Fáklya, 1955 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1955 / 8-9. szám - Fecsó Pál: Nyárvégi kép
ez utóbbi kettő csak a főváros lakosságának kizárólaaos kiváltsága) nem feledkeznek meg a zenei oktatásról. Azonban még min dig sokkal több és népszerűbb tanítóműsor ra lenne szükség, hogy a dolgozók minél nagyobb tömege számára valóban élvezetet, élményt jelentsen a zene, — hogy minél kevesebb legyen boldog országunkban a botfülű. Véleményem szerint nagy hiba, hogy a Csemadok helyi szervezetei olyan kis gon dot fordítanak — pl. még egy olyan aktív csoport is, mint a komáromi, — a szlo vákiai magyar dolgozók zenei ízlésének, igé nyének és hallásának tudatos és amellett élvezetes fejlesztésére. Pl.. miért nem rendeznek a helyi csopor tok népdalestéket, vagy zenei művek ismer tetését hanglemezről? Miért nem igyekeznek elsősorban megszerettetni a tagsággal a magyar népdalt, az igazi magyar népi mű vészetet és ezen keresztül a modern magyar muzsikát? Mert — és ez vitathatatlan tény, akinek a zenei igénye csak a felületes, olcsó, az ér zelgős, vagy cinikus lelkületet árasztó indi vidualista konzummuzsika, arról az egyén ről igen nehezen elkéozelhető, hogy tisztult kollektivista szellemtől áthatott ember és még nehezebben, hogy a magyar, vagy a szlovák nép kultúrájában és a magyarság, illetve a szlovákság szellemiségében ottho nos művelt magyar, illetve szlovák ember. A zene, a képzőművészet, a népművészet szere te téré való nevelés hiányaira vezethe tő vissza a dolgozó tömegek körében a még mindig meglévő közöny, vagy pedig a bur- zsoá fércművészetek iránti érdeklődés és elsősorban a kozmopolita zenéért való ra jongás, a „jazzofilek“ még mindig jelentős száma. Harcunk e „művészetek“ ellen, e ze nei hőbölgés ellen csak akkor lehet hatá sos, ha már iskoláink is tudatosan megkez dik a művészeti, a zenei analfabetizmus el leni harcot, nemcsak az elemikben, hanem már az óvodákban is. Már pedig ezen a té ren még igen sok a hiányunk, pl. a teljes tankönyv-hiány, metodikai útmutatók teljes hiánya stb. stb. Kérem ne tekintse senki túlzott fontos kodásnak azt, hogy a zenei nevelést már az óvodákban kell megkezdenünk. Gondoljuk csak meg: a magyar népnek, mint minden más népnek is, még ha írásbeli műveltsége nem is volt a múltban, de zenei nevelése gazdag s a maga szellemi-lelki igényeihez mérve úgyszólván teljes volt. Igaz, kottát nem tudott olvasni, zeneelmé letet nem ismert, de a fahisi gyerek már hathónapos korában, az anyja karján tanul ta, érezte a ritmust és az anyja hangjában tanulta a dallamot. Az apja tamburájában, vagy „hosszú furulyájában" meg a zene vat- rázsos hangjai fogták meg. És, hogy ez milyen nagy dolog, egyáltalán, hogy az if jú korra való emlékezésben milyen nagy helyet foglal el a zenei nosztalgia, arra sa ját élétemből mondhatok példát. A csalló közi pásztorsíp muzsikája, nagybácsim mu zsikája, amely bölcsőm felett szinte minden nap hangzott, majd bátyám gyermek-hege- dülése, amely mellett mint kis fiúcska első zened és táncélményeimet éltem meg, emlé keimben még ma is olyan kedvesek, hogy bensőségben nem versenyezhet velük a leg tökéletesebb zeneművészeti előadás sem. De ennek bizonyítására igen sok példát talál nánk az irodalmi életrajzok anyagában is. Persze ez nem annyira zenei, mint inkább élettani és lélektani kérdés. Szerintem minden zenei nevelés alapja a tömegek társas éneklése, illetve muzsikálása iskolában, társas munkában, egyesületben, tömeg szervezetben, lakodalomban, lakta nyákban. És nem tehet elfelejtkezni arról, hogy a magyar nép általános énekrendje, „zenei anyanyelve,r, az egyszólamú éneklés. Éppen ezért fontos lenne, ha a szlovákiai magyar népművelés, az iskolaügy, a Cse madok, a CSISZ nem hanyagolná el az egy szólamú népi társas éneklést, sőt inkább pártfogolná, fejlesztené, amíg nem késő. Iskoláinknak, a népművelésnek fokozottan nagyobb gondot kell szentelnie ifjúságunk és rajtuk keresztül a széles ' néptömegek zenei nevelésének, dolgozó népünk e min dennapi lelki-szellemi táplálékának és ebből a munkából a jövőben a C&emadoknak is sokkal alaposabban kell kivennie részét MÖZSI FERENC NYÁRVÉGI KÉP. Még lángol a nap az azúr égen árany csíkja még perzsel, hevít, illatozik a virág a réten elringatja tarka szirmait. Kocsi jön vígan és friss szénaszag áramlik szerte, amerre jár, magasan kering egy fecske csapat, búcsúznak ők is, akár a nyár. Gomolyban úszik fönn a felhő Sápad és őszül a táj, átrepüli a tóparti erdőt gágogó vadlúd s a nádasra száll, Kocsisor baktat föl a hegyoldalra, puttonokkal rakott a szekér, mustváró szájnak enyhül a szomja, hogyha daloson, vígan odaér. FECSÓ PÁL
