Fáklya, 1955 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1955 / 4. szám - Fábry Zoltán: József Attila és utókora
kortól elfordult költőtől, aki „nem vívó dik emberül a népek nyomorával”, aki nek „nem bú, nem baj ... hogy oszla dozó felhő ez édes nép, mert szétszedi az úri szél, a dörgő”. Neki bú, neki baj, neki ez, ennyi az osztályrésze. A sze génységgel való azonossága lesz egyetlen kincse, vagyona. Világ ez, végtelen iszo nyat: embert rágó, hideg, kegyetlenség: „Mérem a téli éjszakát, mint birtokát a tulajdonosa”. Gyilkos gúny, mely kimon dóját gyilkolja, hogy végül meg is ölje! Csak a proletárlét élője lehetett a proletárlét legnagyobb magyar költője. Mit jelent e vonatkozásban a költő? „Mikor születtem, a kezemben kés volt — azt mondják, ez költemény. Biz tollat fogtam, mert a kés kevés volt; embernek születtem én”. A költő, mint ember tart számadást. Kés a szegénység élete „bankárok és tábornokok ideje ez ... ez a kovácsolt hideg, e villanó, e kés idő”, de ember ségnek, maradandó jövőnek, nagyobb, tágasabb utat hasít a toll, mint a kés. A költő így lesz történelem: kés és kés törő erő egyben. A kés realitásánál ha talmasabb a szó realitása, hatása. A köl tő: kés és szó. Bosszú és útmutatás, íté let és szabadítás egyszerre és egyben. „Mint a tejút... úgy ragyog és világít lelkemben, mely világot áhít, az emberi fölszabadulás”. József Attila szabadság- harca a mélyből indul — a proletárlét valóságából, mert magasra, jövőretörőn költő csak így lehet a valóság ember szava, embersége, humanizmusa: „és szépet, tisztát kell már egyszer fölmu tatni az embereknek” Föl, föl: ez József Attila létszava, a lentrekedtség, a sze génység mentő igéje, mulasztója. Min den helyzetben és minden helyzetből van szabadulás, ami tisztaság és igaz ság egyben. Ezt felmutatni a költő tisz te. A megtalált szép szó: varázsszó. Egy szóval, egy pillanatban, egy villanás ban százezer évek változatlanságát szün teti, mint valami isten: rombol és te remt, ítél és felment, szegényeket gaz dagít, gazdagokat szegényít, helyreüti az aránytalanságokat, igazságtalanságo kat ... csak így lehet millick szava, vá gya, igazsága és önkifejezése, téren és időn túlérő embervalóság, toll villanó csodája: „Én úgy vagyok, hogy már százezer éve nézem, amit meglátok hir telen”. A költő az összegező és feloldó, de ahogy lát és láttat: az a költészet csoda valósága. A mondanivaló egyszerisége megfogalmazása: a törvénytábla ke ménysége. „Előbb-utóbb a szegénynek Úgy is meg kell bolondulni, Vagy fölakasztódni valamelyik ágra, Ha csak észre nem tér, Mert a szegény itt az isten, Világot-teremtő isten, A gazdag csak angyal; sóhajtásunk ad rá szárnyat. Ami letért a haladás útjáról, ami ké nyelmében, önzésében elnehezedett és leülepedett, az nem tud többé szállni, csak félni és ördögi machinációkkal ha talmaskodva, élősködni. A tőkés társa dalom: a hullott, bukott polgár-angyal, eltékozolta kincsét, szerepét, tisztaságát. Angyallá csak a szegénység hizlalja; a burzsoázia e teremtő és dolgos kéz nél kül senki és semmi. A költő szót kér és figyelmeztet: ne hazudj szárnyakat az ördögre, ne hunyd be a ezerned, nézz és láss: isten lehetsz, teremtő, vál toztató és megváltó. Költő mondja, költő sugallja éles hirtelenséggel természetes sé a megfoghatatlan egyszerűséget, a költészet mondanivalóját, mely nem más, mint a valóra eszméltetés varázsa: ;,Mert nem zúgat fényt senki szabadabban A süketség éjébe s éhes rabban Sültek szaga, meg illatos borok Se mankózzák úgy vágyát, mint robot Után, ha lángom rácsán át béharsan Fásult szívébe, mint hol északsark van. Felbukkan bús, de tiszta napkorong ...” A költészetnek ez a csodája: forradal mi valóság. 1918-ig mi volt Magyaror szágon a legforradalmibb valóság? Ady költészete, mely mindent pótolt és így mindent jelenthetett. Korfordulón, osz tályfordulón a költő szava: tett. A sze génység: köd és csönd, „mely sosem ra gyog”, de a költő tiszte a villanó, éb resztő szó: „S mert savanykás csönd tölti szánkat, szívembe rúgtam, ordít son már!” A vers címe: „Végül”. Azaz: eljött az idő telje. Szólj, tégy, csele kedj, ordíts, oszlasd a csönd ködét és láss: „Dagassz gázlángnál kenyeret, vagy égess lukas, vörös téglát; törje kapa a tenyered; áruld magad, míg leng a szoknyád; feküdj hanyatt és deszkázz aknát; cipelj zsákot a piacon; tanulj, vagy ne tanulj ki szakmát — itt állsz és ott ül a haszon.”
