Fáklya, 1955 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1955 / 8-9. szám - V. J.: Falu a hegyek mögött
Ülök a hegyoldalban. Mögöttem a To kár-hegy fenyőkkel benőtt háta magas uk. Ott valahol kezdődik a „Tátrai nem zeti park” nevű rezervációs terület, mely a Szabadság útig húzódik. Mellette látszik a Magas Tátra egyetlen mészkő- nyúlványa, melyet Bélái Alpoknak is neveznek. A hegység többi része grá nitból való. Tovább, nyugati irányban a Jatka-hegy, a Nagy kosár, a Csoszek és a Butahegy következik. Utána egy völgyet látrú, Z sqyári nyereg a neve Félig mögöttem, balkézre két hatalmas hegy tör az ég felé. A Zsgyári Villa és a H ollóké gy. (Kb. 2150 méter maga sak.) A Hollóhegy gerince emberi arc profilját rajzolja az égre. Kivehető az orr, az áll és a száj. Egészen nyugaton a Murány-hegy látszik utolsónak a Ma gas Tátrából. A többit eltakarják a nagy dombok és a Szepesi Magura, mely északnyugatról, és északról öleli körül a tájat. Ülök a hegyoldalon és nézem a falut. A lengyel határ léqvonalban hat kilo méterre van ide. Zakopane balra esik tőlem, huszonöt kilométernyire. Jobbra Podolinyec a legközelebbi közséq. A há tam közepével szemközt, túl a Tátrán, valahol messze, Késmárkra záporoz a nyári nap aranyzuhanya. Nézem a fáházakat. „Jellegzetes, fes tői szlovák falu”, — olvastam Zsgyár ról a prospektusban. Festői? Több an nál. Mesebeli. Jámbor tehenek piroslanak a legelőn. Lent, alattam a patak rohan. Mellettem hús erdő illatoz. Azt várom, mikor lép ki a fák közül a mesebeli Piroska, ko sárral a karján, hogy továbbsiessen nagyanyja házihója felé. Jó magasan sas lebeg az erdő felett. Fütyülnek a feketerigók. Dalszó csendül a közelben. Két né met verssor jut eszembe, azt hiszem, Schiller lúdtoüa vetette papírra. Satnya német tudásommal így fordítanám: ..Ahol énekszót hallasz, nyugodtan le pihenhetsz, csak a mogorva emberek nem dalolnak soha.” Vagyis akik dalol nák, azok csak rokonszenves, jó em berek lehetnek. Jó helyen pihenek tehát. Vasárnapi díszben Kire vár a goral? füst A nap, mini kerekrecsiszali gyé mánt villog az égen. A levegő tiszta s édes; mint a méz. Mintha emelkedng az ember, mint a madarak. De ez csak érzés. A valóság az, hogy nincs szár nyam. Elindulok hát a hegyoldal felé, hogy szárny nélkül is magasabbról lás sam a tájat.
