Fáklya, 1955 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1955 / 5. szám - Veres János: Tavaszi látogatás Osgyánban
írta: Veres János ötnör délnyugati szögletében, Nógrádhoz közel, a Szuka patak melletti fekszik Osgyán község. Lakosainak száma 1700. Neve már a pápai tizedszedők jegyzékében előfordul Osyan alakban. A helység történel mi nevezetességei: várkastélyát elfoglalták a husziták, akiktől később Mátyás visszahódította. Bocskai ideiében harc színhelye íróit a község, 1849-ben pedig a császárral szövetséges cári csapatok vonultak át rajta. A 16. században az Orlay-család volt a falu ura. Később Bakos, Korponay és báró Luzsénszky birtokai terültek el a falu körül. A buzsénszkyak Lengyelor szágból származtak s a család férfiága e század harmincas éveiben hali ki. /1 család több császári és királyi kamarással, árulóval és talpnyalóval „rendelke- zettn. Bárói rangjukat hü labancságukért kapták. A felszabadulást megelőző évtizedekben több földbirtokos terjyeszkedett a határ termékeny földjén. Közülük a báró lehetett & leggazdagabb, aki fent la kott a kastéllyá átalakított várban. Az ablakból gyakran nézett ki merengő szemeivel Zsaluzsány felé. Veit ideje rá, mert közben a cselédei verejtékezve túrták a földjét s a bárói erszény a belevándorló pénzdaraboktól mind poca kosabbra dagadt. A falutól nem messze több tanya van, melyek közül Feketerét, Kishegymeg és Bábavölgy a legjelentősebbek. Mindezt monográfiákból és élő emberektől tudom már napokkal odautazásom előtt. S mikor az állomásra indulok, szorongat a vágy, hogy a helyszínen ismer kedjem meg még jobban Osgyán múltjával s lássam saját szememmel a jelenét. A falu állomása a rimaszombat-poltári mellékvonalon van. A három kocsiból álló szerelvény fiatal szálerdők, dombos mezők között zötyögtet. Érdekes, hogy bár ez a táj egy magasságban lehet az én szülőföldemmel, a dombok üt na gyobbak. A távoli salgótarjáni kegyek dombokká szelídült nyúlványai érnének idáig? Az is lehet, hogy észak felöl üzennek velük a hegyek figyelmeztetőn, hogy nem, messze ide az ő birodalmuk következik. A község tíz percnyire van az állomástól. Borús, esővel terhes ég alatt me gyek az országúton. A domboldalon traktor 'szánt, erre elég száraz a talaj. Vetik az ágyat a tavaszbúzának.' Ugyanarról az oldalról közeledek a faluhoz. amerről tíz évvel és pár hónappal ezelőtt a felszabadító szovjet hősök közelítették meg a szélső házakat. A németek golyói fröcskölték szét akkor az út kavicsát s holttestek, sisakok hevertek min denfelé. A szovjet katonák másnak látták a falut, mint amilyennek most én fogom látni. Ők egy rothadt világot jöttek temetni, én a tíz éves szabadság gyümölcsét szeretném leszüretelni. S nem tudhatom, hogy az árokparti rög nincs-e megszentelve egy felszabadító hős vérével. Furcsa, hepehupás vidék. Van olyan domb, hogy a vonat alaqútban bújik, át rajta. De a kanyarba érve látom, hogy a falu — kivéve egy kisebb részét — sík területen fekszik. Nagyon hosszú falu. Főutcájába — a dereka körül -— másik hosszú utca tor kollik merőlegesen, mely a Zsaluzsány felé vezető útban folytatódik. Három kastélyt éís két templomot látok, amerre elhaladok. Az urak és az egy ház régi hatalmának jelképei. Bozóéknál megtudom, hogy régen gimnáziuma is volt a községnek, de a múlt században örökre bezárta kaptát. Vajon miért? Valószínű, hogy azért, mert az urak gyerekei számára nem volt elég előkelő a falusi gimnázium s szüleik a városba küldték őket, a szegénynek pedig nem tellett arra, hogy gyermekeit gimnáziumba írassa. Azok a Szuka partján őrizték a libákat, vagy Zsaluzsányba mentek fazekasinasnak. A kastélyok és templomok egyre épültek és szépültek, az iskola pedig lakóház zá alakult. A múlt első bemutatkozása keserű leleplezés lett Osgyánhon.
