lénártfálai állomás kavicsaira

ugróm a vasúti kocsi lépcsőjéről.

Az állomásépület sűrű ködfátyőkm Iát

mered rám, csípősen hideg a hajnali

levegő. A vonat, amelyből kiszálltam,

megindul és tovadöcög. Ketten mara

dunk a csend fenekén, én meg az a va

sutas, aki megmutatja, hogy merre in

dulják az autóbusz-megálló felé. Mint

ha óriás zsákból lisztet szórnának kö-

rém, úgy kavarog a köd. Az egyik sín

páron tehervonat vesztegel. Hangokat

hallok, de a beszélgető vasutasokat nem

látni.

Az út jobboldalán, a bokros árokban,

meg-megrándul a víz felszíne. A virá

gok, a füvek súlyos vízcseppek gyön

gyeit viselik. Balra kukoricás szunnyad.

A falu is balra esik, de nekem a kis

temető mellett jobbra kell térnem. Csak

hamar elérem azt az útkereszteződést,

ahol a jólismert kerek tábla megnyug

tat: itt kell ■várakoznom.

Magányos lúd járkál a fűben, a fa

luból kószálhatott el. Kaszát vivő öreg

ember mellőz el s belemerül a ködbe.

Ketten várakoznak itt rajtam kívül. Egy

idősebb férfi, aki kis pipából pöfékel és

a runyai óvónő.

— Ma szép idő lesz, — mondja a

férfi.

Háromnegyed hat. Félóra múlva jön

az autóbusz.

A házat, amelynek udvarán ülök, táb

lával jelölték meg. A fekete táblás

arany betűk hirdetik: itt lakott Tompa

Mihály, 1852-től 1868-ig. Az írók szü

lőhelyénél mindig jobban érdekelt az a

Irta: Veres János