Fáklya, 1955 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1955 / 5. szám - Roják Dezső: Helytállás
az első emeleti cellákat foglalták el. A to vábbi emeleteken nagy számban voltak ka tonaszökevények. A fogház képét színessé tették a jehovista szektához tartozó Horthy, helyesebben „Krisztus katonái*’, kik fana tizmussal vállalták a hosszúéves börtönt, de fegyvert kézbe nem vettek. Az állandó ki hallgatások rettegésben tartották a vádlot takat, akik feszült figyelemmel hallgatták a felhangzott cellaszámokat, minden perc ben felkészülve a kihallgatásra. A kulcsok és a cellaajtók rozsdás zárjának hangja, mint kellemetlen kísérő zene kísérte a kü lönféle cellaszámok hívását. 150 ... 122 ... 135-ös cella kihallgatásra ... Gyakran hang zott el a 120-as szám, lakóját sokszor vitték kihallgatásra és vidéki konfrontációra. A 120-bán Edelóny elvtársat helyérték el, ki egy kassai likőrgyámak a tisztviselője volt. A pártba az 1930-as években lépett be. 1938-ban, az okkupácié után aktívan bekap csolódott az illegális kommunista párt mun kájába. Edelénynek fontos összekötő szerepe ,voít a központi és kerületi vezetőség, vala mint a vidéki csoportok között. Időnkint üz leti ügyek ürügye alatt autóval bejárta az országot, miközben ügyesen leadta az ille gális sajtóanyagot. A vallatásnál több fogát kiverték, de optimizmusát, egészséges örök humorát és a párttifkokat nem tudták be lőle kiverni. Vozár szomszédsága jó hatással volt Ren dekre, egy-egy beszélgetés jelentékeny erő sítést jelentett számára. A letartóztatotta kat különösen két fontos esemény érdekel te. Vajon maradtak-e még kint elvtársak, hogy él-e kint a párt? Valamint, hogy ho gyan alakul a nemzetközi helyzet? Abban az időben, mielőtt az illegális csoport lebukott, rohanták le a német csapatok a nyugati kis államokat és Franciaországot. Rendek cellája falának egyik oldalán na gyobb bemélyedés volt, mely sűrű dróthá lóval vcdt elzárva. A mélyedésbe vaskályha volt 'beépítve, mely két cellát kötött össze és fűtött. A kályha kitűnő hangvezető volt. A kályha oldalán feácvő cella Rendek érke zése óta üresen állott Egyik napon a késő esti órákban megcsi - kordul a kulcs a rozsdás zárban, a szom széd cella ajtaja kányü&, majd ismét bezá rul és ezt egy tompa zuhanás követi. Ren dek a kályha-nyíláshoz sompolyog és halk rekedt hangján megkérdezi, hogy a jövevény katona-e, vagy civil. „Civil“ — volt a vá lasz. Saját, elveszett hangjától megdöbben ve, a további kérdést teszi fel. „Kommu- nista?“ A válasz bizonytalan és határozat lan volt. Rövid beszélgetés után kölcsönösen megállapítják személyazcmosságukat és rá térnek a komolyabb kérdéseikre. Fábián elv társ informálta Rendeket az utóbbi hetek eseményeiről. Beszámolt arról, hogy kiket tartóztattak le az utóbbi napokban az ille gális csoport tagjaiból, valamint az eső mén vdűs nemzetközi helyzet alakulásáról. Rendek a híreket nyomban közölte Vözárral.