Fáklya, 1955 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1955 / 5. szám - Roják Dezső: Helytállás
Hosszú hónapokig tartott a letartóztatott politikai foglyok vizsgálati fogsága. A bo nyolult földalatti mozgalom szálainak lobo gózása és a vádirat összeállítása nehéz fel adat elé állította a magyar fasiszta bírósá got Rendeknek, valamint a többi fogolynak is a cellába kézbesítik a vádiratot. A vádlottak fellélegeznek. A napi körsétánál egy titkos tekintettel adják egymás tudtára, hogy a kemény magatartásnak meg lett az eredmé nye. Egyik vádlottból sem tudták kiverni, illetőleg veiük aláíratni a kémkedés és ha zaárulás vádját. Rendek a vizsgálati fogság hosszú hónapjait magáncellában töltötte. A hírszolgálat jól volt megszervezve. A poli tikai foglyok mind egymással, mind a kül világgal szaros összeköttetésben álltak. Az ügyészség börtönlakói kultúrszomjának enyhítésére gondoskodott a börtön-igazgató ság rendszeres heti folyóiratról. A „Szűz Mária virágoskert je“ című folyóirat volt hi vatva az „eltévedt lelkek" meghódítására. A fogház-könyvtárból igényük volt a foglyok nak egy-egy könyvre, melyet havonkint, minden kérdezés nélkül úgy adagoltak, mini a napi 10 dkg kenyeret. Rendek az ügyességi fogház-könyvtárból tökéletesen megtanulta az angoranyúl és a selyemhernyótenyésztés minden titkát. Ugyancsak elsajátította a ping-pong játék technikájának elméletét. * * * Hosszú, végnélküli hónapok után elérke zett a tárgyalás napja. A több napig tartó tárgyalás zárt ajtók mögött folyt le. Az épületet erős készültség őrizte. A vádat a fővárosból importált magyar királyi ügyész képviselte. A bíróság rendkívüli ötös tanács ból állott. A bírák naftaMn-szagú talárja és kretén tekintete, mintegy szintézise volt a magyar feudalizmus ittfelejtett múzeumi példányainak. A formalitások elhangzása után a bíró a vádlottakhoz fordul; „Kommunistának vallja magát?" A válasz egységes, bátor hangú „igen“ volt. A további kérdésre, hogy „bű nösnek érzi-e magát?" „Ha a magyar tör vényeik szerint bőn harcolni egy olyan rend..." A bíró megvonja a szót A követ kező vádlott: „Európa államaiban, ahol nem kimondottan fasiszta rendszerek vannak, ott a kom..." A bíró ismét megvonja a szót. A harmadik vádlott arról szeretne beszélni, hogy a 20 éves fasiszta uralom mit hozott a magyar dolgozóknak... Bíró; „Hát maguk mit gondolnak, hogy Csehországban vannak? Nem engedek semmilyen bolsevik! propagan dát, a kérdésre „igennel“ vagy „nemmel“ válaszoljanak." Az ügyész a legocsmányabb szidalmakat zúdította a vádlottakra. Tajték zó dühhel harsogta, hogy „fanatikus bűnö zőkkel állunk szemben, kik a társadalom részére menthetetlenül elvesztek, ki kell őket közösíteni a polgári társadalomból, ne hogy annak „egészséges“ testét megfertőz zék.“ A vádlottak emelt fővel hallgatták a ki szabott kemény büntetést. Tudták, hogy az a harc, melynek első vonalában állnak, csak győzelemmel végződhet és ez.a közelgő győ zelem a fasizmus pusztulását és Európa lé ig ázott népeinek a felszabadulást hozza. * * * Az ítélet kihirdetése után a vádlottak so káig nem találkoztak ... * * * 1945. A szovjet tankok hazánk földjén dübö rögnek. A robogó acélszömyetegek nyomában a felszabadulás zászlaját lengeti a tavaszi szél... A felszabadult kommunista harco sok ismét találkoznak. Boldogan ölelik át egymást és megbeszélik a további komoly feladatokat... a ragyogó jövő távlatait Tudták, hogy ennek megvalósítása nem megy harc nélkül és ennek a harcnak ismét első vonalaiban keli állrhok.