Fáklya, 1955 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1955 / 5. szám - Balázs Béla: Emlékeimből
írta: Balázs Béla BARÁTI KÉZFOGÁS Miért tagadnám? Ügy mondom el, ahogy volt! Az oroszokat vártuk, de féltünk is tő lük. Vártuk, mert az úri renddel már mind egyikünk torkig vált Egyesektől meg úgy hallottuk, hogy az oroszok éppen az urak el len vannak. — FLá az urak ellen vannak — gondoltuk — akkor nekünk nem lesz rossz. Mi szegények vagyunk és mi is haragszunk az urakra ... A várakozás, mellyel az oroszok elé te kintettünk, ennyiből eredt. A f élésnek már több oka volt A rendszer propagandagépezete jól dol gozott : mindent és mindenkit felhasznált hazugságok terjesztésére, s e hazugságok nak erejük volt: f életemmel töltötték el az embereket, félelemmel töltöttek el bennün ket is. Féltünk, de hamar rájöttünk, hogy félel münk alaptalan,.. Háztömbünk, amelyben laktunk, csak hosszas harcok után került az oroszok ke zébe. Területi fekvésénél fogva még akkor sem volt biztonságban. A németek könnyen belőhették. Az oroszok ezért mindannyi un kát a hátrább levő házakba vezényeltek. Mikor meghallottuk, hogy elvisznek, erő södött félelmünk. Most már igaznak véltük a híreket. Az óvóhelyet vonakodtunk el hagyni. Szerencsére akadt a házban egy oroszul tudó volt vörös katona, aki szoba- eredt az oroszokkal. Az ő révén tudtuk meg, hogy hátrább vezénylésünk biztonsá gunk érdekében történik. Biztonsagunk érdekében ? Hihetetlennek látszott. Fegyveres katonák így bánnak ve id rá-:? Hogy igen, erről akkor győződtünk meg. mikor elfoglaltuk új helyünket, amely valóban biztonságosabb volt az előbbinél. Közben más is történt. Ahogy feljöttünk a pincé'böl, futnunk kel lett a jelzett irányba. Romokon ugrándoz tunk, fejünk felett golyók süvítettek ... Két-három házzal tovább egy orosz ka tonával találkoztunk. A falnak dőlt és ke zében géppisztolyt tartott. Mosolygott, ahogy ránk nézett. Közelébe érve, felénk szólt. Nem értettük, válaszolni sem tudtunk. Csak annyit láttunk, hogy géppisztolyát bal ■kezébe fogva, jobbját felénk nyújtja. Mi futás közben egymás után adtuk kezünket. Ő mindenkivel kezet rázott Vetem is. Pedig akkor még gyerek voltam. Nekem e baráti kézfogás különösen jól esett. Máig sem felejtettem el... Nem fe lejtettem el azt sem, hogy ennél a kézfo gásnál gondoltam először arra, hogy hoz zánk az orosz katonák nem ellenségként, hanem barátokként jöttek. KENYÉR ÉS SZALONNA Sosem dúskáltunk életemben, de a háború alatt még a legszükségesebb sem volt Oka ennek az is, hogy városiaik alatt sokáig folyt a harc. így falura sem mehettünk krumpliért, meg babért. Kenyérről nem is beszélek. Ebből nemcsak, hogy hetekig nem ettünk, de heteikig nem is láttuk. Fejedel mi ételemnek számított egy kis krumpli, sóval is, ha volt. Sajnos nekünk nem volt. Sem kenyér, sem krumpli, sem másféle éle kem. Ha az evés csak szokás terma, rm ak kor örökre leszoktunk volna róla. . Így voltak mások is. Legalább is azok, akikkel a pincében voltunk. Ha ruha akadt is. élelme senkinek sem volt. Elképzelhető most már, mit jelentett, mikor egyszerre jutottunk egy jó darab kényérhez, meg sza lonnához. Ügy történt, hogy mikor a harcok kissé tecsendeseütek, orosz katonák jöttek a pin cénkbe. Egyikük tudott magyarul. Apai részről magyarnak is vallotta magát. Vele beszélgettünk. Elmondtuk, mit éltünk át az elmúlt hetekben. Katonánk meghatódva hall gatott. Majd 5 szólt: — Élelmük van? — kérdezte. Válasz nem érkezett. Csak a fejek intet tek nemet. A fiatal katona értett ebből is. Nem kérdezett tovább. Még szólt valamit, majd a többiekhez beszélt oroszul. Utána el mentek. Nemsokára a magyarul beszélő orosz ká tén a visszajött. Zsák volt a hátán. Ahogy pincénkbe lépett, tetette terhét és számolni kezdett. Utána kibontotta csomagját. Nyolc szögletes katonakenyér és egy jó darab sós- szalonna volt benne. A kenyeret is, szalon nát is harminc felé vágta. Ennyien vol tunk ... Utána szétosztotta. Mi aMg tudtunk szóira. Az eset meghatott, de éhségünk erő sebb volt mindennél. Mohón kaptunk a rég nem látott eledel után. Arról is megfeled keztünk, hegy megköszönjük.
