Fáklya, 1955 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1955 / 5. szám - Dénes György: Köszönjük
a (kassai kormányprogram kihirdetésének tizedik évfordulóján többek között ki jelentette; „Hazánk valóban a két nemzet közös otthona lett Szlovákia új arcu latot kapott, amelyet korszerű ipari üzemek, új épületek, a szlovák nemzet fel virágzása és a nép boldogsága jellemeznek. Számbelileg megerősödött az ügyes- kezü, derék szlovák munkásosztály, melynek foiradalmá egysége a esdi mun kásosztállyal szilárdan és tartósan biztosítja nemzeteink testvéri barátságát A csehek és a szlovákok testvéri szövetsége ma hazánk rendíthetetlen alappillére, egységének, ereiének és boldog jövőjének kezese. Nincs a világon olyan erő, amely megrendíthetné nemzeteink testvéri barátságát Semmiféle kapitalista ügynöknek nem sikerül már éket verni nemzeteink közé, hogy ismét igába hajt hassa hazánk szabadságát. Gyalázatos kísérleteikre, amelyekkel igyekeznek egy más ellen uszítani nemzeteinket, a csehek és szlovákok, magyarok, ukránok és lengyelek azzal, válaszolnak, hogy még szorosabbra zárják soraikat. Köztársa ságunk valamennyi nemzetisége meghitten együttműködik a szocializmus építé sében, testvéri egységben őrködik hazánk, szeretett Csehszlovák Köztársaságunk szabadságán és függetlenségén. A csehek és szlovákok barátsága és egysége, valamennyi nemzetiségünk barátsági és egysége népünk erejének és védelmi ké pességének hatalmas, rendíthetetlen pillére.'’ A csehszlovákiai magyar dolgozók a múltban, a München előtti Csehszlovák Köztársaságban együtt harcoltak a közös ellenség ellen munkáért, kenyérért, földért; a csehszlovákiai magyar dolgozók szenvedtek ezért a harcukéi; a fasiszta Horthy megszállás idején és ma örömmel fűzik szorosabbra azt a testvéri barát ságot, amely hazánk dolgozó népének egységét jelenti és amely egység az ellen állás, az erő pillére, bástyája minden támadóval szemben. Mi mindnyájan tudjuk, hogy a népi demokratikus Csehszlovák Köztársaságban megtaláltuk hazánkat, amely megadja számunkra a politikai és kulturális, gaz dasági és szociális egyenjogúságöt és a fejlődés minden lehetőségét. A csehszlovákiai magyar dolgozók lelkesen építik szocialista hazánkat üzeme inkben, bányáinkban, az építészetben, ahol több magyar nemzetiségű kiváló él munkás, újító részesült és részesül évrői-évre magas kitüntetésben, Dolgozó pa rasztságunk. kis- és középparasztjaink a szövetkezeti mozgalom kezdeményezői sok esetben és egyénileg gazdálkodó parasztjaink sem maradnak le a hazafias kötelesség teljesítése terén, ami kétségtelenül annak a jele, hogy a csehszlovákiai magyar dolgozók szeretik lazájukat, hogy egyre mélyebb bennük a hazafiasság szelleme, a népi demokratikus Csehszlovák Köztársaság szeretete. A Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesülete majdnem félszázezer tag ján keresztül népnevelő munkát fejt ki, kultúrmunkát, úgyhogy a csehszlovákiai magyar dolgozók az utolsó években már szépen szerepelnek a népi alkotóverse nyeken, műkedvelő tánc- és énekkaraikkal, színi csoportjaikkal A csehszlovákiai magyar írók gárdája egyre jelentékenyebben kapcsolódik bele hazánk kulturális életének, irodalmának gazdagításába új, szocialista szellemtől átitatott műveivel A komáromi Magyar Területi Színház fokozatosan meghódítja a csehszlovákiai magyar dolgozókat és ma már nem ritkaság a telt ház, hanem egyre gyakoribb az a jelenség, hogy ha valahol megjelennek, nehéz jegyet kapni az előadásra. Mind ezek a jelek azt bizonyítják, hogy a csehszlovákiai magvar dolgozók egyre in kább öntudatosodnék, otthon érzik magukat, hazájuknak tartják a népi demokra tikus Csehszlovák Köztársaságot, s ez a szocialista hazafiság legbiztosabb záloga és ezen épül nemzeteink és nemzetiségeink között az a megbonthatatlan barátság, őszinte testvéri szeretet, amely hazánk „védelmi képességének hatalmas, rendít hetetlen pillére”. Koszmogyemjanszkaja elvtársnő azt mondta, hogy a drága kis Zoja erejének nem volt titka, az az erő a hazafiasság szelleme volt A kis Zoját megölték. A hazafiasság szelleme, az ő hazájának, a világ békeszerető népeinek támasza és reménysége győzött és megerősödött A hősi halált halt szovjet katonák és minden hősi halált halt szabadságharcos győzött a barbár, háborús fasiszta szel lem fölött és ha mi, a tízéves évforduló napián békében és szabad hazában hálá val gondolunk rájuk, mikor azt mondjuk, hogy ez a hála kötelez, akkor ez első sorban a hazaszeretetre kötelez, a nemzeteink és nemzetiségeink közti testvéri ba rátságra kötelez, hazánk népe egységének építésére kötelez és mi építem fogiuk ezt az egységet drága szép hazánkért, a népi demokratikus Csehszlovák Köz társaságért.