Fáklya, 1955 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1955 / 6. szám - Csontos Vilmos: Nótafa - Kende István: A gyöngy
— És mondja, izé... milyen visszhangot kelt az önök társadalmában az a tény, hogy, hm ... atombombát csinálnak önökből? Hirtelen nagyon szomorú lett. — Volt egy bátyám — kezdte halkan — vidám, erőteljes fickó. Maga elhaj tott volna egy tengerjáró gőzöst. Kalandos természete volt szegénynek, elcsa- vargott, részt vett ott Nagasakinál... hi szén tudja. Fél év múlva hazavánszor- gott mint egy beteg roncs. Két elektronját elvesztette, árnyéka volt önmagá nak és rövid időn belül neutronsorvadásban meghalt. Néhány pillanatig hallgattunk. Váratlanul kiegyenesedett és gyűlölettől lángoló protonjait rámszegezte: — De ember — sziszegte gyilkos gúnnyal — hát mit csináltok ti? Hol van a ti híres logikátok és felsőbbrendűségtek? Tudod, mit tartotok a kezetekben? — kérdezte hevesen. — A legpompásabb lehetőséget arra, hogy végre a terem tés koronái lehessetek. Évezredes szenvedések és gyötrelmek visszafojtott ereiét, a tudomány vértanúinak mérhetetlen energiáját kínáljuk nektek. Erre a ti gyatra fantáziátok csak addig terjed, hogy ezt a kincset bombába gyömöszöl jétek és fenyegetőzzetek vele. Fuj... homo sapiens... ez szégyen rátok! — De a kivételek — hebegtem elvörösödve. — Tisztelet a kivételeknek — mondta komolyan — bevallom, ezek a mi re ményeink. Tőlük várjuk, hogy képességeinkhez méltó feladatokat bízzanak ránk. A többi azonban szemét! — És... és az ön egyéni, legbensőbb véleménye szintén ez rólunk? — gyöt rődtem. Bántott a dolog, hiszen én is ember vagyok. Hosszan elgondolkozott. Keringő elektronjai ködfátylán keresztül kinézett az utcára, nézte a pezsgő életet. Majd elmosolyodott. — Lehet, hogy naiv vagyok — mondta vidáman — de én bízom az emberi ész és értelem hatalmában. — Én is bízom — kiáltottam hálásan és éreztem, hogy a szemem könnybe- lábad. — Kivel beszél, kartársam? — kérdezte az arra siető főpincér csodálkozva. Összerázkódtam. — Vele, ővele, — mutattam a mellettem levő székre, ahol az előbb még ő ültj és ahol most csak egy rakás cigaretta hamut láttak ámuló szemeim. Nótafa Nótafa nőtt a lelkemből, Népem fölé hajlik minden ága. A múlt széle gyökerestől Majd kitépte, annyira tépázta ... Virágzása egyre késett, A tavaszban puha fészket Eqy madár se próbált rakni rája Állott »az időben árván, S álmában nőtt minden ágán ízes gyümölcs népe asztalára ... Sok tavasz múlt el, míg végre Kivirágzott a nótafa ága, Füttyös kedvvel szállt hegyébe Egy kis madár s fészket rakott rája A nótája messzehangzó, Mint a hajnali harangszó: Az alvókat keltegeti véle ... Lombosodva néz a nyárba, Az őszt is boldogan várja; Hogy gyümölcsét leszedhesse népe . . CSONTOS VILMOS A gyöngy Nálam maradt a gyöngyöd kedvesem. — A gyöngynek is fekete szeme volt... Azon az éjjel álomfurulyán A víg, bolondos Pán hét sípja szólt.. Azt álmodtam, hogy elszakadt a gyöngy S én összeszedtem mindegyik szemét. — S a lelkem, mint egy hófehér galamb Szerelmesen szállt csöndesen feléd ... KENDE ISTVÁN
