Fáklya, 1955 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1955 / 7. szám - Thomas Mann: Mindernickel Tóbiás (ford. Tóth Tibor, rajzolta Lőrincz Gyula)

közeledése, még közelebb csúszott hozzá,

fejét Tóbiás lábadhoz fente és csillogó sze

mével könyörgőn nézett fel rá.

Tóbiás jó pár percig szótlanul nézett le

az alázatos teremtésre; amikor azonban lá

bán érezte az állat testének megindító

melegét, lehajolt és felemelte magához

Ézsaut.

— Megkönyörülök rajtad, — jelentette

ki; amikor azonban a kutya az arcát kezdte

nyalogatni, egyszeriben erőt vett rajta a

meghatottság és a szánalom. Fájdalmas

szeretettel szorította magához a kutyát, sze

mét elöntötte a könny és sírástól fuldokló

hangon ismételte:

— Látod, hisz te vagy az én egyet

lenem ... az én egyetlenem ...

Azután gondosan ágyat vetett Ézsaunak

a pamlagon, lefektette, mellé ült, és állát

a tenyerébe támasztva szelíd, szótlan sze

mekkel nézte ...

* * *

Mindemickel Tóbiás ezentúl még ritkáb

ban járt ki a házból, mint azelőtt, mert nem

akart Ézsauval mutatkozni az emberek

előtt. Minden gondja a kutya volt, reggel-