Fáklya, 1955 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1955 / 8-9. szám - Veres János: Virágos korsótól őzgidáig

Dereski utcarészlet

írta: Veres János

Robogunk az országúton, egymás után ma

radnak el mögöttünk a falvak. Otrokocs,

Harkács, Sánkfalva, Lévárt... A falukon az

autóbusz már olyan megszokott látvány,

mint a szénaboglya, meg a bárányfelhő.

Hullámzó mező, erdős dombok mellett ro

hanunk el. Deresk! Végre itt vagyunk. Va

jon vannak-e még Deresken fazekasok?

EGY ÖREG MESTER

— Fazekasok? Vannak, — bólint a tanító,

aki ingujjban álldogál a megálló közelében.

S már vezet is a Bráz Lajos lakása felé.

Léckapun át keskeny udvarba lépünk.

Jobbra tyúkól, nyúlólak zsúfolt sokasága.

Balra egymáshoz tapadt két kis ház. Az el

sőből kerekarcú, szép fiatalasszony lép ki.

— Kisfiam!...

Ijedten fut hátra, oda, ahol az összegyűj

tött fazekasagyagot tartják egy deszkare

keszben.

A Bráz Lajos menye. Az agyag közepében

kisfiú ül, büszkén, mint egy király. Beken

te az arcát agyaggal. Vizet is öntött maga

köré, hogy könnyebben menjen a toenekezés.

Nagy a riadalom, viszik be a lurkót, hogy

megmosdassák.

A nagyapa, Bráz Lajos, a kert végéből

kerül elő, egy lepedő füvet hoz a hátán. Be

viszi a füvet a csűrbe, aztán kezet nyújt.

Alacsony, fürgeszemű ember. Zsákkötény lóg

a nyakában, fején nyűtt siltessapka. Hatvan

ötéves lehet.

— Megcsappant a fazekasok száma a fa

luban, — mondja.

Régen majd minden házban fazekat csi

náltak Deresken. De az évek múlásával egy

re többen tették nyugdíjba fakésüket. Ma

a közeli szirki bányába járnak dolgozni s

vannak, akik favágással foglalkoznak a szom

szédos erdőkben. Korongjához csak néhány