Fáklya, 1955 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1955 / 8-9. szám - Veres János: Virágos korsótól őzgidáig
Dereski utcarészlet írta: Veres János Robogunk az országúton, egymás után ma radnak el mögöttünk a falvak. Otrokocs, Harkács, Sánkfalva, Lévárt... A falukon az autóbusz már olyan megszokott látvány, mint a szénaboglya, meg a bárányfelhő. Hullámzó mező, erdős dombok mellett ro hanunk el. Deresk! Végre itt vagyunk. Va jon vannak-e még Deresken fazekasok? EGY ÖREG MESTER — Fazekasok? Vannak, — bólint a tanító, aki ingujjban álldogál a megálló közelében. S már vezet is a Bráz Lajos lakása felé. Léckapun át keskeny udvarba lépünk. Jobbra tyúkól, nyúlólak zsúfolt sokasága. Balra egymáshoz tapadt két kis ház. Az el sőből kerekarcú, szép fiatalasszony lép ki. — Kisfiam!... Ijedten fut hátra, oda, ahol az összegyűj tött fazekasagyagot tartják egy deszkare keszben. A Bráz Lajos menye. Az agyag közepében kisfiú ül, büszkén, mint egy király. Beken te az arcát agyaggal. Vizet is öntött maga köré, hogy könnyebben menjen a toenekezés. Nagy a riadalom, viszik be a lurkót, hogy megmosdassák. A nagyapa, Bráz Lajos, a kert végéből kerül elő, egy lepedő füvet hoz a hátán. Be viszi a füvet a csűrbe, aztán kezet nyújt. Alacsony, fürgeszemű ember. Zsákkötény lóg a nyakában, fején nyűtt siltessapka. Hatvan ötéves lehet. — Megcsappant a fazekasok száma a fa luban, — mondja. Régen majd minden házban fazekat csi náltak Deresken. De az évek múlásával egy re többen tették nyugdíjba fakésüket. Ma a közeli szirki bányába járnak dolgozni s vannak, akik favágással foglalkoznak a szom szédos erdőkben. Korongjához csak néhány